Reggeli Hirlap, 1927. május (36. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
Reggeli Hírlap Miskolc, XXXVI. évf., 98. sz. Éva 20 fillér* Vasárnap, 1927 május 1 Május két hónapja van a tavasznak, amelyekkel ez a nagy varázsló megejti, felkavarja az emberi lelket. Az egyik március, amely jégoldozó sugaraival és süvöltő, ingerkedő szeleivel felrázza dermedtségéből a földet és a lelkeket és maga a bujtogatás és lázadás, amint hogy valóban ehhez a hónaphoz fűződnek a népek elnyomott osztályokat felszabadító forradalmai. A másik még csodálatosabb hónap: május. Ez már a beteljesedés. A süvöltő, maghordozó szelek lengerefirekké lanyhulnak, a nap vékony, hideg sugarai megtelnek arannyal, tűzzel, a föld virágba borul, az éjszakák csendje megterhesül fűszeres illatokkal és repeső madárdallal, az ember szíve túlárad ujjongó érzelmektől és zsilipeket szaggat benne a felszabadultság érzetének hömpölygő folyama. Május. Tavasz ünnepe, örökké megújuló mithosz. A régiek körtánccal, virágfüzérrel áldoztak selyemgyepes oltárain és az áldozatnak ez az ősi formája máig sem változott meg egészen. A fellelkesült hit oltárt állit a hótiszta asszonynak és tiszteletére az esztendő legszebb hónapját, májust, szenteli. Május. Milyen jó volna dithirambust zengeni róla, milyen szép volna írni hívőiről, akik szinte ceremóniásan dallal és boros kedvvel köszöntik első hajnalsugarait, a fehérruhás iskolás lányokról, akiknek vidám menetei a zöld ligetek felé kígyóznak és talán még a jámbor gebékről is, amelyek felgallyazva, bokrétázva ifjonti kedvvel ügetnek, mintha vak ösztönüket felbirizgálta volna május varázsvesszeje. Milyen szép volna minderről színesen elcsevegni, ha ez a május is épp olyan volna, mint a hajdanvaló májusok. Csakhogy ennek a májusnak a poézisét elfakítják, megölik a gondok. A gondok, amelyeknek, úgy látszik, nehezen virrad tavasza. A gondok, amelyek olyanok, mint a gorgófej. Ha levágjuk, tíz nő helyébe. A szén, a fa, a fűtés gondját elvetette a tavasz, de helyébe nőtt a felemelt házbér, a fenyegető hajléktalanság még keserűbb gondja. Két kegyetlen, húsúnkba, egzisztenciánkba vágó pozitívum: a házbérek, a békebeli házbérek hatvan százalékára emelkedtek és felszabadult az eddigi kötött üzletforgalom. Az egyikre felsziszszennek a dolgozók százezrei, mert munkájuk bére egyáltalán nem tart lépést a folyton emelkedő házbérekkel. A másik — az üzletforgalom felszabadítása — sem kizárólag a kereskedők és a háztulajdonosok privát ügye, mert közvetve ez is a kisemberek tömegeit sújtja. A forgalom felszabadítása természetszerűlegmaga után vonja az üzletbérek emelésének szédítő iramát. A kereskedők, akik amúgy is ezer teher alatt roskadoznak, a magasabb üzletbérek új terheit egész logikusan át fogják hárítani a fogyasztókra. Tehát egy újabb drágulási folyamat következik. Közgazdászok, statisztikusok talán pontosan ki is tudnák számítani a drágulás százalékát, de a laikusok is meg tudják állapítani, hogy minden százalék csak újabb elviselhetetlen teher és minden százalék csak egy újabb fokkal sülyeszti le a mélypont felé az életnek amúgy is katasztrofálisan alacsony nívóját. Bizony, ha körülnézünk és seregszemlét tartunk életünk szürke egyhangú, keserves mindennapjai felett, buzduló kedvünk mentén lelohad és virágos reményeinket megcsapja a májusi fagy. Köröskörül még mindig eltakarítatlan romok hevernek és valósággal nyüzsögnek a sürgős megoldást követelő problémák. Hogy csak egy csokrot, egy májusi csokrot kapjunk össze e problémákból: ott van a hitelt sóvárgó kereskedelem válsága, a pangó sr, a lezüllött egzisztenciák tömege, a hek egyenlőtlen elosztódása, amely ___.k kimélyiti és állandósítja a szegényet, ott van a munkanélküliség. - ''mnek a hamarjában kötött csokornak , nagyon feketék a virágai és nafeketének kell látnunk ezt a vidám, görü virágos májust is. Ám a megélésért folytatott sivár, meddő küzdelmeinkre és a váltóinkra nehezedő újabb íbekre gondolunk. Csak egy színes, mbózó virág illatozik ebben a csokorin. A munka virága. A munkáé, amely isan-lassan, de mégis megindul. Már - nak is az építkezések és bizonyára az minél hatalmasabban fognak tovább olvni. Egyre töb munkáskéz jut dologhoz egyre többen vannak, akiknek kenyeret, emberibb sorsot ad május. Épülő hóikat látsz mindenütt és lázas alkotó ■rvek forrnak az emberagyak kohójáért. „Künn a mezőkön harsog a tavasz" S a fakadó rügyek harsogó zenéjéhez simuló szép muzsika a kalapácsok zaja, a lssan induló teremtő munka bűvös ritmusa. Talán a munkának ez a májusfája, s amelynek ágain még gyéren pattognak a rügyek, hamarosan virágba borul és talán ez lesz az a csodafa, amely többé soha nem fogja elhullani virágait. A román hatóságok ismét üldözik a magyarságot A népszámlálásból, amely csak parluniós akar lenni Európa számára, csaknem teljesen kizárták a magyarságot Kolozsvár, április 30. A sok panasz után, amellyel az erdélyinemzeti kisebbségek, az egyházi világegyesületek és a magyar kormányis fordultak a nemzetek szövetségeihez, rövid időre megszűntek azok a zaklatások, amelyek Erdély magyarsága minden lépten-nyomon ki volt téve. A román kormány azonban, úgy látszik, csak alkalomra várt, hogy a példátlan elnyomatás fegyvereit alkalmazza az erdélyi magyarsággal szemben, mert már a népszámlálás megkezdésekor megnyilvánult a féktelen terror a közigazgatási hatóságok részéről, amely mostanra, a népszámlálás befejezésének idejére valósággal üldözésbe ment át. Az erdélyi magyarság súlyos sérelme volt napokkal ezelőtt a kolozsvári Ellenzék és az Újság felelős szerkesztőinek letartóztatása, ami bekövetkezett, mert a szerkesztők lapjai hangot mertek adni a népszámlálásnál alkalmazott brutális eljárás kritikájának. A szombat éjszakai jelentések ismét olyan újabb sérelmekről számolnak be, amelyek a most befejezett népszámlálás során érték a magyarságot. Sok összeíró lapot az összeíró biztosok egyszerűen kiállítottak. Számtalan önkényeskedés is folyt amiatt, hogy a számláló lapok románul voltak kiállítva és az egyes rubrikákat a biztosok tetszésük szerint töltötték ki, mert a magyarság nem érti a román nyelvet. Nagyváradon nem fogadták el a zsidók összeíró lapjait, akik a „nemzetiség“ rovatba magyar szót írtak. Ezeknek a lakosoknak új számláló lapot kellett kiállítaniok. Az egész népszámlálás tulajdonkénen szemérmetlen szemfényvesztés volt, amellyel port akartak hinteni Európa szemébe, meghamisítva a nemzetiségek arányszámait. A román hatóságok barbár önkényeskedése csaknem teljesen kizárta az erdélyi magyarságot a népszámlálásból. Botrányos verekedést rendeztek Budapesten Oktogon-kávéházban a tüntető egyetemi hallgatók Ismét megzavarták a páneurópai egyetemi hallgatók gyűlését Négy egyetemi hallgatót bekísértek a főkapitányságra, kihallgatásuk után azonban szabadon engedték őket Budapest, április 3. (A R. H. tudósítása.) Néhány nappal ezelőtt a Reggeli Hírlap megemlékezett arról, hogy az egyetemi hallgatók páneurópai csoportja alakuló gyűlést tartott, amelyen megjelent Hohenlohe Egon herceg is. A gyűlést azonban felelőtlen elemek zavarták meg. A rendőrség akkor eljárást indított atüntetés rendezői ellen, többek között egy Hormutz Ferenc nevű közgazdasági egyetemi hallgató ellen is, aki részt vett a francia követség elleni tüntetésben és az Operett Színház ellen elkövetett merényletben is. Az egyetemi ifjúság páneurópai csoportja szombatra újabb alakuló közgyűlés megtartását határozta el, erre az alkalomra azonban egész csendben nyilvánosságtól mentes, az Oktogon kávéház külön helyiségét jelölték meg a közgyűlés színhelyéül. Délután három óraikor minden feltűnés nélkül érkeztek az egyetemi hallgatók a közgyűlésre és egyenesen a különterembe vonultak. Kevéssel később a kávéház előtt gyülekezni kezdett az ellenzék tábora, amely számban egyre növekedett. Bent a különteremben a közgyűlés a legnagyobb rendben folyt, míg a felszaporodott váró ellenzék az utcán mind egyre élénkebb tüntetésbe kezdett, majd amikor a számuk még inkább nagyobbodott, hangos kiáltásokkal berohantak a kávéházba. A kávéház publikuma újabb atrocitástól tartva pánikszerűen menekült ki a kávéházból a tüntetés elől. A kiáltozó hangos egyetemi hallgatók egyenesen a különterem felé vonultak,, majd az ajtót felnyitva berohantak a közgyűlési helyiségbe és újból megzavarni igyekeztek az egyetemi hallgatók páneurópai csoportjának a megalakulását. Itt a szóváltást csakhamar tettlegesség váltotta fel és a közgyűlési terem heves verekedés színhelyévé lett. Később a kávéim tulajdonosának és a pincérek közbelépésére mind a két csoport kivonult akávéházból az utcára, ahol tovább csattantak a pofonok és folyt a verekedés. Az őrszemes rendőri az esetet telefonon jelentette a hetedik kerületi rendőrkapitányságnak, ahonnan Vidor Dezső rendőrfogalmazó négy rendőr kíséretében jelent meg. A rendőrfogalmazó négy egyetemi hallgatót, Kelmen-Nagy Imre joghallgatót, Lex Kálmán, Szilágyi Kálmán és Hefler Tivadar orvostanhallgatókat bekísértette a hatodik kerületi rendőrkapitányságra. Ugyanakkor jelentést tett Vidor Dezső rendőrfogalmazó a főkapitányságnak az esetről, ahonnan azt az utasítást adták, hogy az egyetemi hallgatókat hallgassa ki, vegyen fel jegyzőkönyvet, indítsa meg az eljárást ellenük, egyébként pedig bocsássa őket szabadon. A rendőrfogalmazó a kapott parancsnak mefelelőleg, miután jegyzőkönyvet vett fel a négy őrizetben lévő egyetemi hallgatóval, az esti órákban elbocsátotta őket. Erzsike (A vendéglős úr regénye) — A Reggeli Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Farkas Antal I. Éjfelet ütött a szentmártoni toronyóra. A vendégek hazatakarodtak. Az utcai ajtót is bezárták. A vendéglő kertjében magunkra maradunk a vendéglős úrral és kettesben beszélgettünk. Az ő élete históriájára került a sor: hogyan lett ő vendéglőst? Most én csak utána mondom, amit mondok. Az egészet az ő kontójára tessék írni, ne az enyémre. Különben is jólesik, ha az ember olyan ritka helyzetbe kerül, hogy egy korcsmáros kontójára irhat valamit. Akasszák már egyszer a hóhért is! Hát tessék akasztani! * A bécsi Stift-kaszárnyában egy esztendőt loptak el az életemből. Ha az lett volna az életem célja, hogy folytonosan névsorolvasásokat hallgassak, meg kettősrendbe fejlődjem, hát akkor semmi keresni valóm nincs a kaszárnyán, sőt talán még én tartozom a generális uraknak. Ilyesmiből ugyanis kaptam eleget. Úgy éreztem, hogy ha két esztendeig kell szolgálnom ezt az egy évemet, hát nem bírom ki elevenen. Rettenetes módon vágyódtam haza a szülővárosomba, ahol nem várt ugyan senki, mert árva gyerek voltam, a szüleim már régen deszkát árultak a városszéli temetőben. Az atyafiságom nem sokat törődött velem. — Mindössze annyit megígértek, hogy ha hazakerülök a katonaságtól, hát besegítenek a vármegyére, aztán éljek meg a magam emberségéből, mint a többi tintanyaló. Karácsonyi és húsvéti jókívánságokon kívül nem is kaptam tőlük egyebet, úgy gondolták, hogy tartson el az állam, ha egyszer szüksége van az én katonai tudományomra és erőmre. Jó, jó, hiszen nem mondom én, hogy nem tartott el: adott mondart, kosztot, kvártélyt, puskát, dehát egy kis költőpénz is csak kellett szegény államkölzséges önkéntesnek. Az otthoni takaréknál egy pár jó ismerősöm segítségével, no, meg katonai rangomra való hivatkozással (már akkor önkéntes káplár voltam!) egy kis váltóadósságot csináltam. Négyötszáz forintra rugott, ami nagyon sok volt akkoriban. Dehát a vármegyénél sokat alhatik az ember, számokat álmodik, megteszi a lutriba, ternót csinál és kifizeti a váltóját. Ha ezzel készen leszek, megnősülök. A kántorkisasszonyt veszem el, akibe diákkorom óta szerelmes vagyok, mert szőke haja, kék szeme, pisze orra van és minden majálison velem táncolt a legtöbbször. A kántor úr is szívesen látott a házuknál és nem egyszer kínált borral, cigarettával. — Ne rontsd el azt a gyereket. Pista az én vöm lesz, igaz-e? — tréfálkozott a kántorné. Hatodikas lehettem. Még Erzsikénél is jobban elpirultam, a cipőm orrát nézegettem és úgy makogtam: ms, igenis. Pestre kerültem a matúra után, ahol az egyetemre kellett volna járnom abból a kis hagyatékból, amit az árvaszék lassan kint kiadogatott? Mire az árvapénzem elfogyott, akkorára megtanultam billiárdozni, kártyázni, udvarolni, lumpolni. Pár esztendő múlva megint visszakerültem a szülővárosomba, ahol az ármentesítőnél diurnistáskodtam a berukkolásomig. Erzsiké akkor már nagy lány többen udvaroltak neki. El-'1’ hozzájuk, de bizony a nemigen kinálgato, mondta, hogy é- szer ő marhár — Igyék csak, Pista! Magából úgyis nagy lump lesz. Erzsikének ugyanis kész emberek udvaroltak: a pápista tanító, az özvegy állatorvos, a városi iktató, meg egy postatiszt. Ezeknek rendes fizetésük volt, a katonasággal már leszámoltak, elegánsan öltözködtek. Én nem versenyezhettem velük. Egészen más lett volna, ha Pesten nem iratkoztam volna be az egyetemre, így tán én is vittem volna valamire. A berukkolás előtt elmentem a kántorékhoz bucsúzkodni. A kántor úr megint megkínált. A mama a szemét dörzsölte. (Valószínű, csak azért, mert a kántor úr erős dohányt kostolt.) Erzsike a kapuig kisért. Elszorult a torkom, amikor tőle is el akartam köszönni. Azt mondja nekem: — Várjon meg, Pista. Sétálgasson a túlsó oldalon és ha észrevette, hogy ez a mafla állatorvos elment, jöjjön be a kertbe? A kaput nem zárom be. A boldogságtól dagadó kebellel sétálgattam a túlsó oldalon. Meg nem állhattam, hogy a sarkon levő Weisz korcsmában egymásután két fröccsöt föl ne hajtsak. Miért ne? Hiszen Erzsik^ •*»»gém szeret! Tíz óra tájban ment elatorvos. Micsoda ez! Azt hiszi, hr kisasszonyt A V»r ♦ ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦»•»♦ ♦ A világ legnagyobb árvízkatasztrófája New Orleans félmillió lakosát továbbra is fenyegeti a kiáradt Missisippi Nem segít a mesterséges gátszakítás - Arkansas állam veszedelme Newyork, április 30. A Missisippi gátjának mesterséges áttörése úgy látszik, nem javította meg a helyzetet. A víztömegek változatlan erővel érkeznek és a vízállás továbbra is emelkedik, New Orleans veszedelme nem szűnt meg. Azt hiszik, hogy további, még nagyobb arányú robbantásokra lesz szükség. New Oleansban, amelynek félmillió lakosa van, rendkívül nagy a pánik, mert megállapítható, hogy nem sikerült a Missisipi emelkedésének gátat vetni. Az ok az, hogy az első napon sikerült elég tág lést törni a gáton. New Orleans felett történt robbantás következtében kétmillió holdnyi földterület került víz alá, ez a földterület esztendőkre ültetvények számára használhatatlanná válik. Arkanzas állam egész területe árvízveszedelemben van. Tegnap Southbendnél gátszakadás történt 200 méter széles-ségben és Arkanzas délnyugati részén 10—30 láb magasan hömpölyög az áradat. Moticello és Grady városokban egy talpalatnyi föld sincs szárazon. A lakosság az emeletes házakba menekült s aki nem fért a lakásokba, az a házfedeleken helyezkedett el.