Magyar Jövő, 1922. május-szeptember (4. évfolyam, 99-210. szám)
1922-05-16 / 110. szám
2 Férfi ingeket már 300 -Ibit 0 H H U BRISTOL áruházában MISKOLC nekünk, hanem ennek az országnak is szüksége van. A párt törekvésével szemben erős propaganda indult meg, azonban mi nem félünk, mert ennek a propagandának csak igen kevés vidéken van talaja. Ezután a miniszterelnök a pályaudvarról sorfal között hajtatott a városba. Megkezdődött ezután Klebersberg Kunó a város jelöltjének programmbeszéde. A miniszter beszéde után Bethlen István gróf miniszterelnök szűnni nem akaró taps közepette emelkedett szólásra. — Sopron város az utóbbi időben két nevezetes eseményt élt át. Az egyik volt a nyugatmagyarországi felkelés, a másik esemény pedig az volt, hogy innen indult ki az a kibontott zászló, amely meg akarta bontani az egységet. Az egységes párt Magyarország megerősödését akarja és külpolitikai téren elsősorban arra törekszik, hogy egy erős és független Magyarországot képezzen. Belügyi téren meg fogjuk állapítani mindazokat a reformokat, amelyeket az új politika szükségessé tesz, meg fogjuk menteni a középosztály társadalmi állását a magyar kultúrában látjuk a magyar faj erejét. Egész Európa békére vágyik, nem lehet a békét megbontani azon az alapon, hogy ebből reánk hátrány származna. A miniszterelnök foglalkozott még ezután a királykérdéssel is. Az ellenzék a királyi család állítólagos nyomorát propaganda célokra akarja felhasználni. Ez a nyomor egyáltalában nem létezik, mert a magyar kormány mindent megtett, hogy a királyi család királyi állásához mérten élhessen. Majd rátér ezután a középosztályt fenyegető nyomorúságra és az mondja, hogy a középosztályt fel fogjuk emelni arra a nívóra, ahol annak helyet kell foglalni, mert ha ezt nem tesszük meg, a középosztály egészen balkáni színvonalra sülyed. Az országot újra kell építeni, hogy a királyság intézményét megvalósíthassuk. Ellenségeink még azt is mondják, hogy mi a királyra lövettünk. Ez nem igaz ez csak egy rossz indulatu propaganda s hazudik az aki azt mondja, hogy mi a királyra lövettünk volna. Sőt ellenkezőleg ki volt adva, hogy ott ahol a király tartózkodik, arra felé ne jöjjenek. Végül kérte a választóközönséget, hogy tartsanak ki az egységes párt hivatalos jelöltje mellett s támogassák a párt programmját. Ezután Vass József kultuszminiszter emelkedett szólásra, s beszédében a felekezeti békét hangoztatta. A gyűlés a Himnusz hangjai mellett ért véget, majd a miniszterelnök Klebelsberg Kunó és Vass József társaságában a város közönségének éljenzése közepette a városba ment, ahol tiszteletére vacsorát rendeztek. Az otrantói csata évfordulója. Budapestről jelentik : Az otrantói csata öt éves fordulója alkalmával hétfőn este a Turul diákszövetség körülbelül száz főnyi küldöttsége tisztelgett a kormányzó előtt és üdvözlő beszéde kíséretében babérkoszorút nyújtott át a kormányzónak. A kormányzó meleg szavak kíséretében fejezte ki köszönetét a szövetségnek. A diákok ezután a Himnuszt énekelték el és díszmenetben vonultak el a kormányzó előtt. MAGYAR JÖVŐ Felemelik a köztisztviselők rendkívüli segélyét Budapest, május 15. A kormány a közalkalmazottak helyzetének enyhítésére felemeli a rendkívüli segélyt és ennek folyósítása igen rövid idő alatt meg fog történni. Az általános tapasztalat a múltakból rájött arra, hogy ilyen esetben az árak minden indokolás nélkül felemelkednek. Miután azonban a korona árfolyama már hetek óta számottevő ugrást nem tett és nincs is erre ok, nem is gondolható, hogy az árak újra emelkedjenek. A közalkalmazottaknak juttatott segély semmi esetre sem vonhatja maga után a drágaságot s viszont nem hozhat magával egy papírpénzt inflációt. Ily körülmények között az országos központi árvizsgáló bizottság a mai árak összeírása által még fokozottabb mértékben figyeli az árak alakulását és ha a közszolgálati alkalmazottaknak nyutott segély alkalmával alkalmilag áremelkedések lesznek észlelhetők, a büntető megtorlást meg fogja indítani. A magyar küldöttség otthagyja Génuát A csehek közbelépésére a magyar kisebbségi kérdést levették a napirendről . Csütörtökön ér véget a konferencia? Mára bizonyossá lett, hogy a génuai konferencia a magyar érdekek, de a világ gazdasági rekonstrukciója szempontjából sem tud megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyet a nagyhatalmak hozzáfűztek s széjjeloszlik mielőtt alkotott volna. A konferencián a józan belátás helyett ismét a gyűlölség lett úrrá s míg a múlt napokban már-már azt hittük, hogy a magyar kisebbségek ügyének napirendre tűzésével megoldják Középeurópa egyik legégetőbb problémáját s ezzel közelebb hozzák a világot a békéhez, addig Benes és társaik elgáncsolták még azt a kis jóakaratot is, amely irányukban a konferencián talán megnyilvánult. A génuai konferencia tehát meddő maradt s meddő marad minden tanácskozás, amely a béke valódi akarása helyett a kisantant túlzó és gyülölséges politikáját akarja érvényre juttatni. A génuai értekezlet tehát meddő marad s számunkra csak az lehet megnyugtató, hogy a mi sorsunkat nem Génuában intézik, mint ahogy nem intézték el Trianonban sem. A génuai értekezletről egyébként a következőkben számol be a Magyar Jövő budapesti tudósítója. Génuából jelentik . A magyar delegációval ma közölték, hogy noha Lloyd George a kisebbségi kérdések felvetése mellett foglalt állást, ezt a kérdést a csehek ellenállása következtében még sem lehetett szóvá tenni. A magyar delegáció szakértői, akik éppen a kisebbségi kérdések miatt maradtak még Génuában, erre elhatározták, hogy visszatérnek Budapestre. A magyar delegáció tagjai közül most már csak Bánffy Miklós gróf külügyminiszter és titkára marad Génuában. Génua, május 15. Az angol delegáció körében azzal a lehetőséggel számolnak, hogy a konferencia körülbelől még nyolc napig eltarthat, mert a gazdasági bizottság javaslatait végig kell tárgyalni. Hír szerint az angol delegáció a jövő hét hétfőjén vagy keddjén akar hazautazni, maga Lloyd George pedig, aki a jövő hét elején az alsóházban szándékozik felszólalni, talán már pénteken vagy szombaton elhagyja Génuát. A német delegátusok mindvégig jelen lesznek a konferencián. Génua, május 15. Barthou még szombat este hallani sem akart arról, hogy Franciaország is hozzájáruljon az európai békepaktumhoz. Tegnap este azonban már sokkal engedékenyebb volt és minden nagyobb ellenzés nélkül hozzájárult Lloyd George felfogásához. A ma délutáni ülésen, mely a Villa Albertiben foly le s amely 7 óra 30 perckor végződött, a franciák és a belgák, akik nem írták alá a május 2-án az oroszokhoz intézett memorandumot, formálisan kötelezték magukat arra, hogy kormányaiknak a békepaktumra vonatkozó tegnap esti megállapodás elfogadását ajánlják. Génua, máj. 15. Az angol-francia tárgyalás alkalmával Lloyd Georgesаk a fő célja, hogy a szakértőket az egyes kormányok, nem pedig a konferencia nevezze ki és lemondott az orosz delegáció azonnali meghallgatásáról. Barthou biztosítja magának szerinte a legfontosabb problémát, hogy a szakértők bizottsága csak korlátozó hatalmat kaphat és mindenkor függjön a kormány elhatározásától. Különösen az oroszok meghallgatása érdekében elérte továbbá, hogy kikapcsolják a keleti kérdést. Az értekezletet tehát nem kellett megszakítani és a szakértők bizottsága folytatja génuai munkáját. A szakértők bizottsága, mielőtt össze fog ülni, határozni fog az orosz kérdésben. Holnap az első albizottság tart ülést, kedden pedig teljes ülésre hívják össze a politikai bizottságot. Azután átnyújtják a választ az orosz küldöttségnek. A génuai értekezlet befejezése csütörtökre várható. A politikai helyzet Gömbös Gyula nyilatkozata a választási kilátásokról Budapest, május 15. (A Magyar Jövő tudósítójának telefonjelentése.) Megkérdeztük Gömbös Gyulától, hogy milyenek a választási kilátásai az egységes pártnak és a vele szövetkezett Ernszt-, Wolff- és Heinrich-pártnak. Gömbös a következőképen válaszolt : — Kijelentem, hogy természetemmel és felfogásommal ellenkezik a jósolgatás. Ha most mégis nyilatkozom, teszem ezt azokra a tendenciózus hírekre való tekintettel, amelyekkel elárasztják az egész világot és amelyeknek az átlátszó célja az, hogy az egységes pártba vetett bizalmat eláássák. A május 14-én befutott jelentések alapján megállapítható, hogy 142 kerületben ma már biztosítva van az abszolút többség. 35 kerületben az eséllyel bíró jelöltek egységespártiak, ha nem is hivatalosan jelöltek, vagy pótválasztás útján fog a párt győzedelmeskedni. Ezek szerint az egységes pártnak — Budapestet és környékét nem számítva — a 215 vidéki kerületből 177 kerület látszik biztosítottnak. Az Ernszt-párt a mai jelentések szerint 12 vidéki kerületre számíthat. Ehez járul még a Heinrich-párt számításom szerint két kerülettel. Budapestet és környékét illetőleg nehéz végleges eredményt mondani. Számí tásom szerint a keresztény egység táborának és a hozzánk közelálló pártok javára 8 kerület kalkulálható. Szóval a kormányt támogató pártok esélyei együttesen 245-ből 199 képviselőt tesznek ki, azaz 80 százalékát az összes képviselők számának. Ha pedig leszámítjuk az egységes kormányzópárttal szövetséges kisebb pártoknak jutó mandátumokat, tehát összesen 22 kerületet, akkor a fennmaradó egységespárti képviselőkkel (177) biztosítva van az, amire törekedtünk ; a kétharmad többség, azaz 163 mandátum. Megkérdeztük Gömbös Gyulát, hogy ezek szerint az ellenzék számára fennmaradó kerületek, hogy fognak az ellenzéki pártok között megoszlani. — Ellenzéki párt, mondotta, van vagy 10. Ha, tehát az előbbi maximális és minimális számítások alapján fennmaradó 46—60 kerület egyformán oszlanék meg közöttük, akkor jutna egy-egy ellenzéki pártra 4—6 mandátum. Természetesen a mandátumok nem fognak ennyire megoszlani. A két legerősebb ellenzéki frakció lesz a szociáldemokrata párt és az Andrássy—Haller— Friedrich legitimista csoport. Utána jönnek felfogásom szerint a demokraták és Rassayék. Lesznek talán olyan pártok is, amelyek egy jelöltet sem fognak tudni behozni. Budapest, május 15. Gömbös Gyula ügyvezető alelnök szombaton utazott le kerületébe és vasárnap Abádszalókon tartotta meg programmbeszédét. A község lakosai mindenhol nagy ovációban részesítették, Gömbös ezután sorra járta kerületének községeit és mindenhol megismertette az egységes párt programmját. Este hat órakor tért vissza a fővárosba. Térffy miniszter lemond? Politikai körökben az az ellenőrizhetetlen hír terjedt el, hogy Térffy Béla közélelmezési miniszter le akar mondani állásáról és lemondása nemsokára be is következnék. Érdeklőttünk a Térffy miniszter lemondásáról elterjedt hírek valódiságáról és arról értesülünk, hogy Térffy miniszter lemondási szándéka nem új s már réggebben foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a választások után megválik tárcájától. Térffy Béla ma hivatalos ügyben Kecskemétre utazott, azután két heti szabadságra megy, úgy hogy ha lemondási szándéka valóra válik, már nem is tér vissza hivatalába. A választás után új közélelmezési minisztert kell kinevezni, aki a többségi párt politikáját követi és annak híve. Ш супцги mii buor- és итипит hangszerkészítő ARANY JÁNOS UTCA 140. raktáron : bútorok és hangszerek. Kedd, május 16 Kerti bútorok festéséhez Zománcfestékek, Linoleum padlómázak és aranyozó bronzok megérkeztek Haász József fűszer és csemege kereskedésébe. Telefon 218. Telefon 218. Követeljük mindenhol a MAGYAR JÖVŐT !