Miskolczi Napló, 1921. október (21. évfolyam, 222-247. szám)
1921-10-14 / 233. szám
2 közéleti tisztaságot. A kormánykerék — úgy látszik — folas kerék: összemorzsolja, széttépi, akit ágai közé kap. Nagy politikai gondoláik csak addig maradhatnak tisztig szemymentesek, míg a kormányzáshoz elkerülhetetlenül szükséges megalkuvások, kompromisszumok tönkre nem siklyítják. Ismerjük a koalíció szomorú törénetét. Láttuk a götzendaemmerungot, mint értékes, nagy jelentőségű nevek, melyeknek oly ragyogó tisztáknak kelett volna maradniok, mint a zászló selynére aranynyal hímzett jelmondatok beülnek, belesülyedtek abba a fekete szapba, melynek ez a neve: panama. Aristides csak egy példányban szülheti. Iskolapéldájául emlegetik a hatalom magaslatán is szédülés nélkül megálló sz államvagyon kincsgarmadája mellett s puritán szegénységben, vagy szegény mritánságában élit klasszikus politikai elleninek. John Burns lehetett az újabb dobén hozzáfogható, kinek azt vetették ■zeniére, hogy a miniszteri bársonyszékben ülve is eltűrte, hogy felesége saját ■kegyelmes“ kezeivel hámozza meg a trumplit, holott neki, a munkássorból miniszterségig jutott politikusnak meg ellett volna mutatnia, hogy éppen úgyudja élvezni, értékelni az előkelő élet népségeit, éppen oly stílusos gentlemaniet módra tud lendülni, mint bárki a „felső-tízezer“-ből. John Burns-ék sem minden bokorban teremnek. Nekünk ma nagyon kellenének. Ismerők a miniszteri autó-bőség idillikus korzakát, a külön vonatot igénylő (szerény Tisza István csak a szalontai viviális vonatot akarta megváratni s misoda felzúdulás támadt belőle), noha sok kortes után járt miniszter úr feyegető haragját. Ne beszéljünk róla. Tény, hogy a lelkünk mélyén egy szép álmot ringattunk, egy komoly igényt ápláltunk, mikor annyi ziláltság után,sinautókon száguldó vörös hóhérok, tuskáló, tobzódó hatalom élvezése utáni keresztény éra bontotta szét hajnali ■ugarait. Vártuk, hogy mindenki, akit a sorsa, vagy végzete a hatalom polcára ihított, érezni fogja az idők rettentő erejű parancsát, érezni egy mindenéből kiosztott nép siralmas helyzetének mindenkire kötelességeket rovó, súlyosságát ,s a mi pártatlan helyzetünknek megelelően páratlanul álló igénymérsékletet, akarékosságot, önzetlenséget fog tanúltani. Vártuk, hogy a keresztény gondoat úgy fog érvényesülni, amint az e gondolat belső ereje szerint érvényesülhet, az abszolút korrektség, a nemzet egyetemes érdekeinek mindenek előtt és mindenek felett való szolgálatra, az önfeláldozásig menő önzetlenség, a minden vonalon való s mind halálig menő hűség szent és igaz alakjában. Vártuk, hogy olyan rezsim alakul ki, mely magától, a spontán ható belső pszichójánál fogva kizár minden önző haszonlesést. Mi történt? Az önző osztályérdekek koldussá tette tisztviselőkarunkat. Ma közel áll a búzaár a 2000 koronához. A bankóprést ezt a guillotin-ját minden gazdasági talpraállási reménykedésünknek, ismét munkába kellett állítani. Eljutottunk a 220 koronás zsiráfhoz, mely még a legátkosabb kommün idején is csak a 200 koronáig csúszott fel. Ami pedig egyenesen felháborító, az a magyarázat, hogy a köröttünk terpeszkedő rablóállamok búzaárához mérten még mi vagyunk a legolcsóbbak. Ez a magyarázat részben siralmasan szellemszegény, részben szégyenletesen hazafiatlan. Miért? Szellemszegény, mert a szokol, vagy les csak reánk nézve, a mi valutánkhoz mérten áll oly magasan, befelé a saját országában éppen úgy (egy) korona, mint a mi igazságtalanul és gonoszul kevésre taksált koronánk. Hazafiatlan ez áremelési magyarázat azért, mert csak egy osztálynak, a kenyérmag-termelő osztálynak hizeleg s a többit beledobja a nélkülözésbe, az egész államháztartás alól kiássa a fundamentumot s ekként illuzóriussá tesz minden rekonstrukciót. Elveszett itt a józanság. Az önzés tombol eszeveszetten. Virulnak a panamák. Egyesülnie kellene minden szívverésnek abban az egyetlen és minden egyéni életet, akaratot irányító gondolatban, hogy talpra állunk, szeretnünk kellene egymást, mint ahogy szereti a munkás a maga izmos karját, amelylyel kenyeret keres, szeretnünk egymást, mint ahogy a test tagjai egymással, együtt szenvednek, ha valamelyik beteg is. Így kellene egygyé forranunk. Egy érdek van itt, melynek minden más meghódolni tartozik: a nemzet egyetemleges érdeke. Ki kisajátítást végez az érdek rovására, ki kilopja magát az egyetemleges szenvedésből, hogy milliók nyomorában hizlalja a maga zsebét, akár egyén az, akár társadalmi osztály, a hazafiságból levizsgázott — elégtelenre. A szállítási igazolványok ügye bírói döntés alá kerül. Apróbb megtévelyedések, kisded csalások, hűtlen gazdálkodások itt is, ott is. Nem is jó úton vagyunk. A keresztyén gondolat más nem lehet, mint az önzetlen szolgálat, a magát odaáldozó hazafiság és gyűlölni képtelen testvérszeretet nemes, szent gondolata. Ha ez ellen vét valaki, aki pedig e szent gondolat palládiuma alá helyezkedett, diszkreditálja nem az eszmét, hiszen az örökké magasztos, hanem önmagát. Közéleti puritánságot várunk. Oly nagy a mi leesettségünk, hogy ma minden botlás, minden megtévelyedés mélyebbre sülyeszti a lezuhant szobrot, a mi szegény hazánkat. A felemelkedésnek egy útja van s ezt az utat külön-külön mindegyikünknek meg kell tenni, az — önzetlenség. Ki ma saját zsebére játszik, meglopja nemzetét. Ma csalni, uzsoráskodni — hazaárulás. Duszik Lajos. MISKOLCZT NAPLÓ Péntek, 1921. évi október hó 11. A velencei megegyezés. (Velencze.) Október 13. A MTI kiküldött tudósítójának jelentése: A megállapodás egyes részleteiről a következőket tudtam meg: Nyolc nappal azután, hogy a szövetségközi tábornoki bizottság megállapította a lefegyverzés megtörténtét. Sopronban és környékén, beleértve Ágfalvát és Brennberget is, népszavazást tartanak a bizottság ellenőrzése mellett. Ami az átadás következtében az Ausztriával szemben támasztott pénzügyi követeléseket illeti, ebben a kérdésben 15 nap múlva tárgyalások indulnakmeg Bécsben. Ha azonban a tárgyalások újabb 15 napon belül nem vezetnének eredményre, akkor a trianoni szerződés határozataihoz képest vegyes döntő bizottság fog a kérdésben dönteni. (Velencze) Október 13. A MTI kiküldött tudósítójának jelentése: Az osztrák küldöttség ma délután, az olasz küldöttség pedig ma este utazik el Velenczéből. A magyar küldöttség vagy ma este, vagy pénteken reggel indul útnak az első rendelkezésére álló vonattal. I Vidéken is nyomoznak az elfogott betörőbanda ügyében. (Saját tudósítónktól.) A múlt héten elfogott betörők, Hadas Béla és Lövei István bűntársát, Tatár Józsefet, tegnap este Nyíregyházáról Miskolczra kísérték. Este 9 órakor, amint a Sátoraljaújhely felől érkező vonat befutott a tiszai pályaudvarra, Tatár Józsefet behozták a rendőrségre és ma reggel a detektívszobában megkezdődött az ártalmatlanná tett bűnszövetkezet vezérének kihallgatása. A kihallgatás eredményét ezidőszerint még titokban tartja a rendőrség. Amint értesülünk, ugyanis a kihallgatás során olyan adatok jutottak a detektívek tudomására, amelyek szerint nem csupán a jelenleg szökésben levő Rácz József hiányzik még a betörőbanda tagjai közül, hanem Tatár Józsefnek a bűntettek elkövetésében volt egy másik társa is, akinek kézrekerítése most a nyomozás újabb, széles körben való kiterjesztését tette szükségessé. Ezért kell a detektíveknek a nyomozást a vidékre is kiterjeszteniök, ahol Tatár Józsefnek és bűntársának egész Borsod vármegye területén elkövetett bűncselekményeiről szereznek adatokat, másrészt pedig a betörőbanda orgazdáinak névsorát igyekeznek kiegészíteni. Jónás csoportvezető ma este vagy holnap reggel utazik el, hogy a környéken való kutatással teljessé tegye az eddigi nyomozások eredményét. Tatár József és bűntársainak szembesítésére még nem került sor. A betörővezér is több olyan lopás elkövetését ismerte be, amelyekről két bűntársa, Hadai és Lövel eddig hallgattak. Így beismer, a Kohn llermann-'í-!«, negyedmilliós v/a ..t:* egy'* miskolci -hetres árurack áruk kioszthat, egy dinamóto vadiv, egy' bicily tajlást és egy nagy b- baromfilopást. Két betörési kísérlet is szerepel Tatár József bűnlajstromán Néhány héttel ezelőtt a Munkásbiztosító pénzszekrényét akarta kifosztani, de megzavarták munkájában. A másik betörésikísérlet pedig még a nyáron Wittich Andor kamarai titkár Erzsébet téri lakásán történt, amikor már Tatár és egyik társa bent jártak a szobában, össze is csomagolták a holmikat, amelyeket magukkal akartak vinni, azonban váratlanul hazatért a lakás tulajdonosának sógora és megriasztotta az éppen munkában levő betörőket, akik azután az ablakon át menekültek. A betörővezér kihallgatását délután folytatják a detektívek. Sopron öröme a velencei eredmények felett (Budapest.) Sopronba a velencei megegyezés híre csak a ma déli órákban jutott el, és rendkívül nagy örömet keltett a lakosság körében, amelynek most már alkalma nyílik, hogy Magyarországhoz való hűségét hivatalosan is kifejezésre juttassa ésezzel önrendelkezési jogát érvényesítse. Az örömhírre a házakat fellobogózták és az egész városban a legnagyobb lelkesedés uralkodik. Érdeklődtünk Turner Mihály dr. soproni polgármesternél a népszavazás kilátásai felől. Dr. Turner kijelentette: hogy a lakosság hangulata a legkitűnőbb és ez egymagában is záloga annak, hogy a népszavazás Magyaorrszágnak fog igazságot szolgáltatni. Kétséges Kéri Pál kiadatása. (Fővárosi tudósítónktól.) A legközelebb induló hatvan tagból álló kommunista transzporttal Kéri Pált nem indítják útnak Oroszországba. Az ő ügyében még folynak a tárgyalások Schlezinger orosz szovjet megbizottai Ugyanis őt a kommunista bűncselekményeken kívül a Tisza- gyilkosságért ítélték el és így kétséges, hogy egyáltalán kiadják-e Oroszországnak. Mikor osztják a köztisztviselők segélyét ? (Fővárosi tudósítónktól) Kérdést intéztünk a pénzügyminisztérium számvevőségi osztályához, hogy milyen stádiumban van a köztisztviselők részére kiutalandó segélyek számfejtése. Kérdésünkre a következő felvilágosítást kaptuk : — A számfejtés előmunkálataival teljesen készen vagyunk. Most mér csak a végrehajtási utasítást várjuk. Ez az utasítás jelenleg az államnyomdában van és lehet, hogy még a mai nap folyamán, de legkésőbb holnap beérkezik hozzánk. A végrehajtási utasítás beérkezése után a lehető leggyorsabban befejezzük a munkálatokat, úgy, hogy a segítség esetleg már szombaton, de legkésőbb hétfőn folyósítható lesz. Ez az időpont a központban levő tisztviselőkre vonatkozik. A vidékiek természetesen a budapesti szétküldés után csak néhány nap múlva, de legkésőbb Csütörtökig szintén meg fogják kapni a segítségeket. (Budapest.) A kormány, mint ismeretes, továbbra is fenntartja a közalkalmazottak kedvezményes ruha- és cipőellátását A kormánynak az az álláspontja, hogy a cipőket a közalkalmazottak igényeinek megfelelően lehetőleg a vidéken is mérték szerint készítnek a belföldi nagy és kisiparral, azzal a feltétellel, hogy a szállításnak legkésőbb a jövő január végéig meg kell történnie és mindeddg az időpontig minden igényjogosult megkapja a kedvezményes cipőjét. Tőzsde. (Budapest, október 13 . Zárlat Értékpapírok: (Bécs.) Zárlat. Magyar korona. 456 Kifizetések . Budapest. 455 (Budapest.) MTI Terménytőzsde zárlat: Irányzata tartott. A forgalom csak kis keretek között bonyolódott le Élénkség csak árpáben, csöves tengeriben és rabbim volt A többi cikkek majdnem ellenyhültek. Híva elő* árjegyzések : búza tisza ódoki 1780—810, fehérmegyei 1770 - 800 pestv déki 1770 800. pestvid°ki 1770-800, takarmányárpa 1550 - 650, sörárpa 1700 800, zb 1350—75, tengeri 18-19 repce 26 —27, új köles 1600—1700. Valuták: Napoleon 2055—75 Ang. font 2490—520 Dollár 640 - 50 Franc.fr. 47—48 Márka 485—95 Ura 2480—530 Osztr.kor 221/a-23*/2 Rubel 29>/a—30>/s Le! 630 40 Sokol 710-20 Korona és frank dinár 90—70 Lengy. m. 15—16 Svájczifr. 11750—850 Magyar Hitel 1800 Viktória 10900 Osztrák Hitel 645 Beocsini 6050 Angol-Magy. 735 Északmagyar 3600 Leszámítoló 730 Szászvári 3875 Magyar-Olasz 320 Újlaki 2525 Jelzálog 215 Urikányi 6000 Hazai Bank 580 Adria 7200 Salgó 5800 Atlantika 5510 Rima 2470 Ganz Danub. 31100 Állam Iasut 2925 Ganz-Villam. 5200 Pesti Ház Els. 22250 Schlick H5C Borsod-Misk. 3900 Nasld 14700 Gizella 22 0 Neuschloss 785 Hungária 2450 Miskolczl vili— (Zürich.) Nyitás: Budapest 80 (Zürich.) Zárlat. Budapest 80 Milano 2050 Berlin 390 Prága 590 Holland 18125 Zágráb 210 New York 544 Bukarest 425 London 288 Bécs 25 Páris 3900 Osztr. sebély. 19 Varsó 13