Reggeli Hirlap, 1922. szeptember (31. évfolyam, 198-222. szám)

1922-09-01 / 198. szám

Előfizetési árak helyesin Megyed évre — — — — — — SSO­— K Egy hónapra — — — —­ — — 200*— K I I borsod 1922 szeptember hó I. péntek­­­iiskolcz, XXXI. évfolyam, IS8. szám GQELI *I POLITIKAI KAPIUIP Siuskolcz, Városháztér Sa* telefonszámai i 4­ 98, 6»18. Kiadóhivatal i S’séchenyi-u. II. Telefonsz. GSá Betiltott gyűlésről szólaltak ismét a jelentések, mégpedig a fűszerkeresk­edők pesti gyűlésének betiltásáról. Ez a gz ülés tiltakozás akart lenni az ellen a rosszul fel­fogott gazdaságpolitikai hivatás és intézkedés ellen, amelyet manapság a hatóságok a kereskedőkkel szem­ben gyakorolnak. Panaszkodás és tiltakozás, sőt passzív rezisztencia, mert határozati javaslatukban az is benne volt, hogy amennyiben ezek a zaklatások meg nem szűnnének, ők leeresztik a rollót, üzletüket be­csukják és akkor a közönség ismét ott áll egy kérdés előtt, amiben nem tudja majd, kinek van igaza, a ke­reskedőnek-e vagy a saj­t kéznek, amely ennyire elkeseríti a kereske­dőt. Csak azt tudja, hogy ismét ő húzza a rövidebbet, mert fűszerüz­­let nélkül fog állani és nem tudja szükségleteit úgy beszerezni, amint szeretne, se olcsón, se drágán. A mi álláspontunk ezekben a kér­désekben ismeretes. Végzetes hibá­nak tartjuk, hogy amidőn a kor­mánynak nincsen tehetsége és ereje, hogy a magyar­­pénz stabilizálását keresztül vigye és a külföldi valuták állandó emelkedését megakadályozza; amikor sem ereje, sem bátorsága hozzá, hogy a termelőnél kezdje a szigort, nincs bátorsága, mert a ter­melőnél elkötelezte magát; amikor a nagybankok, a nagytőke horribilis összegeket keresnek olyan közgaz­dasági területen, ahol talán nem is volna szabad megjelenniük, de ez ellen a kormány tenni nem akar — akkor a napi árusításából élő, a külföld valutáiig viszonyainak, Zürich szeszélyeinek alakulásától függő ke­reskedőkre és iparosokra veti rá a maga szigorát egy szem őszibarack, vagy egy pár cipő árának kivizsgá­lásával és büntetésével. Végzetes és veszélyes játék ez, amelynek na­gyon súlyos konzekvenciái lehetnek, hisz elvégre is nem lehet s nem is szabad egy egész osztályt a félelem és üldöztetés rettegése alatt tartani, azt az osztályt, mely adókban és egyéb járulékaiban a legtöbbet jut­tatja az állam pénztárába. Hát hiszen helyes az áruuzsora le­törése, csak jó helyen és igazságosan­­ kell kikeresni, hol ez az uzsora ? A­­ budapesti rendőrség azonban úgy­­ látszik már prejudikálni szeretne ennek­­ a kereskedelemellenes hangulatnak, még­pedig a kereskedők ellen, amikor félti a hatóságok és a közönség fülét attól, amit egy nagygyűlésen a ke­reskedők elmondhatnak. Tehát betil­totta, nem engedélyezte a gyűlést. Vajjon ezzel a tilalommal orvosolja-e, vagy elmérgesíti a bajokat ? Hoz-e a tilalom olcsóságot? A miskolczi Cluba (Közöltük már, hogy az egy korán el­hunyt ifjú írónak és etnográfusnak, Malomjay Dezsőnek megjelent pos­­thumus műve : A palócok művészetéről s ez a könyv egyszersmint utolsó kö­tete : A magyar nép művészete című könyvciklusnak. Ez az utolsó kötet gyönyörű, színes illusztrációkkal (326 nagy oldal, Frankcíjkiadás, kapható Ferenczinél), foglalkozik a palócok házi iparával és természetesen, a borsodi palócokéival is, de a régi mi­kolczi házi iparral is, mint amilyen a gubakészítés. Malonyay Dezsőnek és szerkesztőtársai­nak a miskolczi és környékbéli népipari művészet adatainak összegyűjtésében nagy segítségére volt Biró Sándor is, aki hosszú tanulmányt írt a gubának, ennek a miskolczi és környékbéli nép­viseletnek készítéséről ebbe a kötetbe, ám maga Malonyay is beszélgetést folytatott a legöregebb miskolczi gubás­sal, Simon Andrással. Ez a beszélgetés még a háború előtt volt, amint ahogy az egész könyv a háború előtt íródott és csak nemrég rendezték sajtó alá az elhunyt Malonyay után megmaradt kéz­iratukból.) — Megtudtuk — írja Malonyay — hogy nemes Miskolcz városában még csinálják a gubát, melynek legna­gyobb tudója Simon András, a gu­bások céhének mestere. Ott lakik a Szinva partján, túl jár a hetvenen. Különösnek tartja, hogy amikor már a paraszt is kezdi elfelejteni a gu­bát, akkor pesti uruk érdeklődnek utána. Mi is hát a guba ? Az a bőr, amit a mészáros, vagy elhullás után a birkás a birkáról lenyúz, az a szűcs­höz megyen, aki aztán különféle ru­hadarabot készít belőle. A szűcs csak olyan birka bőrét használja, melyet ősszel, vagy télen vágnak le. A gu­bás nem bőrből, ő a hosszúfürtü bir­kának tavasszal és nyáron lenyírt gyapjúból dolgozik. A gyapjúból fe­kete, fehér, vagy szürke gubát ké­szítenek. A gyapjút égerfa héjával és stájerországi köszörűsárból, nagy gyárak hulladékával, kőporával, sonk­­kal festötték feketére. Err felé azért van sok égerfa, mert sok volt a gubás mesterember. (Eger város állí­tólag nevét az égerfától nyerte.) Az égerfa héja kifőzve a legősibb festé­kek egyike. A vele való festés ro­kona azoknak a maradandó festések­nek, amiket most a régi keleti sző­nyegeken csodálunk. Kérdeztük is Simon Andrást, fes­­tött-e más színűre is gyapjút és hogyan ? — Föstöttem bizony, kékre is, de hogy mivel, azt nem mondom meg, mert titkát ellopják tőlem az urak! És a világ minden kincséért sem beszélt róla. — A gubás felesége azonban elmondja, hogy bizony ré­­gente a festéket nem igen vásárol­ták a boltban. Lám, a diósgyőri leá­nyok fejkendőjüket most is sáfrány­­lébe mártják, attól olyan szép sárga az! Simon András szerint az apró ma­gyar báránykák finom fürtjeiből a bárányguba készült, azt viselték még a hercegek is. Száz forint is volt egynek egynek az ára. A gyapjút a gubás maga fonta meg olyan formájú gépen, mint az asszonyok rokkája. Szőni is maga szőtt a szövő­széken. Addig szőtt, mig a posztó nem lett egy gubára való, vagyis mig nem lett egy sing. Egy sing három rős, azaz háromszor 75 centiméter. Simon András behozatta a singet. Hosszu, lapos, vékony faléc, mely huszonnégy részre, jegyre van fölosztva. Szövés után a posztót megfésülték, hogy a gyöngébb fürt nehogy viselés közben maradozzon le. A posztó ezután a kallóba jutott, ahol összeverődött, összekallódott, jó „fakemény“ lett. A kalló a Szinva-folyó partján van és ott a kallósgazda ügyel a rendre. A kallóban fölemelik a vizet, mint a molnárok szokták, a viz az­után belezuhog egy hatalmas nagy kádba és ebbe teszik bele a guba­posztót, tizet is egyszerre. Azt mondja Simon András, hogy ön­működő a kalló, mert a zuhany a kádban maga forgatja a posztót. A kallósgazda időnkint singgel mére­geti a posztót, hogy kellőkép össze­ment-e, megkeményedett-e ? A gubás a posztót maga szabta ki s maga várta meg. Simon András elővett egy akkora papirost, mint egy újság s megmutatta a szabást. Singgel mérte ki a méreteket. A posztó egyik szélét hosszában behajtja : ez lesz az ujj. A papirosformát összehajtja úgy. Németorszig nem kapolt moratóriumot Bécstől jelenti az Az Újság szerkesztősége . Párisi jelentés szerint a jóvátételi bizottság döntő ülése délután 5 órakor kezdődött és fél 8 órakor ért véget. Brattbourn javasl­tát, hogy az év végéig moratóriumot adjanak Németországnak, három szer­ve, suttal egy ellen elutasították, ezzel szemben elfogadták azt a közvetítő belga javaslatot, amely szerint Német­ország az év végéig esedékes fizetése­léseket nem készpénzben, hanem hat­hónapos kincstári jegyekben teljesít­hesse. A jóvátételi bizottság döntését nyomban átadták a német haditeher bizottság képviselőjének. A döntéshez egy levelet is csatol­tak, amelyben a jóvátételi bizottság kijelenti, hogyha Németország a fa- és szénszállításra vonatkozó javaslat ügyében még nem foglalt állást, fenntartják maguknak a jogot, hogy azokra visszatérjenek, ha a jövőbeli szállítások nem volnának kielégítőek. A L'Ovre című ellenzéki lap azt írja, hogy jóvátételi bizottság han­gulata rendkívül feszült volt és a belga közvetítő javaslatot a francia kormány engesztelhetetlen magatar­tása miatt véglegesen ad akta tették. A delegátusok tanácskozása a francia megbízottak magatartása következté­ben rendkívül kínos volt, ugyannyira, hogy az amerikai szemlélő is indít­tatva érezte magát, hogy felszólaljon és legalább kompromisszumos meg­oldást javasoljon. Rámutatott arra, hogy Amerika bár ez idő szerint még mindig nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy beavatkozzék Európa pénzügyi viszonyaiba, de a jövő hónapban konkrét javaslatot fog tenni, ezért óvta a jóvátételi bizott­ságot, hogy már most a későbbi sza­bályozás érdekében döntsön. De ez az intés is hatástalan maradt, egyes delegátusok könyörtelen magatartása miatt. Anglia magatartásáról a lap azt írja, hogy nincs illúzió abban a te­kintetben, hogy Anglia Francia­­ország különak­ciója esetén véglege­sen szakítani fog vele s olyan sza­bályokat fog életbe léptetni, amely barátságtalanok lesznek Francia­­országgal szemben. Amerika megcá­folja azt a nyilván Franciaország részéről terjesztett híresztelést, hogy megerősíti a rajnamenti csapatokat. Az amerikai külügyminisztérium ki­jelenti, hogy hogy semmi esetre sem szaporítja a rajnai front csapatait, sőt az a szándéka, hogy az ott el­helyezett katonaságot is visszahívja és egy amerikai katonát sem küld az új francia megszállás támogatására. A jóvátételi bizottság üléséről az alábbi párisi hivatalos jelentés szá­mol be : A németországi moratórium kérelmére vonatkozólag a jóvátét­ei bizottság a következő véghatározatot hozta: A jóvátételi bizottság az 1922. jú­nius 12 én a moratórium kérdésében beérkezett kérvénynél figyelembe veszi Németországnak helyzetét, amennyibe­n Németország úgy kt felé, mint kifelé minden hitelét elveszítette. A márka három ezredrészére esett vissza. Tekin­tettel ezekre, a jóvátételi bizottság kimondja, hogy Németország rész­éről előterjesztett kérvényre a halasztás kérdésében mindaddig határozatot nem hoz, amíg Németország nem készíti elő pénzügyeinek gyökeres reformálási tervét, amelynek a következőket kell tartalmaznia : a) költségvetés egyensúlyának hely­reállítása, b) Németország külföldi adóssági terheinek leszállítása a jóvátételi bizott­ságban képviselt kormányok elő­nres hozzájárulása esetén olyan mértékben, amilyenben az a hitelezők részéről szükségesnek látszik, c) valutaforgalom, d) külső és bes­ő kölcsönök felvé­tele, figyelembe véve a pénzügyi hely­zet konszolidációját. E tekintetben jelzett intézkedések előkészítésére és végrehajtására szükséges időt nye­rendő, a jóvátételi bizottság az 1922 augusztus 15. és szeptember 15 -a esedékes pénzügyi fizetések kiegyenlí­­tésére elfogad arányban­ fizetendő né­met kincstári jegyeket, amelyek biz­tosítottak. A belga kormány részére esedékes jóvátételi fizetés akként állapíttatik meg, hogy a jelzett összeg egy a belga kormány által jóváhagyott bank útján eszközöltessék. Lapunk mai száma 8 oldal

Next