Reggeli Hirlap, 1924. május (33. évfolyam, 100-124. szám)

1924-05-01 / 100. szám

REGGELI HÍRLAP 2. oldal. A nyomdászssstrájk . Az ügynek, amely gazdasági és politikai és társadalmi problémává fajult, két része van. Amikor Az Est tíz szedője abbahagyta a munkát , és ezzel elhamarkodott, eléggé meg nem bélyegezhető cselekedetével felrúgta a kollektív szerződést, amely a munkaadó és a munkások zavartalan együttműködésének egyetlen lehetősége, ekkor úgy éreztem, hogy a gazdasági rend védlemében az egész polgári sajtónak a szolidaritás természetszerű szükségessége, ezt az elvi harcot az összes lapvállalatoknak közös lobogója alatt kell megvívni, mert ilyen prece- ■ dens meg nem torlása az egész mai gazdasági ? rendre éles veszédet címmel járhat. Lapom, a „Reggel“ a munkásság nyomdájában készül, létezés© óta semmiféle megállapodás nem követett, minden szindikátustól, egyesüléstől függetlenül, így joga volt rá, hogy hétfőn a rendes időben megjelenjék és mégis nehezen, bár lemondtam arról, hogy e politikai és a gazdasági sorsdöntő napokban hangunkat, véleményünket hallassuk. Őszintén mondom, elborultan aggódva néztem ezt az áldatlan harcot, de a helyünk ott volt, ahol a mozgalom akkori stádiumában megálolítunk. Álmunkássággal két alkalommal kerültem szembe. A Károlyi-kormány idején, amikor a szervezett államhatalom agonizálni kezdett és a bolservizmus idején, amidőn a „lumpen proletariat“ úrrá lett a régi kipróbált szakszervezeteik felett. Különbeni, akár mint szerkesztő, akár mint író, mint publicista, ha nem is elv, de sorstársamnak éreztem a munkást. A bolsevizmus bukását követő zűrzavaros időkben pedig, amikor az ellenforradalom jobboldali része az elkeseredés és bosszúvágy első fúriája orgyilkosok és rablógyilkosok eszközévé fajult, félre nem érthető módon nyíltan a munkásság felé nyújtottam jobbamat. Melléjük állottam, amikor se szavuk, se hangjuk, se parlamenti képviseletük nem volt és árván, üldözötten, kiközösítve gonoszul és céltudatosan fűtött igazságtalan közhangulat bélyegét viselték. A kollektív szerződés meggondolatlan felruggása, amelyet egyébként maga a szakszervezet vezetősége is elítélt, arra a tüntető állásfoglalásra késztetett, hogy a „Reggelt“ meg nem jelentessem. Én a néma tisztelet deklarációjával azok pártján vagyóik, akik a szerződés szentségét minden anyagi és erkölcsi érdekek fölé helyezik. Bevallom: bizonyos undort is éreztem, amikor a nyomdai munkásság reprezentáló, Rothenstein Mór nemzetgyűlési képviselő körül a nemzetgyűlés folyosóján ott láttam legyeskedni azokat, akik még nemrég kartácssal és bombával akarták megoldani a magyar munkáskérdést, akik kezéhez a munkásság gyilkosaival való kézszorítások nyomán vér tapadt, akik Francia-Kiss Mihály, a Kovács-testvériek, a Piroskák patrónusai voltak a sajtóban és a nemzetgyűlésen. A nyomdai munkásság kizárása a nyolc napi harc után tudvalevőleg békével végződött, amilyet örömmel és megelégedéssel üdvözölt minden tisztességes ember. A hét végén azután annak rendje és módja szerint összeültek a munkaadók és munkások, hogy az elvben elfogadott fizetésjavítás ügyét dűlőre vigyék. Itt tehát nem polgári princípiumok szentségéről, hanem a béremelés mértékéről van szó. Igaz, hogy a váratlanul kirobbant második sztrájkot a polgári társadalom nem lekicsinylendő része gazdaságpolitikai akcidensnek ítélte. Az volt a vélemény, hogy a nyomdászok aranyparitásra törekvő bérmozgalmát követik a többi szakmák, amely újabb drágasági hullámmal, az amúgy is fuldokló polgárság újabb súlyos megterhelésével jár. A mozgalom etapjai bizonyosan ismeretesek a Reggeli Hírlap közönsége előtt. A munkaadók ajánlatát elutasította egy merőben új szerv, a főbizalmi testület és a munkásság megszavaztatva, egyértelműleg szankcionálta a főbizalmiak álláspontját, a harc tovább folyik, a helyzet még jobban elmérgesedik és mindkét front az „eb ura“ fakó zászlajával áll vagy bukik. Szerény véleményem szerint ez a példátlanul hosszú nyomdászsztrájk országos katasztrófa a kormány rekonstrukciós munkájában, amelynek zökkenéseit majd újra a polgárság fizeti. A gazdasági élet úgy össze van kapcsolva a bel- 6s külföldi hírszolgálattal, hogy ma is bizonyos bénultság érezhető a fővárosi ipari és kereskedelm életében, bénultság, sorvadás és kedvtelenség. A tőzsde, a vállalkozás egyetlen rezervoárja kiszáradt, a legkomolyabban végiggondolt interpretációval sem kaphatott erőre, nem produkálhatott eredményeket, mert , sajtó nélkül nincs hangulat, nincs bizalom. Ez az állapot. Az újságnélküliség anyagi veszteségszámlája 100 milliárdra rúg, nem is számítva a nyomdai és újságvállalatok tényleges veszteségeit. Mindezeket jól átgondolva, az illetékes tényezőket meghallgatva, úgy vélem, mindkét részről történtek hibák, könnyelműségek, érzelmi és hiúsági. Erőhatalmi szempontok jelentékenyen közrejátszottak abban, hogy a gépek meg nem indulhatnak és a hőn óhajtott béke ’ ábránd maradt és valósággá nem teljesült. A jj munkaadók részéről durva hibának tartom, hogy a bérjavítási ajánlatukat adagonként prezentálták s nem egyszerre terjesztették elő. A nyomdászsztrájk ügyében, mint kedden jelentettük, a hangadat igen bizakodó volt és remélni lehetett, hogy a főnökegyesület és a nyomdászok szakszervezetének vezetősége között közeledés fog történni, részben a Magyarországi Újságírók Egyesülete, részben pedig Bethlen István gróf miniszterelnök intervenciójának következtében. A terv az volt, hogy a szerdai napon a főnökegyesület és a nyomdai munkásság képviselői értekezletre gyűlnek össze. Biztosra vették, hogy ez alkalommal létrejön a megegyezés, közbejött akadályok azonban a helyzetet elmérgesítették és a késő délutáni órákban a főnökegyesület és a munkásság között a tárgyalások teljesen eredménytelenül megint megszakadtak. Ekkor kapcsolódott bele aztán, értesülésünk szerint, a mozgalomba Vass József népjóléti miniszter is, aki Bethlen miniszterelnök tudtával és beleegyezésével újból felvette a tárgyalások fonalát a főnökegyesület és ilyen kicsinyes taktikázás a cipőfelsőrészkészítőipar képviseletében érthető. Az újság azonban közüzem, megjelenése közszükséglet, meg nem jelenése elsőrendű politikai és gazdasági érdekeiket érint, nem volt tehát szükség arra, hogy a tárgyalások életbevágó ok nélkül kinyittassanak. Ugyancsak alapvető hibának tartom, hogy a nyomdai lapkiadók a nyomdafőnökegyesülettel vérszerződést kötöttek. Más munkás kategória a lapszedők és más az úgynevezett nappali szakmunkások és nappali werkmunkások. A nappali szedőkkel már megegyezhettek volna, mert ez a kategória elfogadta az igen tisztességes bérjavítást. A megegyezés a nappali szakmunkások ügyében borult fel. Nekem, mint újságnak, semmi közöm az egyéb üzemekve foglalkoztatott nyomdai munkásság mozgalmához. Ettől függetlenül, éppen olyan nyugodt lelkiismerettel teljesítem hivatásomat, mint a fuvarosok, vagy rakodómutikusok vagy a biztositási tisztviselőik ... A Reggel, amely különben is hetilap, élt is a megjelenés jogával, amíg az ismeretes kormányrendelet ezt lehetetlenné nem tette. A munkásság hibája viszont az, hogy elfelejtkezett sok mindenről, amit ma észben tartani emberi kötelesség. A nyomdai munkásság hatalmas idegőrlő és tüdőkoptató teljesítménye az összes munkásság közül a legmagasabb anyagi ellenértékben részesül. Az újságírók átlagban sokkal rosszabb elbánásban részesülnek a kiadóik részéről, a magántisztviselők fizetése is mélyen alatta lenped. Végül az egész országot egy gazdasági depresszió réme fenyegeti. Most fizetjük majd a háború igazi cechjét. Most építjük le Nagy-Magyarország iparát és kereskedelmét, egész gazdasági életét, éi meg csonkított Kismagyarország életstandardjára. A munkaalkalmaik átmenetileg csökkennek, de ország felvevő képessége is gyengül, mindenütt túlprodukció nyilatkozik és nem minden vállalat éli túl a krízist. Ez a szolidaritás a közös magyar nyomorban méltányosságot parancsol LÁZÁR MIKLÓS, a munkásság vezetői között. A késő esti órákig tartott Vass József tanácskozása a harcban álló felekkel, azonban végleges és konkrét eredmény nem jöhetett létre. Mindazonáltal megállapítható a késő esti órákban, hogy a helyzet mindkét oldalon enyhült és hír szerint remény van arra, hogy pénteken a tárgyalások fonalát újból felveszik. Vass József népjóléti miniszter kijelentette, hogy teljes ambícióval és lelkiismeretességgel lát a kérdés megoldásához és addig nem nyugszik, amíg a két egymással szemben álló fél közötti ellentéteket ki nem egyenlíti. Lapkiadó körökben optimisztikusan és megnyugvással nézik Vass József közvetítő tárgyalásait Értesülésünk szerint, több nagy lapvállalat már meg is tette a szükséges lépéseket az irányban, hogy a szombati napra a lapösszeállítás semmiféle újabb akadályba ne ütközzék, mert remélik, hogy szombaton, illetve vasárnap reggel a lapok már megjelenhetnek a fővárosban. Még mindig nincs fordulat a nyovadászsztrájk ügyében Dédi Irta: Nagy Sándor Az utcák gyermeke volt a szó szoros értelmében. Ál pályaudvarok, szállók környékién futkározott egész nap, egy-egy jószivü utas borravalójára s egy-egy karéj kenyérkiér©, tányér ételre leselkedve, míg csak reá nem esteledett a meg nem szánta a vasúti portás vagy a szállók szolgája s el nem zavarta aludni az irgalom fekhelyére. Még szerencséje volt talán a szerencsétlen elhagyatottságban, hogy a benne küzdő természetes becsületérzés megóvta a bűnök kísértésétől és tizenegyéves fiúcska létére sem tudta irigyelni boldogabb sorsban élő kortársait, akik szülők, bonnofe kíséretében, vidám fcacagácsok közepette vonultak el előtte napról-napra a Hűvösvölgy, városliget vagy a Zugló felé robogó villamosokon. Néha-néha ő előtte is derengett valami a múltból. Emlékezett egy falusi házikóra, udvarán gágogó libákkal, turbékoló galambokkal, ahol őt is megmosdotta, megfésülte mindennap egy ráncosiképű jóságos anyóka, a korán síhalt szüleit pótló nagymama, akivel együtt tipegtek vasárnap a templomba. Mígnem egy napon!. . . sokasok ember, kisírt szemű asszony gyűlt össze az udvaron, a nagyanyó pedig örökre eltűnt egy fekete ládafedél alatt. Hiába hívta, hívogatta, csak annyit feleltek mindenütt, hogy: meghalt! Hogy mi ez a szó s mit jelent a maga rettenetes valóságában, Dodi máig sem tudja még, csak azt érzi, tudja bizonyosan, hogy ezen a világom nincs többé senkije. Egyszer s másszor elbandukolt ő is a játszóterekre, a többi kipirult arcú gyermekekkel ő is utánairamodott a lapdának, ámde itt is jajkeservesen kellett megsimulnia, hogy a kérlelhetetlen kasztrendszer már itt a gyermektársadalomban is fennáll és fellép vele szemben egyegy rosszindulatú eltaszítás vagy házi ordító semmibe semvevés alakjában. Nem is ment többé feléjük. Amolyan koradér csipke, öregfejű kislegény vált belőle, aki iskola nélkül tanulja az élet egyszeregyét, akire nem vár, nem főz, nem mos senki-senki, mindene a nagyvilág s benne az emberek fogyatékos jószívűsége. Egy alkalommal — ki tudja, mi ütött a szerencséhez, — bizonyára véletlenségből, ő feléje is mosolygott az Ígéret földje. A Vámházkörúton vonszolta éppen magát éhesem, holtrafáradtan, amikor egy előkelően öltözött szép fiatal hölgy lépett hozzá, reámosolygott, megtsimogatta és minden teketória nélkül kikérdezte: kicsoda, hol lakik, vannak-e szülei stb. A felelet bizony nagyon rövid volt. Csak anynyit tudott, hogy Dodinak hívják, senkije sincsen, halkül nem lakik sehol, vagy talán mindenütt, ahová beengedik és kétszeri sem hagyta magát biztatni, hogy pártfogójával felüljön a reájuk váró fényes fogatba. Szegény kis Dodi! Ha átérezte volna az utcák szennyében is szeplőtlennek maradt gyermetki lelkével, hogy az a cifra ruhájú hölgy egy máról-holnapia meggazdagodott bankár metresze, akinek egy hirtelen támadt, megmagyarázhatatlan szeszélye sugallatta csupán az ő felkarolását — múló játékszerül, ideig-óráig — talán még a lábtörést kockáztatva is, leszökött volna a robogó fogatból vissza az utcára, mely rideg, sokszor nagyon is szívtelen volt hozzá, de — mindig, változatlanul egyforma maradt. így Pedig elvitték egy Stefánia-úti tornyos kis palotába, ahol kézről-kézre vándorolt fürösztve, megnyitva, bársonyruhácskába öltöztetve . . . mert így parancsolta ezt egy unatkozó hölgy szeszélye. Talán még olcsóbb is volt neki ez az eleven játékszer ... a szepegő, szőke hajú kis Dodi, hálás meghatottságtól csillogó nagy szemeivel, mintha azokból a nagy kimkflitbelli csodabábukból vett volna egyet, amelyek aludni, sírni tudnak ugyan, ámde eg erősebb mozdulatra kihull a linjuk, letörik a ormuk és hovatovább értéktelen lim-Lommétálhatc. A kissi Dodi pedig tűrt mindent, cibálást, kényeztetést szépen, hálásam, mosolyogva. Vígan evett-ivott az elejébe tett csemegékből és fáradhatatlanul csacsogott az utcák életéről néha oly megrázó közvetlenséggel, hogy a hölgy maga is összerezzenve terelte másra a kérdezősködést, Azon az estén Dodi nem tudott elaludni ... a hirtelen jött változás ide-oda kavargott kicsiny agyában. Nem is csoda. Hogy is tudtavolna, beletalálni magát a becéző jólétbe, ő, az utcák gyermeke, akinek azelőtt csak a taszigálás, szitok, a bőröndök, csomagok cipeléséért kapott vékony borravalók jutottak ki. Szentül meg volt győződve, hogy reggelre minden jó, szép, illatos, szétfoszlik körülötte, mint földpára , ott fog majd felébredni újra egy utcai szemetesláda miegett vagy a csikágó negyednyi mortanyáinak egyik szennyes odújában. De nem így történt. Reggelre kelve újból ott volt a gőzölgő kávé, illatos kaláccsal, megizlelhető, kedves valóságban. Szegényke, alig mert enni is, minden falatnál újra meg ujramegtapogatta magát, ébren van-e tényleg. Vagy minden csak folytatása a pompás, fehér ágyban látott szép álmoknak. Végre is nekibátorodott a kisfiú és reggeli után már otthonosan kezdette magát érezni. Körül nézegetett a sok szép szobában, megtapintott, körülsimított minden társait s a szemle végeztével elégedett sóhajjal dőlt hátra egy kínálkozó hintaszékben, ahol néhány ide-odaringás után már aludt is. Ebédhez költötték csak fel. Délután kocsikázni, majd cukrászdába vitte a pártfogó hölgy, s hazafelé menet pedig kiszállottak a kocsiból és , végigmentek a dunaparti korzón. Persze eközölben számtalan találgatás esett Dodira: vajam honnan került a hölgyhöz? Kinek a gyermeke? Igaz, hogy Dódi úgy is nézett ki a remekül szabott váci utcai maitrózruhában, mint egy főnrigyermek. Dús szőkefürtös fejecskéje, kedves nyílt arcocskája talán még a követ is megindította volna s bizony nem egy szülő fordult utól- Csütörtök, 1924 május 1.