Mindenes gyűjtemény 4. (Komárom, 1790)
1790-05-19 / 14. levél
*24 Annak sokaságát magam is átallom, Felszedésben töltött munkáját sokallom. És midőn a szántó földjét tisztogatja, A’ rakás köveket út félre hányatja, Igaz hogy ezt néki senki sem tilthatja, De nyilát utasnak így vissza adatja. Tehát a’fagyos dér, ki másnak kárt teszen, Nékem kívánatos oltalmamra lészen, Hogyha gyűmöltsömtől megfoszthat egészen, Mert senki céljára botjával nem vészen. De bezzeg a’ téli hideg ha meg nem vett, Zöld ágaim között a dió megtermett, Ez nagyobb vesztemre, ’s új fájdalmamra lett, Mert ellenem zápor képpen követ szerzett. Mondja tán valaki: szabad azzal élni, A’ melly rész az útat éri, ’s nem kell vélni Hogy az másé légyen , nem is lehet félni; Hogy a’ Bíró fogja különben ítélni. Ha ez úgy van, kiki ragadjon a’ mit ér, Kertben almát, szilvát, és mást a’ mihez fér, Arasson más földjén magának, hogy ha mér, Szerentse ha onnét békével vissza tér. Menjen ama gazdag kalmárnak boltjába Rakja még ott zsákját kintses hálszatjába, A’ kit elő talál, fotsza meg útjába, Légyen a’ félelem más gondolatjába. Ha még ez nem elég, Angliai posztót Szekerére rakjon, és selyemből állót, Gyöngyből, drágakőből, és aranyból valót, Indiából hozott sok szépet és sok jót. (A többi következik)