Reggeli Hirlap, 1927. április (36. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-01 / 74. szám

Reggeli Hírlap Miskolc, XXXV. évf., 74. sz. Ára 14 fil­lér Péntek, 1927 április 1 Ellenzékiség Hadik János gróf a felsőházban éles tá­madást intézett a biztosítási törvényja­vaslat ellen, amely — mint mondotta — nem a biztosítottakat, hanem csupán a biztosítókat védi. Mikor a támadás el­hangzott, szavazásra került a sor és a felsőházi tagok közül huszonketten sza­vaztak nemmel, huszonketten voltak, akik úgy vélték, hogy nem jó egy olyan tör­vényjavaslat, amely mindenáron csak az erősebbet védelmezi a gyengébbekkel szemben. Huszonketten voltak. Állapítsuk meg mindjárt egész tárgyilagosan, hogy bár sokkal kevesebben voltak, mint ahány szavazat lett volna szükséges ahhoz, hogy ez a javaslat soha törvényerőre ne emel­kedjék, mégis többen, mint ahány ellen­zéki szavazóra a felsőházban egyáltalán számítani lehetett. Hiszen a felsőház, a­melyet a kormány hívott életre, már ösz­­szetételénél, de még hivatásánál fogva sem az a fórum, amelyen a vehemens el­lenzékiség szokott ágálni. A csendnek, az exclusivitásnak, a mai kormánypolitiká­val sokban rokon konzervativizmusnak háza ez. A főrendiháznak a jogutódja, a­melyen lényegtelen változásoktól elte­kintve, majdnem nyomtalanul suhant el az évszázadnak is beillő utolsó tíz eszten­dő. Majdnem azt mondhatnánk, hogy a régi főrendiház támadt fel belnne, amely nem szokott ellenzékieskedni, nem szokott kormányt buktatni, csak nyugodtan, szür­kén és formaságszerűen teljesíti köteles­ségét. Miért vette fel hát a vita heves zaja a felsőház előkelő csendjét, miért jó­nét a lázas izgalom a hideg nyugalom he­lyébe? Mi sem könnyebb, mint ezekre a kérdé­sekre válaszolni, ámbár a kormány abban a hitben ringathatta magát, hogy a vá­lasztások eredménye után ezek a kérdések nem is fognak felmerülni. A dolog egy­szerű. Ha a kormány olyan politikát inaugurál, amely kihívja maga ellen az ellenzékiséget, akkor a jobboldali padso­rokból is felhangzik az ellenzéki kritika, ha véletlenül a baloldali padsorok na­gyon üresek vagy nagyon kevesen lézen­genek bennük. Vagy ha az alsóházban nem kerülhetett be olyan ellenzék, amely akár kvalitative, akár kvantitative meg­állná a helyét és teljesítené hivatását, akkor a felsőházban támadnak hívei az ellenzékiségnek és ott kelt izgalmat s vet hevesen jobbot az oppozíció. És nem is nagy elvi szempontok szerint tagozódik kétfelé a politikai mentalitás. Gaál Gasz­­tont például nem világnézeti különbségek választják el a kormánytól, mint a szo­cialistákat vagy a demokratákat Gaál Gaszton konzervatív politikus, csak éppen nem elégítik ki azok a gazdasági és szo­ciális vonatkozású törvények, amelyeket a kormány mammut­többségére támasz­kodva az itt-ott felhangzó bírálat figyel­men kívül hagyásával megalkot. De ott van Apponyi Albert, aki éppen most fe­jezte ki aggodalmát a kormány pénzügyi politikájával szemben és ott van Hadik­­ János is, akinek éles támadása a biztosí­­í­tási törvényjavaslat ellen váratlanul hu- t­szonkét felsőházi tagot sorakoztatott fel , a kormánnyal szemben húzódó frontra. Mindannyian konzervatívok és mind­annyian ellenzékiek. Mert az ellenzéket lehetett a választásokon a jól ismert esz­közökkel megtizedelni és jelentéktelen té­nyezővé degradálni, de ahhoz minden ha­talom kevésnek bizonyul, hogy magát az ellenzékiséget kiirtsa és némaságra kár­hoztassa. Eleven erő ez, amely mindig megmarad, mint a fizika törvénye szerint az energia. Olyan ez, mint a lápokon ki­gyűjtött tűz, amelyet nem lehet eloltani. Vagy mint a vándorló lélek, amely a ki­hunyt testből mindig új testbe költözik, íme, a­ felsőházban, ahol a választásnál ■nem játszhatott szerepet a közigazgatás parancsszóra működő apparátusa, hirte­len felgyülemlett az ellenzéki energia. És az alsóházban is, a helyeslők, a magasz­talok, a „fejbólintó Jánosok“ alsóházában is új vezérei támadnak a megfogyatko­zott ellenzéknek. Vezérek, akiknek filippi­­káit, kemény és lesújtó kritikáját nem nagyon lehet elintézni gúnyos mosollyal vagy nemtörődömséggel, mert szavaik egy egész ország lelkében visszhangoz­nak. Már akkor, amikor a kormány várako­zásán felüli eredménnyel befejezte vá­lasztási hadjáratát, nyilvánvaló volt, hogy ez az eredmény sem az erőviszonyo­kat nem fejezi ki híven, sem az igazi parlamentarizmus intencióit nem szolgál­ja. Nem volt nehéz megjósolni, hogy előbb-utóbb a kormány hatalmas táborá­ból kell kiválasztódnia egy új, erőteljes ellenzéknek. Ez a kiválasztódási folyamat lassan meg is indult. Az ellenzékiség most a felsőházban ütötte fel a fejét. Az alsóházban pedig Gaál Gaszton, ez a kü­lönben higgadt és megfontolt konzerva­tív politikus döngeti vehemensen a kor­mánypolitika nehezen nyíló kapuit. Mi­kor üt rajta rést és a párt egységén mi­kor támad tátongó rés, amelyen behöm­pölyög az ellenzékiség tanfolyama. Hiáea csak napok kérdése a kínai idegen koncessziók elvesztése Folytonos harcok, sztrájkok és kommunista tüntetések fenyegetik a még megmaradt területeket Az idegenek menekülnek a kántonnak uralma elől Budapest, március 31.­­ (A B. H. tudósítása.) A kínai események következetes és a jelek szeriint most már teljesen feltartóztathatatlan módon kö­zelednek az első komoly állomáshoz, az eddigi koncessziós előjogok teljes meg­semmisítéséhez. Idő,­­ talán nagyon rö­vid idő kérdése csupán, hogy a kínai ten­gerpartokon húzódó s főleg a fontos ke­­■e­reskedelmi kikötőkben kisajátított terüle­tek mikor kerülnek vissza végleg és min­den nemzetközi jog által ratifikálta­n a kiírni szuverenitás alá. A kantoni csapat­tok katonai­­győzelmeit fatális módon egé­szítik­­ki a koncessziós területeken dolgo­zó proletár tömegek szociális elégedet­lensége és a kommunista propaganda. A­míg a katonai csapatokat a nacionalista eszmék s adott alkalommal a fontolgatás reménye viszi az angol, amerikai, sőt ja­­­­pán koncessziók drótakadályai felé, ad­dig a koncessziókon belü­l a munkástömeg a jövendő rendezettebb szociális helyzet reményében igyekszik lehetetlenné tenni a koncessziók védelmét, Belső-Kínában ma még nem lehet cen­trális hatalomról beszélni, jóllehet a kan­toni kormány tekintélye és ereje már csaknem helyettesíti és pótolja ezt._ Való­színű azonban, hogy a tábornokok és spe­ciálisan külön tagozódott területek helyi diktátorai még nagyon hosszú ideig fog­ják megőrizni függetlenségüket minden központi kormányzattal, vagy erre való igen érdekes tünet az, hogy az utolsó napokban a kínai szempont nem tesz már, semmi különbséget a koncessziók nemze­tisége között. A kínai nemzeti forrongás első­­napjaiban a mozgalomnak kifejezet­ten angolgyűlölő jellege volt s ha történ­tek is apróbb-nagyob­b incidensek, egyéb­­ mozzanatok koncesszióin, azokat egy kis jóakarattal felelőtlen kilengéseknek lehe­tett minősíteni, miután a helyi hatósá­goktól fölfelé kormányképvisele­tekig,­­ mindenki sajnálkozott rajtuk, legalább formában. Legutóbb azonban egészen szisztematikusan támadnák meg az an­golon kív­ül minden más nemzet kon­cesszióját és Sanghaiban az eddig általá­ban kimért francia koncessziót is kriti­kus helyzetbe hozták a tüntető tömegek. Sanghajban élő amerikai és angol ál­lampolgárok most már napok óta nem merik átlépni a koncessziós területek ha­tárát, amelyet erős kínai osztagok őriz­nek. Kínai katonák tegnap ismét foszto­gattak a városban. Párisi távirat szerint Sanghaiból olyan törekvéssel szemben. És bár a nagyhatal­mak ezt a hatalom­megoszlást mindez­­ideig előnyösnek fogták föl a koncessziós politika tovább­vitele szempontjából, az események megmutatták, hogy ez a takti­ka csak az elmúlt századok pusztán poli­tikai jellegű konfliktusaiban volt siker­rel alkalmazható. Ma a politikai szem na­gyon hiányosan fedi a gazdasági rugó­kat és ha a kantoni hadseregnek volt is szüksége politikai célkitűzésekre rivális kínai diktátorokkal és hadseregekkel szemben, Kim­ teljes függetleniü­tését még­­is csak azok a na­pi öt pencéért dolgozó bulik fogják befejezni, akik napi tizen­négy órás munkaidő mellett kénytelenek voltak dolgozni idegen államok nagy pénzgyűjtői számára, akiket — legelső­­sorban Anglia — nem mer és nem akar dezavuálni. Tulajdoniképen ez a szorosan vett bér­harc fejezi be a kínai politikai szuvere­­nitásért folytatott küzdelmet, amely vég­ső eredményben a teljessé bővült vámha­tárok fognak gazdasági eredményre át­fordítani. Nehéz és súlyos lemondás ez Anglia számára, mert ezzel nemcsak azt az olcsó pénzért kihasznált konkurrenciát ejti ki kezéből, amellyel eddig az anyaor-­­ szág szervezett munkásait tudta terrori- i zálni bér­harcok idején. De a konkurren­­cia fegyverén kívül a kínai koncessziók elvesztése igen veszélyes precedenst te­remt a többi gyarmatok, domíniumok. A legelső sorban pedig India szempontjából. jelentések érkeznek, hogy a várost éhség­veszedelem fenyegeti. Kommunista moz­galom van folyamatban, hogy az idegen koncessziók lakosainak ne szállítsanak semmiféle élelmet, de éhség fenyegeti még­ a kínai városokat is. Timtek­s a franciák ellen A kínai szakszervezetek egyre hevesebb mértékben folytatják az általános sztrájkra irányuló propagandájukat és az angol üzletek, gyárak bojkottálását forszírozzák. A francia telep bejárata előtt nagy tömegek csődültek össze, amelyek he­vesen tüntettek Franciaország ellen. A tömeg megszállta a kapukat, amelyek közül eddig még csak egyet tudott a francia katonai osztag a megszállóktól megtisztítani. A legújabb sanghai­i jelentések szerint a kantoni csapatok Csun-Kiang városá­ban megszállották a Standard Oil épü­leteit. Sanghaiból érkező táviratok szerint tegnap erős kínai osztagok, köztük nagyobb számú tüzérség, heves tüze­lést kezdtek egy amerikai torpedó­romboló ellen. A hadihajó ágyú- és géppuskatűzzel vi­szonozta a tüzelést és visszavonulásra kényszerítette a kínaiakat. Az angolok újabb területet adnak át . A belföldi hadszíntéren a hadseregnél Csenng-Kai-Sek befolyása érvényesül.­­ Nanking és Sanghaj városát azonban tel­jesen a kommunista szervezet kerítette hatalmába. Pekingi távirat jelenti, hogy Nanking elfoglalásánál 47 amerikai és angol állam­polgárt a kínai csőcselék megtámadott és közülök többeket kődobálással súlyosan megsebesített. Hankau kiürítése folya­matban van. Santung, Anh-Vei és Ho- Nan tartományokban az angolok szintén számolnak a kantonnak előnyomulásával és elrendelték több város kiürítését, hogy megkíméljék a lakosságot a kínai kato­naság kegyetlenkedéseitől. Londonban aggasztónak látják a helyzetet Este 9 óra 21 perces párisi időskés­tevés­sel Sanghaiból távirat érkezett, amely szerint az angol és az amerikai kormá­nyok utasították a Jangcekiang felső fo­lyásánál élő európaiakat, hogy ürítsék ki a vidéket. A kantoni csapatok főparancsnoka a sajtó­­képviselői előtt kijelentette, hogy a nemzetközi területekre vonatkozólag a kantoni kormány nem alkalmaz erősza­kot. A jelenlegi állapotok megváltoztatá­sát békés úton kívánja a kantoni kor­mány rendezni. Felelősséget azonban semmiért nem vállal addig, amin a kon­cessziós területeken idegen katonaság van és idegen ágyuk fedezete alatt élnek, csak attól a pillanattól kezdve, amidőn kínai­ak fogják védelmezni a külföldi állam­polgároknak élet- és vagyonbiztonságát. Londonban a nankingi eseményeket rop­pant komolyan ítélik meg s az a véle­mény alakult ki, hogy a dolog felett nem lehet olyan könnyen napirendre térni. Általános idegengyűlölet Az idegen katona (27) — Regény — írta: Szekula Jenő De vak önbizalma és nagy hite — amely annyi tündöklő diadalhoz segítette az orosz mezőkön — mintha összeomlott volna. Mert ha győz is ma megint, de mit ér, ha életének egész dicsőségét por­ba omolva látja, amelyet ime saját fiai hurcolnak végig a sárban. Ha a végén harcolnia kell a tulajdon ezrede ellen, mig kardot forgat ebben az áldatlan éj­szakai tusában, amely nem hoz babért őszülő fejére. Tisztjei is komor arccal sereglenek kö­réje. Csupa ismerős arc... voltam velük a Kárpátok jeges halmain s egymás mellé voltunk beásva a San iszapjába, ahol az orosz rémmel néztünk kemény farkasszemet. Voltunk veszedelmesebb helyzetekben is, mint ma este. Az mégis más volt. — De most megérthetjük ime rettentő hiábavalóságát a kiöntött könnynek, a vérnek és egetvirvó ön­­feláldozásnak. Az összeomlás fojtó szele kavarog a levegőben. Gomolygó ködben, virágzó fáknak gőzölgő illatát frissen kiontott testvér vér­­szaga mérgezi meg. Mintha meghasadni készülne a föld s azon át a pokol kénes iszapja bugyboré­kolna, hangzik a komor szűk sikátorok­ból az elszabadult szörny vészes börmbö­­lése. — Smort na ofich­ov! Nyeh zdohni! — Halál a tisztekre! Pusztuljanak! — Végzetes pillanatok voltak. Mintha a lá­va vetné föl őket, olyan tömegben tá­madnak egyszerre. Elsápadok. A gyé­rülő világosságnál az arcokat is kivenni. Irtóztató rohamban törnek ránk a zen­­dülő csapatok. Marx arca halottfehér. De a gépfegyver megint kattogni kezd. A támadó tömeg meginog. — Tovaris! — tajtékozzák rikácsolva. Még gyorsabban, mint ahogy idáig el­jutottak, rohannak vissza. De az alezre­des nem lövet a futók közé. Kíméli le­génységének életét. Mégis a tulajdon ka­tonái ezek s ha most ellene is támadnak — egyszer velük együtt harcolt ügy lehet. Beköszönt a szürkület. Órákig állunk itt a téren talpig fegyverben. De a fel­hők szélei piroslanak már s a sötétség hada lassanként visszavonul. Megriadva a szakadatlan ágyúzástól (amely ugyan nem sok kárt okozott ben­nük) az alezredes rendíthetetlen hősies­sége előtt meghunyászkodva, visszaszo­rítva komor kültelki háznegyedbe, so­káig loholnak még föl-alá a sikátorokban öklüket rázogatva, de immár céltalanul Hűvös van. A pálinka gőzei lassan elpá­rolog az agyakról. Elmúlt a mámor, amely koponyájukat vérrel bevitette s fegyvert nyomott a kezükbe. Kisebb osz­tagokban már is vonulnak vissza a ka­szárnyába, hogy ledőlve a szalmazsákok­ra, alibit igazolhassanak, ha ez még lehetséges. Legjobban a sebesültek van­nak megrémülve, el sem titkolhatják, hogy részt vettek az éjszakai harcban. De Marx most támadásba megy. Le­génysége nincs az alezredesnek, csak tisztjei. Karabéllyal vannak fölfegyver­kezve. Rajvonalba fejlődve nyomulnak a kaszárnya felé, élénk tüzelést nyitva meg a még talpon álló, lázadó századok­ra. Rövid ütközet fejlődik ki, amely a tiszti csapat győzelmével végződött. — A lövöldözés elapad, mikor az utolsó köz­legény is ijedten visszaoson a kaszár­nyába . A tisztogatás munkája jól ment. A szörnyet visszaseprőzték odújába, ahol most dideregve meglapul s nem meri már nyújtogatni tüzes fullánkjait. A helyzet ura Marx. A nagy katona megint győzött. Világosodik. Reggel hat óra van. Lám a kaszárnya udvarán, tisztára megmosa­kodva jámbor arccal állanak föl a kato­nák, hogy reggelizni menjenek a kony­hához. Már nincsenek fegyverben, csaj­kájukat szorongatják a hónuk alatt, amelybe fekete kávékat fognak töltöget­ni Ugyanúgy, mint más reggeleken. — Mintha nem is történt volna semmi. — Mámoros álom volt az egész. Magamra maradok az alezredessel. — Kisérj haza — mondja rekedten. Cigarettát sodor. — Fáradt vagyok rebegi. Megindulunk a frissen ásott árkok kö­zött, amelyet a lázadók vártak az éjsza­ka. S visszagondolok arra a hajnalra, mikor ugyanígy, bolyongtunk az alezre­dessel. Ladance üresen hagyott orosz állásaiban, ahonnan szörnyű éjszakai harc után kivetettük a szibériai vadá­szokat.. Más volt akkor a kedve ennek a nagy katonának. Szívesen beszélgetett velem, művészetről, zenéről, irodalomról, mert a világon minden érdekelte. Most azonban némán és hangtalanul botorkál előre. Rostás arca megvonaglik a fáj­dalomtól. — Hol lakói? — kérdi szórakozottan. — Túl a folyón. — Egy darabig együtt mehetünk. — A kapuig kisérem, ha megengedi. — Köszönöm, mondja fáradt, hálás te­kintettel. A külvárosi utakon holttetemek hever­nek a magas fűben. Mindegyikhez külön is lehajol. Minden katona arcát megnézi. Lelke mélységeiből szakad föl a pa­nasz. _ — Hát azért kellett idejönnöm Kragu­­jevácra! Inkább a harctéren haltam volna meg! Tizenkilenc halottja van az éjszakai öl­döklésnek és rengeteg sebesültje. Százan, meg százan kaptak golyósebet, számukat meg sem lehet állapítani ebben a pilla­natban. (Folytatjuk.)

Next