Reggeli Hirlap, 1922. december (31. évfolyam, 265-281. szám)

1922-12-10 / 265. szám

Miskolcz, XXXI. évfolyam 265. sz. 1922 december hó 10. vasárnap APdl 15 kov*OV13 Reggeli Hírlap Előfizetési árak helyben és vidéken: Negyed évre _____ 900­— K Egy hónapra _____ 300 — K POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség: Miskolcz, Városház tér 22. szám. A szerkesztőség telefonszámai: 4-98, 6-16. Kiadóhivatal: Széchenyi­ utca 15. Telefonsz. 664. Újból a fórumon Három heti kényszerű szünetelés után ismét itt vagyunk a fórumon, hogy szavunkat hallas­suk a­, ország sorsának megvitatásában és a város és vármegye, a mai Felsőmagyarország vidékeinek lokálisabb ügyeiben is. A hatalmi erő, amelynek intézkedéséből egy sereg újságírónak, egy sereg nyomdai munkás­nak kezéből nem csak hogy kihullott a toll és a szerszám, de közel másfélmilliónyi kár is származott a Reggeli Hírlapra, a politika tény­kedése volt. Hiába adott ki a kormány félhiva­talos kőnyomatosa tudósítást arról, hogy a­api közleményeink a közrendet veszélyeztették, sem itt, sem másutt ilyen közleményre rá nem mu­tattak, de nem is mutathattak, s annál kevésbé hivatkozhattak volna például csak egyetlenegy bírói ítéletre is, amely velünk szemben megálla­pítaná azokat a vádakat, amelyeket nekünk a félhivatalos közlemény imputál. Nincs egyetlen­egy bírói ítélet, amely a mi működésünket a nemzetre károsnak, az egyetemes érdekekre ve­szélyesnek tananá s mégis el kellett szenved­nü­nk három heti elnémutást és három heti olyan kiadásokat, amelyeket nekünk senki meg nem téríthet. S­erencsénkre a Reggeli Hírlap valóban olyan népszerű s olyan jelentős har­g az országos fórumon, hogy érette és az őt ért igazságtalan­ság ellen, súlyos tényezők léptek akcióba, sok­kal súlyosabbak, mint azok, akik ellenünk vádas­kodik és így a rosszul informált belügyminiszter helyett a jól informált belügyminszter is belátta a velü­nk történt igazságtalanságot. Rólunk egyelőre elmúlott a veszély s a magunk dolgában az el­múltak fő­­tt már nem járunk kisérteni, mint Macbetben a Basque szelleme, követelni azt, amit elvettek tőlünk, csupán följegyezzük a ve­lünk történteket, in perpetuam rei memóriám, a dolgok örö­c emlékére s följegyezzük ugyanaz okból azt is, hogy változatlanul és tántoríthatat­­lanul állunk ama politikai elvek mellett, ame­lyekkel edd­g is és ezután is az országot ebből a szereti esetlen helyzetből szabadulni gondoltuk és végül, a mellett a politika mellett, amely­nek a nyugati értelemben vett liberalizmus és demokrácia ad tartalmat és karaktert s amely nélkül ime odáig j­ottunk, ahol már három esztendeje tengődünk, a szabadságjogok és nyugodt parlamentarizmus kérdésétől kezdve végig egész beteg közéletünkön, a nyomorakció­val enyhíteni próbált szociális bajainkig. Ezen, mi ellenzéki lap voltunk, vagyunk és leszünk s mint ahogy a kormányzat a mi hitünk szerint káros politikájából s rendszeréből mit sem engedett, egész természetes, hogy bírála­tainkból, melyekkel fölmérjük cselekedeteit, mi sem engedhetünk. Van neki sajtója elég, di­csérje s tömjénezze az, ami kötelességünk és jogunk a kritika, mely minél keményebb, annál nagyobb igazságokért s annál jobban az ország érdekében harcol. Igen, mi küzdeni fogunk az igazságért az igazságtalanság ellen, a jogért a jogtalanság ellen, a szabadságért a szabadosság ellen. Küzdeni fogunk az erkölcste­enségek, a politikai cezárómániákusok ellen, küzdeni az erőszakosok ellen a jogért, a tekintélyek res­pektálásáért azok ellen a tekintélyek ellen, akik önmaguknak s­annak, amit reprezentálnak, cse­lekedeteikkel legelsősorban ártanak. Küzdeni fogunk­ a gy­ülölét országának helyébe a szeretet, a mu­ga országának megteremtése érdekében, küzdeni azért, hogy legyen már itt vége a jel­szavas politikának, likvidálják már egyszer a forradalmakat, de a reakciót is, állítsák vissza a lelkek nyugalmát és indítsák meg végre az egész vonalon a termelést. Azt hisszük, hogy itt a felvidéki végeken, ahol öt vármegyében figyelnek a mi szavunkra, a legosztálytudatosabb polgártól a legszegényebb proletárig és a legbuzgóbb kereszténytől a zsi­dóig, a lakosság óriás többsége mindezekben velünk érez és innen köszönheti oly nagy elter­­jedettségét a Reggeli Hírlap. Mi tehát továbbra is azoknak írjuk a Reggeli Hírlapot, akiknek eddig is írtuk s akik abban a politikában, amit a liberalizmus és demokrácia szelleme hat át, velünk együtt éreztek és éreznek. Azoknak pedig, akiknek véleménye a reakció járomszalagján vezetődik, vagy akik a gyűlö­letből, kurzusból, jelszavakból tudnak politikai tőkét kovácsolni; a forradalmároknak, akiket a Károlyi aóra és a kommün alatt épp úgy láttunk a fórumra tólongani, mint most, akik akkor is éppen úgy kívánták a mi elveszejtésü­nket, mint most, szintén van fizetünk. Még­pedig az, hogy szélmalomharcot folytatnak rajtunk keresztül a közvéleménnyel szemben, amidőn ránk tiportatni akarnak. Mi a közvélemény tükre, mi a köz­vélemény hangja vagyunk. A tükröt lehet össze­törni, a hangot lehet elnémítani, de ezzel a közvéleményt megszüntetni képtelenség, sőt ellene cselekedni annyit tesz, mint e cselekede­tekkel folytonosan növelni, új és új jogtalansá­gokkal az ellenzék nagyságát és súlyát sok­szorozni. Nekünk ebben a közvéleményben nyugszik, éltető erőnk, ami egyúttal nekik folytonos kisebbedésüket, végül is megsemmisülésüket­­ jelenti. S ez a vigasztaló, mert­ ennek nyomán fog föltámadn­i egy boldogabb, konszolidáltabb, s dolgozó Magyarország.­ A passzivitás kérdésé A Reggeli Hírlap budap­sti szerkesztősége jelenti telefonon. A belügyminiszter az elmúlt szerdán terjesz­tette be a közrend hathatósabb védelméről szóló­­ törvényjavaslatot. Meg lehet állapítani, hogy a­­ törvényjavaslat nemcsak az ellenzék körében,­­ de a kormánypárton, legalább annak egy részé­­i­ben is meglepetést és megütközést keltett. A­­ legtöbben azon a véleményen vannak, hogy­­ ebből a javaslatból törvény soha sem lesz, leg­­­­alább ebben a formájában nem. Bár a legtöbb­­ lap hosszabb-rövidebb közleményben ismertette , a törvényjavaslatot, a Reggeli Hírlap olvasóival­­ szükségesnek tartjuk megismételni annak főbb pontjait.­­ Az első szakasz bejelntési kötelezettséget­­ állapít meg minden magyar állampolgárral szem­­­­ben, aki hosszabb időt kíván valahol eltölteni.­­ A harmadik szakasz szerint azon egyént, akinek magatartása az ország közbiztonságára és rend­jére, vagy az állam külső politikája szempontjá­­­­ból aggályos, a rendőrhatóság kitilthatja, rendőri felügyelet alá helyezheti, vagy közigazgatási­­ utón dologházba utalhatja. A rendőri felügyelet­­ alatt állók politikailag nem szerepelhett­ek. Tar­­t­­ózkodniok kell nyilvános telefon használatától, nyilvános helyeken, gyűléseken nem vehetnek részt, levelezésük ellenőrzés alatt áll, sőt ettől el is tilthatók. A paragrafus felsorolja azon ese­teket, melyekben valaki a fenti büntetésekkel sújtható. Ezek között szerepel a sztrájk is. Kor­látozhatja a belügyminiszter a fegyvertartást is, sőt azt be is tilthatja. Az egyesülési és gyülekezési jogra nézve a tervezet nagyjában a kivételes intézkedések szankcionálását kontemplálja, amelynek követ­kezményeként ismét a táviró- és telefoncenzúra réme fenyeget. A közvéleményre nézve főként a sajtóra vonatkozó részek bírnak érdekkel.­­ Ezek szerint új lap megindítását a miniszterel­nök engedélyezi. Politikai lapok kaucióját fel­emelnék az eddiginek tízszeresére. Szabályoznák a lapok nyomását, megjelenési idejét. A lapok betiltását közigazgatási úton rendeli el továbbra is a belügyminiszter. A lap kolportázsának meg­vonása esetén tilos a lapot bármely formájában terjeszteni, csak előfizetőknek szabad azt meg­küldeni, azonban sehol sem szabad árusítani. A javaslat az indokolásban sorolja fel azokat az okokat, melyek a kormányt ezen javaslat be­terjesztésére kénys­erítették. A politika széles köreiben azonban nem tudják elképzelni, hogy mi bírta rá a kormányt ezen javaslat beterjesz­tésére, mely egyszerűen pártabszolutizmust jelen­tene. Az egységes pártban a visszatetszést lep­lezik és azt mondják, hogy a kormány kény­szer alatt cselekedett. A kivételes hatalom meg­szűnik és így be kellett terjeszteni a javaslatot, hogy a törvényes rendet fenn tudják tartani, tulajdonképen azonban nem fog tárgyalásra ke­rülni a javaslat. Hallottunk ugyanilyen vigasz­taló hangokat az egységes párton kívül álló, kormányt támogató politikai körökből is, de az ellenzék ezt igen sovány vigasztalásnak tartja és a javaslat ellen legerélyesebb harcot szándé­kozik, megindítani, már a bizottsági tárgyalá­sokon is. Neszét vették ennek a­ kormánypárt­ban is és a kormány köreihez közelálló fél­hivatalos magyarázattal igyekeztek tompítáni a törvényjavaslat élét. Azonban ez egyáltalában nem változtat a helyzeten. Arról még egyáltalán nincs szó, hogy javas­lat mikor kerül tárgyalás alá, de az kétségtelen,, hogy szenvedélyes harcot fog a parlamentben provokálni és már az indemnitás vitájánál is éles hangot teremthet. A rendtörvényjavaslat újból felvetette az ellenzék passzivitásának kér­dését is. A gondolat nem új és nem mai keletű, azonban az ellenzék ezt a fegyvert éppen kül­­politikai okokból nem akarta igénybe venni. Most azonban a gondolat komoly formában ötlött fel. Közvetlen okául azt hangoztatják, hogy a többségi párt abszolutisztikus politikát folytat és megfosztja az ellenzéket annak a lehe­tségétől is, hogy a parlament munkájában aktív részt ve­­gyen. Hivatkoznak arra, hogy a legutóbbi nem­zetgyűlési üléseken kis jelentőségű törvényjavas­latok tárgyalásainál az ellenzéki pártokat a kor­mány minden indítványnál és javaslatnál lesza­vazta és teljes egyeduralom alapján akarja vezetni a parlamenti tárgyalásokat. Legújabban szinte szokatlan agresszivitással lépett fel a többségi párt az ellenzékkel szemben, ami a tárgyalás nívójának sülyedését vonja maga után. Emléke­zetbe idézik ellenzéki részen a Barla-Szabó József és Vázsonyi affért, valamint az Alain—Rassay incidenst, amelyben a kormánypárt, mint mond­ják, jobb érzése és belátása dacára is a maga hatalmi presztízsét tartotta előbbre valónak az igazság kiderítésénél. Emiatt természetesen az e­lenzék körében óriási az elkeseredés a kor­mány és a többségi párt ellen. A közeli ülések tehát igen viharosaknak ígér­keznek. Ami pedig a passzivitás lehetőségét illeti, az ellenzék részéről hangsúlyozzák, hogy a törvényjavaslat alapján egyáltalában lehetet­lenné volna téve még az egyszerű kritika hangja is, aminek szankcionálásához az ellen­zék nem akarja odaadni magát és inkább telje­sen átengedik a teret a kormánypártnak. Ezt a lépést persze a legvégsőnek tartja az ellenzék és mindent el fog követni, hogy a kormányt a legutolsó pillanatig figyelmeztesse a következ­­ményekre. Ezek a következmények beláthatatlanok, épp ezért az ellenzék, amennyiben tényleg erre a lépésre kell magát elhatároznia, az ország köz­véleménye előtt a felelősséget a kormányra Lapunk mai száma 12 oldal

Next