Reggeli Hirlap, 1924. május (33. évfolyam, 100-124. szám)

1924-05-01 / 100. szám

1924 május hó 1, csütörtök XXXIII. évfolyam, 100 sz., Miskolc v-é­yf Előfizetési árak helyben és vidéken: Szerkesztőség: Miskolc, Városház tér 22. s* Negyed évre — — — — — — 90000K POLITIKAI NAPILAP A szerkesztőség telefonszámaai: 4-98 és hónapra— — — -- — - 30000 K Kiadóhivatal: Széchenyi-u. 15. Telefon §-M. Jogrend Távol áll tőlünk, hogy akár becsületében sértsük meg, akár megrágalmazzuk az abauj­­megyei közigazgatás urait. Távol áll tőlünk, hogy pellengére állítsuk Aba­uj vármegye érdemekben gazdag, fényes közigazgatási múlttal dicsekedhető alispánját, Szentimrey Pált, vagy egyik fegyelmi hatósága alá tar­tozó főtisztviselőjét, Szepessy Zoltánt, az encsi járás érdemekben bizonyára szintén du­ó főszolgabíráját. Ezeknek az uraknak korrekt személye ellen nincsen semmi kifo­gásunk. Éppen csak egy konkrét esetben tanúsított eljárásukról kell az objektív kri­tika hangján megemlékeznünk. Arról van szó ugyanis a jelen esetben, mint azt a r­eggeli Hírlap más helyén rész­letesen konstatáljuk, hogy az alispán úr és a főszolgabíró úr a törvényes rendeletek rideg negligálásával egy lakásügyben szem­behelyezkedtek a kormány legilletékesebb közegével, a miskolci lakásügyi miniszteri biztossággal. Ha három-négy esztendővel ezelőtt történik ez, akkor megértettük, bár nem honoráltuk volna a dolgot. Az akkori időknek a mainál sokkal súlyosabb atmosz­férájában, a forradalmak és az ellenforra­dalmak lezajlása után, a legnagyobb jogbi­zonytalanságban, még lehetett volna ment­séget találni minden a törvénnyel és rende­letekkel szembehelyezkedő ténykedésekre. Ma azonban, amikor már 1924 április hó harmincadikát írunk, ma amikor a Beth­len­­kormány legerősebb ütőkártyájául a jog­rend teljes helyreállítását szereti felhasz­nálni, ma szigorul­!) mértékkel kell mérnünk, mint öt esztendővel ezelőtt. Éppen ezért bocsássanak meg nekünk az abaújmegyei közigazgatás aposztrofált urai, ha ennek a teljes konszolidációért küzdő újságnak hasábjain szóvátesszük az ő ese­tüket, amely csöppet sem nyújt vigasztaló perspektívát azok számára, akik abban a hiszemben vannak, hogy a jogrenden ejtett sérelmek egyszer és mindenkorra reperál­­tattak már. Nem nyújt vigasztaló perspek­tívát, mert sem az alispán úr. Sem a fő­szolgabíró úr nem vádolhatok meg azzal, hogy nem tanulmányozták volna kellő alapossággal a hatáskörüket körülíró tör­vényeket és törvényes, rendeleteket. Ilyen felületességet fel sem merünk tételezni azokról az urakról, akik egész tevékenysé­güket a köznek kívánják szentelni. De ha ismerik a törvényt, a törvényes rendelkezé­seket, akkor viszont nem tudjuk megérteni miért hánynak fittyet az erre illetékes fó­rum rendelkezéseinek. Akkor el sem tudjuk gondolni, mi vezethette az encsi főszolga­bíró urat, amikor ismételten és erélyes fi­gyelmeztetés dacára is szembehelyezkedett a konkrét esetben felettes hatóságával, Soldos Béla dr. miniszteri biztossal és he­lyettesével, Bakó Lajossal. Volt talán a hatásköri kérdés szempont­jából jogosan felvethető aggodalma az encsi főszolgabíró úrnak, amikor a lakásügyi mi­niszteri biztosság felfüggesztését kérte egy szerinte törvénytelen és rendeletellenes ha­tározatnak, amely állítólag jogos indok nél­kül hajléktalanná akar tenni egy szeplőtlen múltú tisztviselőt, Putnoki Nagy József községi jegyzőt. Ha csakugyan jogos ez a kifogás, akkor sem lett volna szabad a me­rev szembehelyezkedés álláspontjára helyez­kedni. Az alispán nagy úr ugyan a várme­gyében, de nagy úr a maga járásában a­­ főszolgabíró is. De néhány nap miatt, amely­­ alatt el lehet talán dönteni a hatásköri ősz-­­ szeütközések fontosabb problémáit, néhány-­­ szor huszonnégy óra miatt nem lett volna­­ szabad olyan helyzetet teremteni, amely­­ aligha­­ lesz kellemes a Bethlen-kormány minisztereinek. A miniszter urak ugyanis most abba a kényes helyzetbe jutottak, hogy vagy a kerületi lakásügyi miniszteri biztosságot, vagy az abaúji közigazgatás urait kell dezavuálniok. A jogrend védelme nem tűr ebben a kérdésben semmiféle meg­alkuvást. Ha a kormány nemcsak hirdeti, hanem akarja is a jogrendet és ebben nem kívánunk kételkedni, akkor melléktekintetek nélkül kell cselekedni ebben az afférban is, amelyet a jogrend flagráns megsértésének tartunk. Mert ma csak egy befolyás nélküli, munkában elaggott, egyszerű tisztviselő ügyéről van szó, de ha az illetékes tényezők könnyelműen napirendre térnek az eset fe­lett, akkor holnap esetleg valamennyiünk hajléka, otthona veszedelemben foroghat, mert ki tudja nem akadnak-e másutt is egyes hatósági közegek, akik nem respek­tálnak sem törvényt, sem rendeletet, sem felettes hatóságot. A jogrendnek pedig ta­bin a minimuma az, hogy­ az egyes hatósá­gok ne lépjék túl a törvény és a törvényes rendeletek által előírt jogkörüket. Pénteken együttes értekezletet tart az ellenzék a parlamenti taktika megbeszélésére Viharosnak ígérkezik a pénteki ülés . Az ellenzék szónokai köve­telni fogják a kormánytól, hogy tartsa együtt a nemzetgyűlést Budapesti szerkesztőségünk telefonálja. A nemzetgyűlés összehívása politikai kö­rökben nagyobb hullámokat vetett, mint­ előre gondolták volna. Úgy a kormánypárt, mint az ellenzék részéről nagy készülődések történ­­­nek a pénteki ülésre. Bár a politikai időjó­sok csupán formálisnak jelzik az ülést, még­is nagyobb viharokat jósolnak, mert a ház­szabályok értelmében nem csupán a Ház ösz­­szehí­vását indítványozó párt terjesztheti elő indítványát, de ehhez minden párt két-két képviselője hozzá is szólhat. Pénteken délelőtt 10 órára a nemzetgyűlés egyik bizottsági termébe az ellenzéki képvi­selőket egybehívták, hogy a követendő takti­kát megbeszéljék. Az értekezleten részt vesz­nek a keresztény ellenzéktől a szocialistákig az összes ellenzéki pártok, a fajvédőket kivé­ve akiket az értekezletre nem hívtak meg. Ez a tény meglehetősen nagy feltűnést kel­tett, de indokolják meg ezt a lépést, hogy a fojvédők egészen különálló harcot akarnak megvívni a kormánnyal szemben, amely sok tekintetben talán élesebb és ag­resszívebb lesz, mint­ az ellenzék többi részé­nek állásfoglalása. Előreláthatólag a szocialista szónokok után , a Kossuth-párt és a pártonkívüliek szónokai­­ is el fogják vetni, a Ház együttmaradásának­­­nak kérdését és követelni fogják a kormány­tól, hogy minden eszközzel tartsa együtt a nemzetgyűlést. Amennyiben a kormány el­zárkóznék ez elől, az ellenzék a legvégső harcra is el van készülve, bár ebben a tekin­tetben még megállapodás nem jött létre.­­ Csaknem biztosra lehet venni, hogy am­en­y­­nyiben a nemzetgyűlés többsége a Ház to­vábbi szünete mellett döntene, az ellenzék újra lépéseket fog tenni a nemzetgyűlés tsz­­­­szelol­vására és mindezt addig szándékozik megismételni, am­íg a kormányt rá nem bír­ja arra, hogy a nemzetgyűlést együtt talúsít és a törvényhozó testületet a mai helyzetnek és súlyos időben megfelelőleg foglalkoztassa. A pénteki ülés tehát előreláthatólag izgal­mas és viharos jelenetekben bővelkedő lesz Hir szerint Szilágyi Lajos is nagyobb beszéd­re készül és egyenesen fel fogja szólítani a kormányt, hogy valljon szint, amennyiben, nem képes a nemzetgyűlést foglalkoztatni, oszlassa fel a Házat és parlament nélkül vi­gye a kormányzás ügyeit. A keresztény ellenzék és a fajvédők köré­ben nagy konsternációt keltett az a belügy­miniszteri rendelet, amely a fajvédője egy plakátját a rendőrség által elkoboztatta. A plakát igen éles hangon foglalkozott a lap­­betiltás ügyével és megvádolta a kormányt, azzal, hogy a zsidó nagytőke érdekében­ ra­gadtatta el magát olyan törvénysértésre, mint a lapok közigazgatási, ok­­nélkül való betiltása. Hír szerint a pénteki ülésen fogják a faj­védők szóvá tenni a plakátügyet is. Román-magvar­ szövetség eszméjét propagálja Soigit Jörge Miklós tanár lapjának, a Neamul T­o­­manescuna­k vezérhelyén cikket közöl­t­ rom­án­­m­agyar szövetségről. A cik­k megírására­­a magyar nemzetgyűlésen elhangzott interpellá­ció indította, amelyet egy képviselő intézett a magyar kormány illetékes miniszteréhez, Ro­mánia és Magyarország között fennálló titkos szerződésről. A magyar miniszter kötelességé­nek tartotta ki­jeleníteni, hogy a két ország kö­zött semmiféle titkos szerződés­­nem létezik. „Valószínű, — írja Jorga —, hogy az, a­ki a kérdést feltette, a titkos szerződést összetévesz­tette azzal a konvencióval, amelyben Románia és Magyarország kölcsönösen lemond a hábo­rús károkról. Örülünk a konvenciónak­, mert a háborús károk kérdéséből származott ellentét csak szaporította a két" nép között fennálló vi­szály­olkok számát. De tegyünk fel mi egy kér­dést: mi történnék, ha románok és magyarok között tényleg léteznék az egymás jövőjének biztosítására vonatkozó egyezmény? Anélkül, hogy egy mindent eldöntő pánszlávizmus lehe­tőségében hi­nnék, a szövetségből az következ­nék, hogy ez a két or­szág, amely keleti Euró­pában rokonvérttel nem, bir, neon veszélyeztet­né egymást kölcsönösem és nem ,súlyosbítana egymagában véve már eléggé kedvezőtlen hely­zetet.­Rá következnék, hogy amikor Oroszor­szág újból tatáros hódításokra indulna,­­ Dzsingiz kán és Timurjenk utódai előtt nem­csak vékony gát emelkednék, hanem a fajro­­konszenv minden gyengesége nélkül szembe találnák magukat egy egységes elhatározással, amely saját létével a nyugati civilizáció küszö­bét is védeni kívánja, amelyből egyenlő módon táplálkozunk. Az következnék, hogy azon terü­letek magyarsága, amely azokat politikailag uralni nem tudja, részünkről minden, kulturá­lis megnyilván­ulásban, védelemben részesülne. Az következnék, hogy a gazdasági életben, a­hol még annyit kell tanulnunk nyugati szom­­­szédjaiin­któl, segíthetnék egymást. Az követ­keznék ... De vájjon vannak-e még a világon okos emberek?“ Ezeket tartalmazza Jorga cikke és tagadha­­tatlam, hogy az okfejtése érdekes. Érdekes, sőt megkapó is lehetne egy olyan Magyarország lakossága számára, amelynek szerencsétlensé­gét nem éppen Románia okozta volna elsősor­ban. Tagadhatatlan, hogy a politikát nem­ min­dig az érzelmek szempontjai irányítják és ha ezt figyelembe vesszük, talán az sem elképzel­hetetlen, hogy a történelmi kényszerűség elve alapján szövetség jöjjön létre k­ét olyan, egy­mást utolsó lehel­létéig gyűlölő faj között, mint, a magyar és a román. De azt még­se lehet szó nélkül hagyni, hogy Jorga professzor úr érde­kes okfejtésében meglehetősen bukaresti köny­­nyedséggel szögez le tényként nem létező dol­gokat, így például arról ír, hogy a két nép közötti viszályokok számát szaporító jóvátételt -kérdést kölcsönös engedékenységgel kikapcsol­ták. Hát ez legalább­is tévedés, mert igaz ugyan az, hogy Magyarország lemondott a román rablóiba ,de­árat kárainak követeléséről, ellenben éppen a napokban lett közismert az a „meg­egyezés“, amelyben Bethlenék kötelezték Cson­­kamagyarországot, hogy több, m­int 600 ezer m­amfled hadikárpótlást fizessen Romániának. Ez csak nem nevezhető kölcsönös lemondásnak. Lapunk mai száma 12 oldal

Next