Reggeli Hirlap, 1923. január (32. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-21 / 16. szám

reggeli hírlap Madách Nemzetünk tragédiája, szenvedéseink és meg­próbáltatásaink közepette egy pillanatra feledni akarjuk a jelent. A magyar nagyság egyik apos­tolá­nk ünneplésére gyújtjuk ma mécseseinket. Madách Imrét ünnepeljük ma, aki száz évvel ezelőtt született, aki a nemzet halhatatlanjai között ott áll Petőfi, Arany és Vörösmarty, Jókai, Kemény és Eötvös, Katona, Széchenyi és Kossuth mellett, akik eszüket, szívüket, tollukat a haza, az emberiség és a haladás szolgálatába állították. Amit alkotott, abban egyedülálló ő, mert nem voltak előzői és nem akadtak kiváló folytatói sem. Filozófus és költő egy személy­ben, aki mindenben meglátja az egyetemest, megérti a múltat és prófétaként tekint a jö­vőbe is. Egyetlen nagy művet alkotott, de ebbe egész lelkét belefoglalta. Világnézete és életfilozófiája esetleg eltérhet egyesekétől, mindez nem fontos, a lényeg az, hogy nagy művében egy mélyen járó e­me hatalmas művészi megnyilatkozását látjuk. Élete telve volt az igazság keresésével és tudásvággyal, szenvedésekkel és csalódásokkal úgy, hogy maga az élet predesztinálta őt Az ember tragédiája megírására. Madách néhány életrajzírója valósággal szin­tézis útján állítja össze életének, fejlődésének jellemző vonásait, amelyekből munkájának ele­mei szinte megkonstruálhatók. A költő életkö­rülményei mindig rányomják bélyegüket alkotá­saira és ez igazság nemcsak a lírai, hanem az epikus és drámai költőkkel kapcsolásban is meg­éli­­ helyét és ezt látjuk Madách életében is. Az első kísérletek A nagy költő egy világtól elzárt nógrádi fa­luban, Alsó Sztregován, régi nemesi kúria falai között született 1823 január 21-én. Atyja már tizenegy éves korában elhalt és a gyászba borult, de erős lelkű anyara maradt a gyermekek ne­vei­re. Az anya eltörölhetetlen hatást gyakorol a költő fejlődésére is, akit a szeretet és magá­nyosság már gyermekkorában érzékeny és zár­kózott, gondolkozó és töprengő lelekké alakít. Már tizenöt éves korában kedvet és hajlamot árul el a költészet és a tudomány iránt és öccsével együtt szerkeszti a Litteratural Reveres című lapot, amelynek olvasó közönsége a famí­liából kerül ki. Már akkor legjobb barátjául fogadja a könyvet, sokat o­vas és elmélkedik s amikor Pestre jó az egyetemre, értelme egészen kinyílik. Verseket ir, szigorú önbirálattal s nagyobb részüket maga dobja a tűz martalékául. Az egyetemen tagja egy kis irodalmi körnek, amelynek tagjai között látjuk Andrássy Gyulát és Lónyai Menyhértet is. Az ifjak nemes vetél­kedéssel, egymás buzdításával áldoznak a Múzsának és Madách ebben az időben irta L­ázvirágok című verses füzetét, amely egyúttal emléke boldogtalan szerelmének is. Húsz éves vér, amikor tanulmányait kitűnően elvégezve, megyéjében tiszteletbeli aljegyzői ál­lást vállalt. Most elébe tárul az élet a maga szer­elenségében, megismert egy bomladozó tár­sadalmat, a megyei élet visszaéléseit, az álnok­ságot és hitszegést, a törtetést és elvtelen­séget. Herkules kettős útja állott előtte : alkalmazkodni a viszonyokhoz és belevegy­ülni a többi em­berek közé, vagy a göröngyös utat választva küzdeni az igazságért. Ideális lelke megrázkó­dott, megtelt keserűséggel és kétkedéssel. Az ifjúból korán filozófus válik, aki megveti a vi­lágot és az embereket. Őskori hangulatára jel­lemző a Nógrádi képcsarnok című epigramma­­gyűjtemény, amelyet jó barátjával, Szontágh Páltal együtt irt és amelyben éles hangon gú­­nyo­li ki megyéje vezető alakjait. Még kese­rűbb szív szól Egy őrült naplójából cím­ű művé­ből, amelynek gondolatai megdöbbentő pesszi­mizmusról tesznek tanúságot. Riedl Frigyes sze­rint »Madách az elveszett illúziók költője, köl­tés­zetének alaphangja az illúzió és a kiábrán­dulás.“ Ebből az időből valók első drámai kísérletei, a Jó név és erény, a Commodus, és a Csak tréfa, amelyekben találunk ugyan költői szépsé­geket, de általában nem nagy értékűek. Érdemesebb drámája a Férfi és nő, amellyel az Akadémián is pályázik, de sikertelenül. A Sturm und Drang korszaka ez a költő életében, a nagyság áhítatos keresése, szertelenségek és egyenetlenségek látszanak ekkori munkáin. — Hasonló tulajdonságokat látunk Csák végnapjai és Mária királynő cím­ű darabjaiban is, amelyeket később átdolgozott. Ezek is bővelkedtek szép gondolatokban kedves lírai részletekben, de drá­mai cselekmény dolgában vérszegények és kevés bennük a színszerűség. Közben jelentékeny szerepet visz Nógrád m­egye életében, tovább műveli magát, cikkei jelennek meg a centralista Pesti Hírlapban. 1844 ben megismerkedik a bihari alispán leányával, Fráter Erzsébettel, akit megszeretett és a következő év nyarán feleségül is vett. Csesztvére kö­tözik, hogy közelebb lehessen a megye székhelyéhez. Gazdaságának, megyei hivatalának, olvasmányai­nak él és kis családjában boldognak érzi magát. Sokat fáradozik és alig jut ideje néhány lírai költemény megírására Amikor pedig nyugatról a haladó eszmék hul­lámai hozzánk is elérkeznek és a nemzet jobbjai küzdelemre kelnek az emberi és nemzeti jogo­kért, Madáchot szívbaja, amelytől már eddig is sokat szenvedett, ágyba kényszeríti és amire felépül, a szabadság leverve és a siralomház levegője érzik szerte a hazában. Az ember tragédiája. De Madách egyéni megpróbáltatásai csak ez­­után következnek. 1852 ben menedéket ad egy politikai üldözöttnek, elfogják és Pozsonyban börtönbe csukják, majd Pesten rendőri fel­ügyelet alá helyezik. Egy év múlva, 1853 augusztusában visszanyeri szabadságát és öröm­mel indul családjához. De boldog viszontlátás helyett a családi tűzhely feldúlása jutott osztály­részesül. Elválik hűtlen feleségétől, visszaköltözik Alsó Sztregovára, szeretett anyjához, akitől az­­után haláláig nem válik el. Egy egész világ látszott előtte összeomlani és jellemzők akkori hangulatára és a válás jele­netére alábbi sorai: Ellenállottam nőnek, hogy könyörge, Szeretemet hallgattam, mint zokog; Most már jöhet sorsomnak bármi vége, Nyugodtan várom, oh erős vagyok ! Fájdalma és keserűsége csak nehezen­ eny­hül. Könyveihez a munkához menekül és ekkor írja Civilizátor című szatirikus vígjátékét. 1857- ben episztolát ír Szontágh barátjának, amelyben már felcsillámlik Az ember tragédiája eszméje. Eszerint Ádám, ki a teremtés óta más és más alakban jelenik meg, de alapjában mindig ugyanaz a gyarló ember marad, a még gyarlóbb Évával oldalán. És lassanként kialakulnak a költő lelkében a nagy munka körvonalai s munkája közben felenged fájdalma is. Mint Morvay Győző írja róla, ekkor „vig, kedélyes, élces és jó humoru embernek mutatkozott. Csa­lódását is kiheverte és régi életkedvével humora is visszatért. Sohasem volt haragos, sem harag­tartó ember és semmiféle tréfát nem vett zokon.” 1861-ben, mint a balassagyarmati kerület ország­gyűlési képviselője Pestre megy és elviszi művét Arany Jánoshoz, azzal az elhatározással, hogy ha a bírálat kedvezőtlen lesz, megsemmisíti. Arany elragadtat­ással nyilatkozott a diánai köl­teményről, diadallal mutatta be a Kisfaludy- Társaságnak, amely az Akadémiával együtt sie­tett a köl­et tagjává választani. Az ember tragédiája valóban megérdemelte a lelkes fogadtatást, amellyel bemutatásakor talál­kozott. Hatása az idővel csak fokozódott, ma pedig a nemzet egyik legkedveltebb szellemi tápláléka, amely nemes eszmevilága, hatalmas koncepciója, költői szépségei által egyaránt ki­válik. Vájjon képzelhetünk e hatalmasabb eszmét, mint az emberiség sorsa? Madách ezt a nagy problémát választja tárgyául és elvezet bennün­ket a misztikumtól kezdve a jövendő messze kontúrjaiba. Nem az egyént, hanem az embert veszi bonckése alá és kiméletlenül feltárja azt, amit igazságnak gondol. Légvárakat rombol le és hazugságokat tesz semmivé. A XIX. század embere szól a munkából, annak a századnak a gyermeke, amely egy letűnőben lévő kornak vége és kezdete egy más eszméket valló, más intézményeket és más gazdasági rendszert ma­gával hozó korszaknak. Madách a XIX. század gondolkozásával tekint vissza az elmúlt korokra, de bármennyire is pesszimisztikus vonásokat lá­tunk művében, diadalmasan kicsendül belőle a haladás, a fejlődés gondolata, amelyre csak oly nehezen tudott ráeszmélni az emberiség. A történeti szívek az eszméket és korokat le­hanyatlásuk idején tárják elibénk. Ott van a görög demokrácia eszméje (demokrácia rabszol­gákkal !) amikor a nép hálátlansággal si­et Mil­­tiadesnek, ott van a keresztes háború az embe­rek bűneivel és kicsinyeskedéseivel, ott van a francia forradalom, amikor már vérbe és gyalá­zatba sülyed, mind sötét képek és csak a hala­dás és fejlődés folytonossága hat reánk meg­nyugtatóig. S e képek mily változatosak, a társadalm­ii és az emberi életnek mily jellemzően megrajzolt nyilvánulásai, amelyeknél a költő nem mulaszt el egy-egy találó gondolatot. A munka pedig maga nem egyéb, mint Madách nagy szellemének, töprengésein­ek, történeti fel­fogásának, világnézetének, a jövő egondolásá­­nak művészi sor­ában való megjelenítése. — A kö­tő Ádámot és Lucifert választja eszméi szó­szólóiul és az az érzésünk, hogy az egész mű­ben inkább Lucifer az, aki a költő gondo­ko­­zásához közelebb áll, a végén azonban Ádám kerekedik fe­­l. Madách tehát pes­zimista lélek, de lelki vergődéseire mint napsugár világít az emberiség jövője iránti bizalma, bár éppen a mű falanszter- és eszkimójelenetei a jövőt a leg­­szomorúbb sínben tüntetik fel. Madách, nagy szerepet szán mű­vében a nőnek is, bár ez a szerep sokkal kisebb a férfiénál. Éva alakját látjuk, mint odaadó, nemeslelkű, erkölcstelen, az emberi örömöket megvető, há­­zasságtörő, az ideális gondolkozása, az önként felajánlkozó nőt és látjuk mint anyát is. Mind­ezekben a nő a férfinek csak mint kiegészítője szerepel és nem mint ember is. De Madách nem is nézhette más szemüvegen keresztül a nőt, mint saját koráén és mily nemes ez a felfogás annak a kornak felfogásához képest, amikor egy egyházi zsinaton arról tanácskoztak, vájjon van-e a nőnek lelke avagy nincsen? Az ember tragédiája amellett, hogy gyönyör­ködtet bennünket, egyúttal nemes tanítómeste­­rünk is. Természetesen mindenki mást és mást tanultat belőle, de a mű telítve van olyan igaz­ságokkal is, amelyek mindenki számára örökké­valók. Látjuk, hogy a zsarnokság az emberiség megcsúfolása, hogy a demokráciának együtt kell járni a kultúra emelésével. Látjuk, hogy a vallás, a kereszténység igéit sokszor mennyire meghamisítják, hogy a tudományt gyakran hasz­nálják fel alacsony emberi szenvedélyekre és látjuk azt is, hogy a nép elnyomása mily szörnyű következményeket vonhat maga után. Látjuk, h­ogy a pénzért hitet, elvet, szerelmet lehet vásárolni és látjuk azt, hogy korunk mennyire telve van hibákkal, bűnökkel, hamis eszmékkel, de végül látnunk kell azt is, hogy jön majd egy szebb kor is, amelynek nem kell éppen a falanszter rendszeren alapulni. De nincsen szándékunkban a munka részletes taglalásába belemenni, hiszen ez nem egy újság­cikk feladata, csak megállapítjuk, hogy Az ember tragédiájához hasonló koncepciójú munka a magyar irodalom területén kívül is alig talál­ható. Az első előadás A nagy költői alkotás rövidesen diadallal vo­nult be a színpadra is. E­lször 1883 szeptember 23 ikán adták elő a budapesti Nemzeti Színház­ban és lass­úként a vidéki városokat is meg­hódította, de előadták Bécsben, Berlinben, Haim­burgban és Prágában is. 7. oldal YflsAman. 1°23 ia^nár 21.

Next