Reggeli Hirlap, 1925. június (34. évfolyam, 123-144. szám)

1925-06-03 / 123. szám

REGGELI HÍR, LAP viselője tanácskozott. A tanácskozásról megtagadtak minden információt azzal, hogy a rendőrség egy­ későbbi időpont­ban hivatalos kommünikét ad ki a kö­zönség tájékoztatására. Ugyancsak tár­gyalások voltak Strache főügyésznél is, amelyen, értesülésünk szerint, arról volt szó, hogy Beniczky letartóztatása milyen címen, történjék, mert eddig a valóságban csak úgy kezelik az ügyész­ségen Beniczkyt, mint aki jogerős bírói ítélettel kiszabott büntetését tölti ki. Strache főügyész ezután Pesthy Pál igazságügyminisztert kereste föl, akivel hosszasan tanácskozott. Pesthy Pál igazság­ü­gym­i­niszter, aki vasárnap reg­gel érkezett vissza a fővárosba, amint az Az Újság cikkéről értesült, azonnal megadta az utasítást, hogy Beniczkyt hamis vád, kormányzósértés vétsége, továbbá hivatali titoktartás vétsége si­mán tartóztassák le s az eljárást indít­sák meg. Kedden az igazságügyminiszternél a tárgyalások zárt ajtók mögött foly­tak le s arról semmi információt nem adtak ki. Illetékes helyen magyarázzák Beniczky letartóztatását Ugyancsak tárgyalások voltak Fass József helyettes miniszterelnök hivatali helyiségében is, akinek Nád­ossy Imre országos főkapitány tett jelentést, ame­lyen, mint helyettes külügyminiszter, megjelent Walkó Lajos is. A tanácskozás után munkatársunkat Beniczky letartóztatását illetően, illeté­kes helyről a következőkben informál­ták:­­ Beniczky Ödön letartóz­tatása nem a Somogyi-ügyben tett tanúvallomásá­val kapcsolatos, letartóztatása kizárólag a reá jogerősen kiszabott fogházbünte­téssel van kapcsolatban. A Somogyi­­ügyben tett tanúvallomásával kapcso­latban csak ezután indul meg Beniczky ellen az eljárás, annál inkább, mert a megállapítások szerint, Beniczky Ödön vallomása a dandárügyészségen sza­bályszerűen történt, ahol Beniczky meg­jelent szombaton s az ügyészség fej­szól it­ására írásból fölolvasta vallomá­sát s azt szabályszerűen aláírta. Egyébként, mint megállapítottuk, a soros ügyész könyvében, az úgynevezett­­lövedékben Beniczky a következőképen szerepel. ..A büntetésének kitöltése céljából a főkapitányság által előállított Beniczky Ödön 47 éves magánzó. Sajtó útján el­követett rágalmazás vétsége.“ Beniczky vallomása és letartóztatása a politikában Elsősorban a politikai világban keltett szenzációt az Az Újság cikke és Beniczky vallomása. Megállapíthatjuk, hogy a cikk az egész vonalon a szenzáció erejével ha­tott s úgyszólván az összes pártkörökben a a­nak dacára, hogy a pünkösdi ünnepek miatt a képviselők egy része távol v­olt a fővárostól, állandó pemnanencia volt s csaknem folyton tárgyalások és megbe­szélések voltak és természetesen a pártok szerint vallomás és a letartóztatás hite különböző elhatározásokat váltott ki. Az egységes pártban nagy felháboro­dással beszéltek Beniczky cikkéről s álta­lában úgy állították be a helyzetet, hogy az egész nem egyéb, mint a legitimisták és szocialisták közös akciója, amellyel felfordulást akarnak előidézni. Felfogá­suk szerint ez az akció azt célozza, hogy Bethlen genfi útjának sikereit veszélyez­tesse. Ezért az egységes párton csaknem az az egyhangú álláspont nyert kifejezést, hogyha az ellenzék a Beniczky-ügyet akár a kormány, akár a kormányzó ellen ki akarná használni, a kormánypárt egysé­gesen meg fogja ragadni az alkalmat ar­ra, hogy a kormányzó és a kormány mel­letti abszolút bizalmát kifejezésre jut­tassa. Egyébként értesülésünk szerint kedden délelőtt Vass József helyettes miniszter­­eelnök hosszasan tárgyalt Szcitovszky Bé­la r­o­bihirrel is, akivel abban állapodott meg Uross( ezt a kérdést semmiféle for­mála­,­a nén­ engedik szóvá tenni a nemzet­­gyűlésűDiftz All házszabályok erre meg is adják ■fcziUpdot, amennyiben napirend előtti felszólalás, vagy sürgős interpellá­ció er­gedélyezése az elnökség diszkrecio­nális joga, rendes interpellációt pedig előző ülésen kell felolvasni, tehát rendes interpelláció keretében csak a jövő héten lehetne szó a parlamentben az egységes párt szerint a Beniczky-ügyről. Az ellenzéki pártok vasárnaptól kezdve úgy­s­zó­lván megszakítás nélkül permanen­­ciát­an voltak. Az ellenzék azonban úgy­­látszik, ebben a kérdésben nem egészen egységes, mert úgy­ a Szilágyi-párt, mint Vázsonyiék az eddigiek szerint távol tar­tották magukat minden akciótól. Aul­ái nagyobb sürgés-forgás volt a Kossuth-pártba­n, ahol Ruvert távollété­ben Nagy Vince vezeti az ügyieket és a szocialistáknál, akik úgy a vallomást, mint Beniczky letartóztatását a saját ügyüknek tekintik s ennek megfelelően tárgyalják. Teljesen megbízható helyről úgy érte­sülünk, hogy a Kossuth-párt részéről Nagy Vince még szerdán indítványt je­gyez be, melyben követeli, hogy­ a kor­mány Apponyi Albert gróf elnöksége alatt parlamenti bizottságot küldjön ki Beniczky vallomásának meg­vizsgál­ás­ár­a. Érdekes a helyzet Beniczky közvetlen Vass József miniszterelnökhelyettes kedden este fogadta a sajtó képviselőit és tájékoztatta a Beniczky-ü­ggyel kapcsola­tos eseményekről. — A körülmények sajátságos találkozá­sa, — mondotta a helyettes miniszterel­nök, — hogy amikor Bethlen István gróf miniszterelnök külföldre utazik, itthon ilyen vagy olyan formában valami bom­­bai­obbanás következik be. Most Beniczky Ödön letartóztatása van­ napirenden. Be­niczky Ödön Vallomást tett a Somogyi és Bacsó-ügyiben. Kijelentem, hogy ebben semmiféle bizonyítékot nem találtunk ab­ban az irányban, hogy kik voltak Somo­gyi és Bacsó gyilkosai. A vallomás fel­hajt ugyan neveket, de bizonyítékokat n­em tartalmaz. Az egész vallomás olyan nóvum kedvéért történt, amely önmagá­ban sem alkalmas arra, hogy azt a célt szolgálja, amelynek kilátásait mindig hir­dette Beniczky; tudniillik, hogy olyan vallomást fog tenni, amelyből kiderül az igazi tettes. Erre vonatkozóan azonban a vallomásban semmit sem találunk, még ha eltekintünk az államfő szemé­lyén keresztül való gyanúsításoktól is.­­ Megállapítást nyert, hogy azok az állítások, amelyeket Beniczky Ödön­­ a gyilkossággal kapcsolatban tett, az igaz­ságnak egyetlen személyét sem tartal­mazzák, ellenben nyilvánvalóan egy má­sik szempont lépett előtérbe. Nem az volt a fő cél, hogy az igazság kideríttessék, ha­nem, hogy példátlan, perfid meghamisí­tással politikai hajszát indítsanak meg a kor­mányzó személyén keresztül a kor­mány ellen.­­ Politikailag sokféleképen oszolhat meg az ország, azonban nem szeretjük fel­tételezni semmiféle politikai irányzatról, hogy elfelejtse, miszerint az államfő az országnak legfőbb pillére, amelyet megin­gatni nem­ lehet. Az egész vallomás nem Kihallgatások A kormányhoz közelálló körök és az egyes minisztériumok izgalommal szem­lélik a Beniczky Ödön letartóztatásával kapcsolatos eseményeket, amelyekről egyébként értesítették a miniszterelnö­­köt is, aki, mint ismeretes, jelenleg Genf­ben tartózkodik. Vass József he­lyettes miniszterelnök telefonon is érintkezést keresett Bethlen István gróf miniszterelnökkel. Általános az a fölfo­gás, hogy a kormány Bethlen István gróf miniszterelnök utasításait megvár­ja és ezek nélkül nem tesz határozott lé­pést semmiféle irányban. Horthy Mikl­só a kormányzónál egyéb­ként hétfőn és kedden kihallgatások vol­tak. Kedden megjelent, többek között, a kormányzónál Vass József helyettes mi­niszterelnök, valamint Nádassy Imre országos főkapitány. Egy­ébként a kormányzó kedd­­n dél­után átment a miniszterelnökségre, ahol azonban Vass József helyettes minisz­fegyvertársai, a legitimisták körében.­­ Vasárnap és hétfőn a legitimisták köré­ben még kegyetlenül izzó volt a hangulat és erős harcias hangokat hallattak. Amint azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Benicz­ky ezidőszerinti letartóztatása csupán büntetése kitöltése céljából történt, a hangulat láthatóan enyhült s ma már az a felfogás kerekedett felül, hogy meg kell várni a­ büntetés letelésének idejét s a tizennégy nap elmúltává,­ lesz látható, hogy mi is van a letartóztatás mögött, céloz egyebet, mint azt, hogy a konszoli­dáció útján lassan, de mégis előrehaladó országot fejlődésében hát rávesse és egy másik vágányra, a forradalom útjára te­relje. Ennek felismerése a kormányt ar­ra indította, hogy ennek a váltóállítás­nak a megakadályozására minden intéz­kedést megtegyen, tehát a kormány nem tűri,­­hogy az állam­fő tekintélye megingattassék és az államot destruálják.­­ Ez a felismerés indította a kormányt arra is, hogy ne engedje meg ártatlan em­berek gyanúsítását. Beniczky Ödönnek a hivatalos titoktartás alól való felmentése azért történt, mert ő állítólag olyan ada­tok birtokában volt, amelyek hivatottak lettek volna a Somogyi—Bacsó-ügyre vi­lágosságot deríteni. Beniczky a felmen­tést úgy kapta, hogy adatait a bírói asz­talra teszi le, a kormány azonban nem adott felha­talmazást arra, hogy Beniczky Ödön vallomását, okmányait a nyilvánosság elé hozza, mert hiszen, amidőnt Beniczky Ödön a bí­róság előtt áll, ahol kihallgatják, a bíró még mindig elrendelheti a zárt tárgya­lást. Beniczky Ödön akkor, amidőn val­lomását több példányban készítette, az egyiket letette a királyi ügyészségnek, a többi példányokkal pedig tájékoztatta a bel- és külföldi közvéleményt, megsértette a fennálló jogszabályokat. Különben a magyar közvélemény nincs tisztában az­zal, hogy miért tartóztatták le Beniczkyt Beniczkyt egy korábbi ügye miatt ítélte el a bíróság, de büntetésének a kitölté­sére haladékot kapott. Halasztást azon­ban csak akkor élvezhet valaki, ha úja­bb vétséget nem követ el, már­pedig Beniczky Ödön mostani cselekedetével újabb bűncselekményt követett el, tehát régebbi büntetését, azaz a tizennégy napi fogházat azonnal meg kell kezdenie. kormányzónál terelnökkel nem tárgyalhatott, mert a miniszterelnökhelyettes a népjóléti mi­nisztériumban­ volt. Hír szerint, a kor­mányzó csupán udvariassági látogatást tett a miniszterelnökségen gróf Bethlen Istvánnénál, ahonnan egy negyedórás tartózkodás után eltávozott. E helyütt említjük meg, hogy Szci­tovszky Bélának, a nemzetgyűlés elnö­kének a kijelentése szerint, még mindig nem bizonyos, hogy szerdán napirend előtti felszólalásra engedélyt fog adni. Kifejtette, hogy a házszabályok a vá­lasztójog vitájában nem engedik meg a tárgytól való eltérést és éppen ezért nincs abban a helyzetben, hogy ilyen irányú kérelmeket honoráljon. Egyébként, mint teljesen megbízható helyről értesülünk, Andrássy Gyula gró­f, aki a pünkösdi ünnepeket Polgár­­diban töltötte, szerdán reggel Budapest­re érkezik és megjelenik a nemzetgyűlés ülésén. Vass helyettes miniszterelnök tájékoztatja a sajtó képviselőit Bethlen István gróf miniszterelnök utasítását várják 2. oldal. A szociáldemokrata párt tiltakozik Beniczky letartóztatása és az Az Újság elkobzása ellen A szociáldemokrata párt parlamenti frakciója kedden este értekezletet tar­tott, amely a késő éjjeli órákig nyúlt el. Az értekezlet, értesülésünk szerint, foglalkozott Beniczky Ödön volt belügy­miniszternek a Somogyi—Bacsó meg­gyilkolása ügyében tett megdöbbentő vallomásával. Az értekezlet tiltakozott Beniczky letartóztatása ellen. Ugyan­csak tiltakozott az Az Újság című­ lap elkobzása élen. A szociáldemokrata párt vezetősége elhatározta, hogy vál­tozatlan erővel és szívóssággal követeli Somogyi és Bacsó gyilkosainak és fel­­bujtóinak felderítését és a megtorló bí­rói eljárás megindítását. Követeli, hogy azok az emberek, akik a gyilkosságban részesek, az igazságszolgáltatás kezei közé kerüljenek, az országnak pedig a legkárosabb időben, amikor Bethlen István gróf az ország ér­dekében a külföldön harcol. Allmássy László, az egységes párt ügy­vezető elnöke, a következőket mondotta: — Ami Beniczky Ödön letartóztatóját illeti, ennek meg van a maga törvényes alapja. A helyettes miniszterelnök a par­lamentben vagy másutt tisztázni fogja minden irányban a kérdést és így ehhez nekem hozzáadni valóm nincsen. . A demokratikus blokk ülése A demokratikus blokk intézőbizottsá­ga kedden este Szilágyi Lajos elnökleté­vel értekezletet tartott, amely a késő éj­jeli órákban ért véget. Értesülésünk­ szerint a demokratikus blokk intézőbi­zottsága alaposan megtárgyalta a Be­niczky vallomásával beállott helyzetet,,­­ valamint megállapította a nemzetgyű­­­­­lés szerdai ülésén követendő ellenzéki­­ taktikát is. Megállapodtak abban, hogy­­ az értekezletről külön-külön senki sem­­ fog nyilatkozni. Az intézőbizottság ülé­­­­sének a folyamán Vass József helyettes­­ miniszterelnök több alkalommal érdek­­­­lődö­tt a bizottság üléséről, Szilágyi­­ azonban minden felvilágosítást megta­­­­gadott. Nem volt minisztertanács Mire terjedt, hogy a kormány tagjai minisztertanácsra gyűltek össze. Ez a hír nem bizonyult valónak, mindössze annyi történt, hogy a mniszterek ta­nácskoztak egymás között és később Vass József helyettes miniszterelnök in­formálta a sajtó képviselőit a Beniczky I Ödön letartóztatásával kapcsolatos ese­ményekről. Nagy vihart jósolnak a szerdai ülésre Annyi bizonyos, hogy politikai körök­ben a sz­erdai naptól sokat várnak és­­igen nagy izgalmaktól tartanak. Az el­lenzék, mint az egységes párt részéről erősen készülődnek a szerdai napra és végkimerülésig meg akarják vívni a har­cot. Az elnökség és a kormánypárt érte­sülésünk szerint min­den eszközzel meg­fogja akadályozni, hogy az ügyet a par­lament nyílt ülésén szerdán szóvvátegyék, viszont az ellenzéknek is kemény az elha­tározása, hogy akármilyen formában szó­vá teszi az ügyet. A botrány tehát aligha lesz elkerülhető. Sőt egyesek számítanak arra, hogy szer­dán olyan turbulens jelenetek színhelye­­lesz a parlament ülésterme, hogy a no­vemberi események aligha lesznek el­ke­k­lhetők, sőt biztosam számítanak ara, hogy az ellenzék több tagját mint ki­vezetik a parlamentből, amine természe­tes következménye az, hogy a a p­aol­i­ti­kai élet annyira összebonyolódik, hogy m­a kiutat ebből még a legrutinosabb politi­kusok sem látnak. Arról is értesülünk, hogy úgy az elnök­ség, mint a rendőrség a szerdai ülésre vonatkozóan minden intézkedést megtett s nemcsak a palotaőrség teljes készenlé­tét rendelték el, hanem a rendőrség is nagy készenléttel fog felvonul­­­ni a par­lament elé. Megvonják az Az Újság’­kolportázsjogát A késő éjjeli órákban arról értesü­lünk, hogy Rakovszky Iván belügymi­niszter és Vass József helyettes minisz­terelnök között bizalmas megbeszélések voltak abban az irányban, hogy a kor­mány milyen megtorló intézkedéseket léptessen életbe az Az Újság című na­pilap ellen. A belügyminiszter azt akar­ta, hogy tiltsák be az Az Újság megje­lenését, később azonban a miniszterek között az a megállapodás jött létre, hogy az Az Újság kolportázsjogát von­ják meg. Az erre vonatkozó rendelet egyébként már a hajnali órákban az Az Újság megjelenése előtt meg fog je­lenni. Különböző pártállásús politikusok nyilatkozatai Munkatársunk kérdést intézett Apponyi Albert grófhoz a Beniczky-ügy­ben, aki azonban kijelentette, hogy ez időszeri­­t semmiféle nyilatkozatot nem kíván tenni, mert még nem látja tisztán a fenforgó körülményeket. Andrássy Gyula gróf a következőket mondotta: — Csodálkozom Beniczky Ödön letar­tóztatásán, mert hiszen előbb Perbe kel­lett volna vonni a volt belügyminisztert s csak ezután lett volna letartóztatható. Pallaviczini György őrgróff ezeket mon­dotta : — Ha Beniczky Ödön letartóztatása a Somogyi—Bacsó-ügyiben tett vallomásá­val van összefüggésben, akkor ehhez nincs semmi hozzászólni valóm. Egyébként ma­gam is igen élénken és pontosan emlék­szem azokra az eseményekre, amelyeknek tanjai voltam és ha arra kerül a sor, ter­mészetesen kielégítő és ez ügyeket tisztá­zó vallomást fogok tenni. Friedrich István így nyilatkozott: — Beniczky vallomását bizonyos nyilat­kozatokkal még ki is tudnám egészíteni, azonban ezt csak akkor tehetem meg, ha tanúként hallgatnak ki. Vázsonyi Vilmos távol van Budapest­től és így őt ebben az ügy­ben nem tud­tuk megkérdezni. Nagy Vincie a következőket mondotta: — Mi a magunk részéről teljes erővel fogunk küzdeni az igazság kiderítéséért. A magam részéről indítványt fogok elő­terjeszteni a Ház szerdai ülésén. Indít­ványozni fogom, hogy Apponyi Albert gróf elnöklete alatt huszonegy tagú vizs­gálóbizottság küldessék ki az ügynek a megvizsgálására. A szociáldemokraták részéről Peyer Károly a következőket mondotta: — Az ügyben még nem lehet tisztán látni, hogy miről van szó. Mindenesetre módot fogunk találni arra, hogy a ház­szabályok ellenére is a nemzetgyűlésinek alkalma legyen foglalkozni ezzel a kér­déssel. Huszár Károly, a nemzetgyűlés alelnö­­ke csak ennyit mondott: — Azt, amit eb­ben az ügy­ben, mint mi­niszterelnök mondottam, most is teljes egészében vállalom. • Őrffy Imre, az egységes párt tagja, a következőket mondotta: " Nyilvánvaló, hogy a legitimisták szövetkeztek a s­zoci­ál­demokratákkal a kormány ellen, a nekik legalkalmasabb. Szerda, 1925 június 3. A norvég kormány két repülőgépet küld Amundsen felkutatására (Mából jelentik: a norvég kormány elhatározta, hogy két tengeri repülőgé­pet küld ki Amundsen felkutatására.­­ Most már csaknem bizonyosnak tartják, hogy Amundsen és társai nem repülő­gépen akarnak visszatérni, hanem gya­log akarják elérni a Spitzbergákat. Khelim párna 35 ezertől Asztalterítők 300­0 festve dús választékban kapható Gedeon cégnél ! Előnyomdai­de,­i ROSENBERGNÉL, berendezés 500.000 koronától kaphatók Széchenyi­ u. 16. Műbútorok Hálószobák Ebédlők Holländernél Városháztér 28.

Next