Mélyépítéstudományi Szemle, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955-06-01 / 6. szám

Paleocapa az eredeti terv 300—1000 öl távolság­ban húzandó töltéseivel szemben — ugyancsak a helyi viszonyoktól függően — 500—1000 öl távol­ságban építendő töltéseket tartotta célraveze­tőbbnek. A két javaslat közti különbség valójában abban keresendő, hogy Paleocapa véleménye szerint a Tiszavölgy rendezésének feladatai sorában leg­fontosabb és legsürgősebb ármentesítést lénye­gében a folyó szabályozása nélkül, a szabályozástól függetlenül is meg lehetett volna oldani. Az egy­mástól elválaszthatatlan szabályozást és ármente­sítést két önálló feladatnak tekintette, sőt — nyil­ván nem kis részben a mielőbbi eredményes ár­védelmet sürgető közvélemény nyomásának ha­tása alatt — a szabályozást magát (az árvízi és a közép­vízi meder szabályozását) másodrendű kér­désként kezelte. Azt felismerte, hogy az ármente­sítés érdekében is szükség van az átvágásokra, de azt már nem látta be, hogy az árvédelmi töltések­nek is szerepük kell legyen a folyó — árvízi med­rének — szabályozásában ! A töltéseknek egyéb szerepet, mint az árvizek visszatartását, nem szánt. Egymástól való távolságukat akkorára vette, hogy ,,a folyó kanyargásaival együtt bele­férhessen“. Szerinte ugyanis a töltéseknek „nem az a rendelte­tésük, hogy a folyó eleven folyását kormányozzák, sem pedig, hogy hatását kiállják. . .“ E tévedéseknek nyilvánvaló magyarázata csak az lehet, hogy Paleocapa nem ismerve a Tisza sajá­tos viszonyait, a Pó-völgy ármentesítésénél bevált módszereket akarta alkalmazni nálunk is. Paleocapa egyébként sok értékes gondolatot tartalmazó s önmagában véve egységes elveken nyugvó javaslatának eltérése a Vásárhelyi-féle tervtől elegendő volt arra, hogy Vásárhelyi állás­pontjának mellőzésére vezessen éppen a legdön­tőbb kérdésben : a töltések vonalozásának kérdé­sében. Az a körülmény, hogy a két — önmagában egységes — terv egyike viszonylag közelebb fekvő, a másik viszonylag távolabbi töltésezést javasolt, a töltésvonalazás kérdésének lebecsülésére veze­tett s a munkálatok során a legteljesebb anarchiá­nak, az egyéni, helyi szempontok érvényesítésének — a befolyásos földesurak kívánságai érvényesí­tésének ! — nyitott utat. Így történt azután, hogy a szabálytalan vonalvezetésű gátak, melyek he­lyenként a folyó medrétől távol, helyenként köze­lebb épültek, a munkálatok első évtizedeiben, ami­kor még az alsó átvágások sem fejlődtek ki — nem tudtak a tengerré dagadó folyó tartós nyomásának, a hullámverésnek és a változó szélességű hullám­téren előálló keresztirányú áramlásoknak ellent­­állni. A Tisza árvizei ismételten tönkretették a kezdetleges árvédelmi berendezéseket és ismétel­ten végigpusztították az Alföldet. Az idő igazolta Vásárhelyit, aki a folyó medré­vel párhuzamosan építendő gátakkal kialakított hullámteret úgy tekintette, mint egy kiszélesített medret, ahol az árhullámok gyors levonulása a gátak helyes vonalozásától függ. Ennek az elvnek megfelelően a helytelenül épített töltés egyes szakaszait ki kellett igazítani. Rendezni kellett a hullámteret is, pontosan megállapítva a szaba­­donhagyandó hullámtér szélességét. Vásárhelyi Pál általános Tisza-szabályozási ter­vezete, műszaki fejlődésünk történetének e nagy­­értékű dokumentuma, mint mondottuk, az idők folyamán elkallódott, sőt feledésbe merült. A mű­szaki irodalomban csupán egyes adatai (így pl. a 102 átvágás), ill. részletei váltak közismertté. A tervezet — mely az egyelőre meg nem talált térképek és tervrajzok kísérő szövege volt — teljes egészében csak a közelmúltban lezajlott Vásár­helyi-emlékünnepély alkalmával vált ismere­tessé. Vásárhelyi Pál ebben a javaslatában a Tisza­­szabályozás tervét az egész Tiszára vonatkozóan, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkal­mas formában dolgozta ki. A tervet, mely egyébként nemcsak alapelveiben, de felépítésében is azonos az „Előleges javaslattal“, a teljesség és a gyakorlati szempontok érvényesí­tése mellett elsősorban az különbözteti meg az első vázlattól, hogy Széchenyi Tisza-hajózási terveinek megfelelően fokozott figyelmet fordít a hajózó­ út biztosításának kérdéseire. Ennek megfelelően az addig három fő fejezetből álló leírás (ti. a vízrajzi leírás s az átvágások és a töltések ismertetése) két tíz fejezettel bővül : az egyik a munka során szük­séges vízi építményeket (például az átvágások létesítéséhez szükséges terelőműveket), a másik pedig a hajózás érdekében szükséges teendőket (medertisztítás, vontatóútépítés, a malmok és a révek rendezése stb.) ismerteti. Vásárhelyi ebben a tervében is a Tiszavölgy vízrajzi leírásából kiindulva ismerteti a szabályo­zásánál követendő eljárásokat. Ennek a leírásnak különösen figyelmet érdemlő részei azok, melyek a kanyarulatok kialakulását ismertetik s azok hatását állapítják meg a folyó sebességére.­­ Az átvágásról szóló részben nemcsak az átvágások készítésének módját, a velük kapcsolatos építmé­nyeket ismerteti igen részletesen, hanem előre figyelmeztet arra is, hogy az alsó szakasz hosszabb, és kötöttebb talajon készítendő, átvágásai nehe­zebben fognak kialakulni s ezért azok kifejlődését szélesebb vezérárok ásásával és kotrógépekkel kell majd siettetni. Vásárhelyi leginkább a töltésekről szóló fejezetet bővíti ki. Itt ismételten rámutat arra a hidrológiai törvényszerűségre, hogy a folyók árterének a mederhez közelebb fekvő területei általában lényegesen magasabbak, mint a távoliak s így az általa javasolt közeli töltésvonalazás nem­csak célszerűbb, de olcsóbb is lesz. Hangsúlyozza, hogy a szabályozás — az árterek összeszűkítése és az átvágások létesítése — a nagyvizek emelkedé­sével, az árhullámok hevesebbé válásával fog járni és a gátak méreteit ennek megfelelően kell meg­állapítani. Vásárhelyi általános szabályozási tervének rész­letességére jellemző, hogy itt utasításokat ad olyan kérdésekben is, mint a töltések építésének módja, a homok és az agyag keverése, tömörítése, a gyepesítés, valamint az előterek befásítása , a gátak hullámveréstől való védelme érdekében. — A Tisza-szabályozás végül is nemcsak alapelveiben, de kivitelében is Vásárhelyi útmutatása alapján készült el. 286

Next