Reggeli Hirlap, 1925. november (34. évfolyam, 248-272. szám)

1925-11-01 / 248. szám

KERUKELI HÍRLAP Nagygyűlést tartanak a kötvénytulajdonosok (A l­eg­yeli Hírlap tudósítása.) A fél­re magyarországi kötvénytulajdonosok mind intvinzívekten­ kapcsolódnak bele abba a nagyivellésű­ mozgalomba, amely minden törvényes eszközzel az aranyko­ronában fizetett álla­mi és egyéb kötvé­nyek méltányos valorizációjáért harcol. A helybeli összeírás egyelőre véget­ ért. Tekintettel azonban az ügy iránt, úgy helyben, mint a vidéken megnyilvánult nagy érdeklődésre, a szövetség a vidé­kiek összeírását folytatja és ennek befe­jezése után módot fog adni a helybeliek­nek is arra, hogy a szövetséghez még számosabban csatlakozzanak és a meg­ejtendő pótlóösszeírással a kötvényállo­mány lehető hű képének szemléltetését elősegítsék. A szövetség titkári hivatala ezzel kapcsolatban az alábbiakat közölte ve­lünk: — A szövetség a vidéki összeírás zár­határidejét november hó 15-ikében álla­pítja meg és felkéri az érdekelteiket, hogy az alant­ajból közölt csoportösz­­szeí­ró helyeken saját érdekükben köt­vényeikkel megjelenni szíveskedjenek. Akik a megjelenésben akadályozva vannak, megbízott útján is eljárhatnak. Ha eredeti jegyzést igazoló iratokkal rendelkeznek, azt is hozzák magukkal. Nosztrifiikálatlan és nem eredeti jegy­zésű­ kötvényeket nem vesztünk figye­lembe. A községi csoportok beosztása a következő: I. csoport: Sajósenye, Sajó­­ecseg, Sajóvámos, Sajóbábony, Sajóke­­resztur, Sajópál­falva, Szirmabesenyő, Sajó­besenyő községek. Csoportös­szeiró: Bársony Ernő dr. ügyvéd, Miskolc, Széc­h­enyi-utca 143. II. csoport: Hámor,­­Kisgyőr, Bükkaranyos, Harsány, Ónod, Külső- és Belsőbőcs Sajólád, Sajópetri. Csoportö­sszeiró: Róth Sándor dr. ügy­véd, Széchenyi-utca 102. Munkácsy-utca sarok. III. csoport: Felső- és Alsózsolca, Szirma, Kistokaj, Diósgyőr, Vasgyár, Heőcsaba, Görömböly, Mályi, Mező­­nyék, Ládyiázsa, Csoportösszteíró: Erdős Sándor dr. ügyvéd. A szövetség miskol­ci intézőbizottsága november 8-án tart ülést, amelyről a bizottsági tagokat kü­lön is értesíti, míg a propagandagyűlés november hó 15-én délelőtt 11 órakor a Korona-szálló emeleti termében fog le­folyni. oop A francia szocialisták azt kívánják, hogy a kormány újabb békeaján­­latot tegyen Abd el Krímnek Párisból jelentik. Pavilevé miniszter­­elnök szombaton délelőtt fogadta a szociáldemokrata párt parlamenti bi­zottságának küldöttségét, amelyben résztvettek Boncourt, Auriol, Renoul­­der és Blum képviselők. Az egy óra hosszáig tartó tanácskozáson a mi­niszterelnök valamennyi aktuális kér­désről nyilatko­zott. A szocialisták azt kí­vánják, hogy a kormány Abd­el Krímnek újabb békeajánlatot tegyen. Painlevé azt felelte erre, hogy a kormányt egy előzetes ígéret is köti erre. A miniszterelnök megcáfolta a szo­cialisták előtt a damaszkuszi óriási veszteségekről szóló híreket, megcáfolta azt a hírt, hogy a damaszkuszi vissza­vonulás alatt 3 ezer ember veszteség érte a francia csapatokat. A francia lapok, amint a képviselők említették a miniszterelnöknek, egy­értelműig követelik Serail tábornok visszahívását, annál is inkább, mert a legtöbb esetben elsiette a dolgokat, amennyiben például elrendelte Damasz­kusz bombázását, mielőtt még a város­ban lévő idegeneket erről értesítette volna.­­ OOO Ki lesz az új kassai püspök? Prágából jelentik: A Lidove Novini hosszú cikkben foglalkozik az elhunyt Fischer Colbii Ágost püspök halála folytán előállott helyzettel. Legújabb hírek szerint a megüresedett kassai püspökséget Csárszky József dr.-al, a nemrég Pozsonyba kinevezett püspök­kel töltik be. oog­a .mm Meghalt a szovjet hadügyi népbiztosa Moszkvából jelentik: Hruze Mihály, a vörös hadsereg parancsnok, hadügyi népbiztos, akit a szovjet Troczkij he­lyére állított, meghalt. Eredetileg Troczkij hadsegéde volt, de amikor a szovjet hatalmasságai szembehelyez­kedtek Troczkijjal, Hruze is frontot változtatott és emiatt jutalmazták őt a hadügyi népbiztossággal. OOO Török-jugoszláv „baráti“ szerződés Párisból jelentik. A Havas-ügynök­ség jelentése szerint, Törökország és Jugoszlávia megbízottai október 28-án béke- és baráti szerződést írtak alá. 2. oldal. Veszedelmes scártyafonsidát leplezett le a pályaudvari deretetőrcsoport A banda tagjai heteken át fosztogatták a kezükbe került áldozatokat — Esténként nyolc-tizmillió koronát nyertek hazárdjátékokkal — A személypályaudvar melletti Mókus-vendéglő volt a tanyájuk — A rendőrség őrizetbe vette a banda nyolc tagját­ ­A Reggeli Hírlap tudósításai Fabó Lajos detektívcsoportvezető, a személy­­pályaudvari kirendeltség vezetője, szom­baton este veszedelmes hazárdjátékos tár­saságot leplezett le az úgynevezett Mókus­­vendéglőben. A pályaudvari detektívek már hetek óta gyanús szemmel figyelték a Mókus­­vendéglő közönségét­. Az egyik helyiség­ben ugyanis egy nagy kerek asztal közül esténkint tizen-tizennégyen kártyáztak. A detektívek megállapítása szerint állandó­an­ makaót játszottak nagy tételekben. Rájöttek a detektívek arra­ is, hogy egyes emberek várják az esti vonattal Miskolcra érkező vidékieket, akiket a Mó­kus-vendéglőbe irányítanak. A legutóbbi napokban mezőkövesdi és más borsodm­egyei községben lakó gazdál­kodók panaszkodtak Fabó detektív cso­portvezetőnek amiatt, hogy a Mókus­vendéglőben valósággal kifosztották őket. Szombaton este a detektívek az alko­nyat beállta után megfigyelés alá vették a Mókus­vendéglőt. Elállták annak min­den kijáratát. Este 10 órakor­ már együtt volt a szokott társaság, csupán az áldoza­tok voltak újak. Ez alkalommal is nagy tételekben játszottak. 11 óra kör­ül már tízmillió korona volt a bankban. Teljes izgalommal folyt a játék. A legkritiku­sabb pillanatban észrevétlenül beléptek a szobába Fabó Lajos detektívcsoportveze­­tő vezetésével a detektívek és rácsapott az asztalra.­­ A törvény nevében lefoglalom a kasz­­szót! — jelentette ki a kártyázók nagy meglepetésére. A hazardőröket természetesen konster­­nálta a detektívcsoportvezető erélyes fel­lépése. Menekülni próbáltak, de az ajtó­kat zárva találták. Akiknek mégis sike­rült valami módon az ablakon kiugrálni, azokat a­ vendéglőt körülálló detektívek fogták el. A detektívek perceken belül ártalmat­lanná tették az egész táraságot, szám­­szerint tizennégy hazárdjáték­ost és áldo­zatot. Ezekből hatan az áldozatok igazol­ták­­személyazonosságukat és azt, hogy ál­landó lakásuk van. Ezeket Fabó Lajos detektívcsoportvezető elbocsájtotta, a töb­bieket pedig előállította az éjszakai órák­ban a rendőrség központi ügyeletén, ahol Neogrády Emil dr. rendőrkapitány elren­delte őrizetbevételü­ket. A rendőrkézre került hazárdjátékosok közül két veszedelmes hamiskártyást is elfogott a detektívcsoport. Általában en­nek a kártyasbandának a leleplezése egész sereg ki nem derített bűncselekmények részeseit juttatta a rendőrség kezére. Decemberben megkezdődik az Országos Földbirtokrendező Bíróság fokozatos megszüntetése Az ellenzék pártkonferencián sürgeti a földreform gyorsítását (A Reggeli Hírlap budapesti szerkesz­tőségének telefonjelentése.) Az ellenz­éki pártok mozgalmat indítottak abban a­z irányban, hogy a földbi­rtokreform vég­rehajtásának gyorsítására Szcitovszky Béla házelitök pártközli értekezletet hív­jon össze. A Reggeli Hírlap budapesti munkatársa, legillletékesebb helyre for­dult ebben­ az ügyben felvilágosításért és a következő információt­ kapta: — Párt­közi értekezlet összehívására ebben az ügyben annál kevésbé lehet szükség, mert hiszen a fölbirtolóreform végrehajtása kizárólag az országos földbirtokrendező bíróság hatáskörébe tartozik és ebbe semmiféle pártközi kon­ferencia nem ava­t­koz­hatik bele. A hely­zet egyébként is az, hogy decembertől kezdve az OFB már nem fogad el meg­váltási kérvényeket, mert hriszen a tör­vény értelmében­­megkezdődök az OFB fokozatos­ megszüntetése. Az OFB működésének befejezése után a f­ég függőben maradó birtokrende­­zési kérdés elv intézését a földművelésügyi minisztérium veszi át. Megállapítható, hogy megváltási kérvényeiket mindössze huszonegy községből nem adtaik le az OFB-hoz, ami amellett bizonyít, hogy az OFB hatalmas munkát végzett a földbirtokreform végrehajtása során. A Reggeli Hírlap munkatársa érdek­lődött ellenzéki körökben is, ahol nem elégszenek üreg ezzel a félhivatalos ma­gyarázat­tal, h­anem elhatározták, hogy kedden délelőtt értekezletet tartanak a pan­’laanentiben és itt állapodnak meg ab­ban az irányban, hogy a földbirtokre­­form gyorsítására minő lépéseket tarta­nak szükségesnek. Teheránban kikiáltották a köztársaságot Pak­sból jelentik . Teheráni jelentés sze­rint a köztársaságot előkészítő puncs­nak sikerült, tervét, keresztülvinni. A köztársaságiak Riza Kán miniszterel­nöksége alatt megalakították az új kormányt, amely át is vette az ügyek vezetését. Az arabok forradalmi mozgalmat szerveznek, hogy leszámoljanak az európai uralommal Neiwyorkból jelentik. A Chicago Tribu­ne damaskusi tudósítója teljesen megbíz­ható írásos bizonyítékok alapján jelenti, hogy arab forradalmi mozgalom folyik alattomosan Franciaország, Olaszország és Anglia ellen. A mozgalomnak az a cél­ja, hogy az izlám lakosságot fellázítsák és az európai nagyhatalmakat Afrikából és Ázsiából kikergessék. A mozgalom ki­indulópontja Kairóban van. Az arabok titkos összejöveteleket tartanak, agitáto­raik házról-házra járva, buzdítják őket az európaiak elleni küzdelemre, hogy vég­re leszámoljanak Angliával, Franciaor­szággal és Olaszországgal. A lap­ tudósí­tója írásos bizonyítékokat talált a forra­dalmi mozgalomra vonatkozólag, amely a legközelebbi időben már nem lappangó, hanem mindenki által tudott nyílt meg­mozdulás lesz. Véres szombat éjszaka egy Hunyadi-utcai vendéglőben Egy katona bajonettjével két civilt súlyosan megsebesített . A dulakodás közben a katona is megsebesült (A Reggeli Hírlap tudósítása.) A vasár­napra virradó éjszaka véres verekedés színhelye volt a Hunyadi-utcai Lefler­­féle vendéglő. Az egyik helyiségben civil­emberek mulatoztak, míg a másikban egy katona borozgatott egy civil társaságá­ban. Éjszaka egy óra körül a katona el­kezdte földhöz vagdalni a kezébe akadt üvegeket és csakhamar verekedés támadt. Erre a szomszédszo­bában nagy ijedelem keletkezett és a hölgyvendégek hangos si­koltozásban törtek ki. Alig pár pillanat telt el, amikor hangos jajveszékelés ver­te föl a Hunyadi-utca nyugalmát. — Rendőr . . . rendőr . . rendőr . . . — kiáltozták a vendéglő előtt. — Segítség . . . rendőr, gyilkolnak. Jó negyedórán keresztül azonban hiába jajveszékett a Lefler-vendéglő személyze­te és megriadt közönsége, a Hunyadi­ ut­cának egyetlen őrszeme sem jelentkezett. Az utcán járókelők közül adtak le többen vészjelzéseket, ezek is azonban eredmény­telenek maradtak. Hosszas és izgalmas várakozás után mégis csak érkezett egy rendőr. Ekkor azonban a katona már nem volt a vendéglőben. Csupán Kolozs­vári János mészárossegéd, akinek a kato­na ütőerét szúrta, keresztül, jajveszékek­ nagy fájdalmában Egy másik társa a fejét fogta és jajgatott Kolozsvári Já­nosnak olyan súlyos volt a sebesülése,­­ hogy az utcai járókelők egyike sietett el­kötnie átszúrt ütőerét, mert különben el­vérzett volna. Közben a megérkezett rendőrök és de­tektívek nagy csődület közepette beszállí­­tották­ a rendőrségre a súlyosan sebesült Kolozsvárit János mészárossegédet és két rendőrnek sikerült kézrekeríteni a Luther­­udvar I kapuja alatt rejtőzködő katonát és civiltársát, akiket azután előállítottak a rendőrségen. Mintegy huszonöt ember, a verekedés aktív és szenvedő részesei. — szorongtak a rendőrség központi ügyele­tén­, ahol Neogrády Emil dr. rendőrkapi­tány nyomban a­ mentőkért telefonált, a­kik az Erzsébet-kórházba szállították a súlyosan megsebesített mészárossegédet A megjelent tannak­ valamennyien úgy adták elő a verekedés részleteit hogy az előállított katona garázdálkodott a ven­déglőben. Megtámadta a személyzetet, a­kiknek kérésére Kolozsváry János mé­szároslegény és egyik társa igyekezett őt lecsendesíteni. A tanuk állítása szerint a katona bajonettet ragadott és rátámadt a személyzetre. Bajonettjével a levegőben hadonászott és eközben több helyen ösz­­szeszurkálták Kolozsvári Jánost és egy másik embernek súlyos sebet ejtettek a fején. A civilek közül többen a megtáma­dottak segítségére keltek és­­a dulakodás közben valaki egy székkel súlyosan meg­sebesítette a katonát is. A rendőrség a kihallgatás után az eset­ről értesítette a katonai hatóságot, amely fegyveres járőrt küldött ki a verekedő ka­tonak elszállítására. OiO A letenyei pótválasztás Letenyéről jelentik: A választási biz­tos a pótválasztás határnapját novem­ber 5-re, csütörtökre tűzte ki A vá­lasztókerületben, mindkét jelölt érdeké­ben erős agitáció folyik. Vasásrnnap, 1­925 .november 1. Nem kerülhető el a bécsi állami tisztviselők sztrájkja Bécsből jelentik. A kormány és az állami tisztviselők között szombaton há­rom órától kezdve késő estig folyt a ta­nácskozás. A kormány az eddig tanúsí­tott merev magatartásától hajlandó el­térni annyiban, hogy december hó fo­lyamán hajlandó a tisztviselőknek az­ 1926. év elején kiutalandó pótlékra a­zontófiz­etést eszközölni. A tisztviselők körében általában nagy az elkeseredés. Autentikus kijelentések szerint, a de­cember 4-re jelzett általános sztrájk aligha lesz elkerülhető. ooo Megadják magukat a riffek Rábáiból jelentik: Bár a riffek őrköd­nek azon, hogy a felkelők ne pártol­janak át a franciákhoz, ennek dacára nagyon sokan megadják magukat a franciák­nak Francia repülők egész nap bom­bázták a riff állásokat és a légi táma­dásnak igen sok halottja van. * ooo November 16-án nyitják meg ünnepélyesen a miskolci Anya­otthont Az új szociális intézményt már a jövő héten átadják a használatnak (A Reggeli Hírlap tudósítása.) A vá­ros vezetőségének és a miskolci Stefánia­ Szövetségnek már régi terve volt, hogy Miskolcon otthont dilit fel a kevésbé te­hetős anyák számára. Ezt a célt szépen meg is valósították, amikor ez idén ősz­szel kellemes és egészséges helyiségeket készítettek az új szociális intézmény szá­mára, a szegény ápold­ában. Mostanira p pe­dig odáig ért a terv, hogy gondolni lehet az Anya­otthon megnyitására. A megnyi­tási ünnepség részvételének megbeszélésé­re szombaton délután Szőllősy Mór dr. elnöklésével illést tartott a Stefánia Anya­otthon bizottság. A bizottság elhatározta, hogy az Anya­otthont november 16-ikán ünnepélyesen megnyitja. Az ünnepélyes megnyitásra, meghívják a Stefánia országos központ­jának vezetőségét, a miskolci nőegylete­ket és a nagyközönséget. Az Anya­otthont azonban már az ünne­pélyes megnyitó előtt átadják a haszná­latnak. A város és a Stefánia ugyanis el­határozta, hogy már a jövő héttől kezdve befogad betegeket az otthonba. Az ápol­tak táplálását a szegényápolda élelmezé­séből­ fogják ellátni, csupán a táplálékok­ból hiányzó kalória-mennyiséget fogják más konyháról pótolni. A Stefánia, az ápoltak leggondosabb ellátásáról és ápo­lásáról gondoskodott. Az ápolási díjakat még nem állapították meg, ez azonban, egészen csekély lesz és valószínűleg nem is fogja elérni a munkáspénztár által fi­zetett tápösszeg nagyságát. Az Anya­otthon be akarja vezetni a dajkarendszert is, támogatására azoknak az anyáknak, akiknek a dajkára szükségük van. A jelentkezőket természetesen gon­dos orvosi vizsgálat alá vetik, elsősorban vérvizsgálatot vesznek tőlük, ami bizto­sítja azt, hogy csupán egészséges dajkák kaphatnak alkalmazást a beteg anyák mellett. Pull-Over] angol bebújos mellény hölgyek,­­ urak,­­ gyermekek részére v­arga ! Budapest, Kossuth Lajos* I mu 11. és Koronaherceg’ ■ utca 6. 1

Next