Reggeli Hirlap, 1927. május (36. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-01 / 98. szám

Vasárnap délelőtt leplezik le a kereskedők és gazdák körében Schrecker S. Lipót arcképét (A N­. H. tudósítása.) A miskolci Keres­kedők és Gazdák Köre vasárnap délelőtt 11 órakor tartja rendes évi­­közgyűlését, amelyen leleplezik a kör első elnökének, Schrecker S. Lipótnak arcképét. Schrecker S. Lipót pár év előtt költö­zött el Miskolcról s ma is főváros közgaz­dasági életének egyik jelentős tényezője és a magyar malomiparnak elismert szak­tekintélye. Kapcsolatai Miskolccal azért megmaradtak, nem csupán a Borsod- Miskolci Gőzmalom révén, amelyet az ő hatalmas tudása és energiája­­ fejlesztett az ország első malomvállalatává, de a Kereskedők és Gazdák Köre révén is, a­mely első elnökét és egyik megalapító­ját tiszteli benne. A közgyűlés után vasárnap este 9 óra­kor társasvacsora lesz, amelyen a ma­gyar újságírás egyik kiválósága, Aranyi Lipót, az Újság munkatársa is részt vesz. Aranyi, aki miskolci származású, a régi Miskolc kedves és derűs emlékeit fogja feleleveníteni, a régi Miskolc jellegzetes alakjait fogja felvonultatni színes elő­adásában. ♦♦♦♦♦ Öt miskolci cég adott, be ajánlatot a közvilágítási berendezések szállítására (A B. H. tudósítása.) A külváros utcái­nak lámpákkal való ellátása már régi terve a városnak, a helyek kijelölése azonban mindezideig nem történhetett meg, mert az utcaburkolattal nem volt rendben a város. Most, hogy a kövezési program már rövidesen kezdetét veszi, a város gondoskodni kívánt arról, hogy ezzel egyidőben megoldja a közvilágítás kérdését is. Ezért néhány héttel ezelőtt versenytárgyalást írt ki a város a közvi­lágítási berendezések szállítására. Álver­senyt­árgyalás határideje szombat délben 12 órakor járt le és Hodobay Sándor dr. polgármester a városi mérnöki hivatal vezetőjének a jelenlétében bontotta fel a pályázatokat. A közvilágítási berendezé­sek szállítására öt miskolci kisiparos vil­lanyberendezési cég adott be ajánlatot. A pályázatok között a legolcsóbb ajánlatot Kisiczky és Bitter villanyberendező cég tette 44.359 pengővel. Az utána következő legolcsóbb a Meteor villanyberendező vál­lalat 48.754 pengővel, majd a Weisz és Csunderlik cég 49.562 pengővel. Utána kö­vetkezik Dobos és Wertheimer 50.883 pen­gővel, végül Gürtler Arisztid 53.505 pen­­gővel. A pályázatok elbírálását néhány na­pon belül megejti a városi mérnöki hi­vatal és legközelebb határoznak a munka megkezdéséről, amelyet a legolcsóbb kis­iparosnak ad ki a tanács. ♦♦♦♦♦ Söpkéz Sándor lett az enyingi képviselő Budapest, április 30. (A K. H. tudósítása.) Az enyingi válasz­tás eredményét szombaton délelőtt hir­dették ki. Söpkéz 5799, Bakó 3505, Schm­itt 1502 szavazatot kapott A kerület ország­­gyűlési képviselője tehát Söpkéz Sándor 794 abszolút szótöbbséggel. Május 8-án tartják meg a miskolci repülőmitinget A környék falvainak lakossága Miskolcra jön a repülőnapra (A B. H. tudósítása.) A Műegyetemi Sportrepülők Egyesülete, valamint a Bükk-Mátrai Automobil Club együttes rendezésében május 8-án, vasárnap nagy­szabású repülőmitinget rendeznek Mis­kolcon. A sa­jóparti repülőtére­n­ ez alka­lommal a legjobb magyar pilótáikon kí­vül több német pilóta is produkciókat mutat be. A produkciók közé tartoznak az aeroplánnal végzett hajmeresztő, bámu­latosan érdekes és életveszélyes mutat­ványok, majd a produkciókat úgyneve­­zett légiimre követi. Végül az egyik né­met repülő pilóta több, mint ezer méter magasból ejtőernyőn ereszkedik le a né­zők elé. Mindazokat a mutatványokat, melyeket a német pilóták hatalmas gépeiken pro­dukálnak,a 35 lóerős kis gépen megismétli vitéz Kaszala Károly magyar pilóta is. Ezt a kis gépet a műegyetemi hallgatók pénzén a Műegyetemi Sportrepülők Egyesületének műhelyében készítették el, tökéletes gépezet utolsó csavaréig ma­gyar gyártmány. A május 8-iki repülőnapra Miskolc kör­nyékének lakosságát szerdától az e célra leérkezett repülőgépeken toborozzák, úgy­ann a repülőnapra való Miskolcra uta­k­on hívják meg a környék- REGGELI ESRLAJ - Vasárnap hajnalban 3 órakor verekedés vett­­ a Kossuth­ utcában (A B. H. tudósítása.) Május 1-re, vasár­napra virradó éjszakán, 3 órakor súlyos kimenetelű, véres verekedés történt a Kossuth­ utcában. Egy mulató csoport, a­mely már hazafelé tartott, nem messzi a Pannónia-szálló mellett, megállt és vitat­kozásba merült. A csoport két tagja Je­cs Károly 23 éves kőmiveslegény és Szemerényi borbélysegéd között heve­sebb nézeteltérés támadt, mire Szemeré­nyi kést rántva, Jees Károly mellébe dö­fött. Jees Károly azonnal összeesett, mi­re a csoport tagjai rendőrért és a men­t­­őkért telefonáltak. A mentők azonnal­­ kivonultak, majd a rendőrök is a hely­­i színre érkeztek és bevitték a csoport tag­­­­jait a központi ügyeletre. A beteget pe­dig beszállították az Erzsébet-kórházba. Furcsa, hogy amikor a rendőrség indo­kolatlanul óvatos intézkedéseket tett a nem készülő májusi felvonulások elhárí­tására és két napon át teljes permanen­­ciában maradt, akkor május elsején az életbiztonság ellen követhetnek el mula­tozó fiatalemberek merényletet. Új köntösben Tapolca Miskolc város gyógyfürdője teljesen felkészülve várja az üdülőket (A R. H. tudósítása.) Május elsejére Tapolca — Miskolc város néhány év óta országos hírű gyógyfürdője — is új kön­tösbe öltözött.­ Akik a múlt év óta­ nem jártak a fürdőtelepen és nem látták azt a hangyaszorgalmú, gondos, végtelenül sok szeretettel végzett munkát, ami itt kora tavasz óta folyt, rá sem ismernének a megújhodott Görömböly-Tapolcára. A fürdőtelep a kellemre és kényelemre iga­zán luxuriozus, pompás, lelket-testet meg­­nyugtató üdülő- és tartózkodási hellyé vált, amely a természet és emberkéz adta szépségeivel a nyaralók ezreit fogja ma­gához vonzani. Mindenekelőtt restaurálták a meleg medencefürdőket. Minden csupa ragyogó tisztaság itt és illatos a frissen meszelt fal, a felsorolt padló, a bugyborékoló kristályos víz. A medenceházban két­ új hivatalt is állítottak fel, mind a kettő a közönség kényelmét, védelmét szolgálja. Az egyik a postahivatal, a másik a csend­őrkirendeltség. Telefonálni bármikor és bárhová lehet és rögtöni hívásra jön a csendőrség. Az utak, bármerre jár az ember, kitű­nőek. Mélyen megalapozták az utakat, azután finom, porhanyós, nedves kő­anyaggal hintették be, ami összeáll, mint a cement és járásra rugalmas, a leghosz­­szabb sétánál sem fárasztó. És nem várt meglepetés, ahogy elmegyünk a tó, mel­lett. Hatalmas, félkör alakú, széles út vo­nni végig szelíden emelkedve az erdőn keresztül. Herkulesi munka kellett ennek az útnak kiváj­ásához. A tó most már mély és világos pers­pektívát ad. Tükrét nem szennyezi be gaz, békanyál, mint régen s a víz áttet­sző tükrében visszaverődnek a vadonatúj csónakok — van vagy negyven — árnyé­kai, amik türelmesen várnak, hogy az evezők csobbanására megmozduljanak. A strand elől eltűnt az őskori bozót. He­lyén gyönyörű park van, remeke a mo­dern kertészművészetnek. A parkban kar­csún hajladozó sétautak, gyepágyak, ben­nük hatszáz rózsafa, ritka, német fenyő­bokrok. Hogy mekkora, munkát, áldozatot jelentett, amíg az­ itteni óriási gödröket betömték, mutatja, hogy ide 810 szekér földet kellett hozni. Ilyen az új köntösbe öltözött Tapolca, amely díszesen várja az üdülőket. Lakásról, ellátásról Böczögő József minden kényelemmel, nagyszerű konyhá­val felszerelt szállodája, és éttermei gon­doskodnak. A váci választásra elrendelték a bizonyítást A közigazgatási feárólász végzése Budapest, április 30.­­ (A B. H. tudósítása.) A köziigazgatási­­ bíróság Lengyel­ tanácsa szombaton dél­előtt tíz órakor hirdette­ ki végzését a vá­ci választás ellen beadott petíció ügyében. • A bíróság a választási panaszok tárgyá­ban huszonnégy pontra vonatkozólag bi­zonyítást rendelt el. Elrendelte a bizonyí­tást a jelölési ajánlások során állítólag elkövetett visszaélésekre, a választás előtt történt visszaélésekre és a választás alatt elkövetett visszaélésekre. Ami a választás napján elkövetett ál­lítólago­s visszaéléseket illeti, bizonyítást rendelt el a közigazgatási bíróság arra, igaz-e, hogy Vácott Andrássy bizalmi embereit letartóztatták és többeket előál­lítottak. Ezenkívül a bíróság végzésében elren­delte a vácrátóti vérengzés ügyében a csendőrségi iratok beszerzését is. Június 12-én gyermeknap Miskolcon (A N­. H. tudósítása.) A Stefánia gyer­meknap rendezőbizottsága szombaton dél­után 5 órakor a városháza kis tanácster­mében ülést tartott. Az ülésen Vidats Já­nos, a gyermeknap rendezőbizottságának­ vezetője elnökölt és megjelentek az ülé­sen az összes nőegyletek, az államrend­őrség, a cserkészek képviselői is. Vidáts János elnök néhány szóval is­mertette a gyermekvédelem céljait és be­jelentette a bizottságnak, hogy Pettkó Szandtner államtitkár szintén Miskolcra érkezik a június 12-én meg­tartandó gyermeknapra és az idei gyermeknapot sokkal fényesebb ünnepségek keretében kívánják megren­dezni, mint az más esztendőkben történt. Ezután a gyermeknapi ünnepségek pro­gramját beszélték meg. Az eddigi tervek szerint a gyermeknapi ünnepségen részt vesz a levente- és a cserkészzenekar is és felkérnek néhány cigányzenekart is, hogy a sétahangversenyeken közreműködjenek. A kerékpáros sportegylet ez alkalomból 24 felvirágozott kerékpárost vonultat fel a menet előtt és tervbe vették, hogy a cserkészeket is felkérik, hogy vegyenek részt a díszfelvonulásban. Az anyagi bevétel sikere érdekében el­határozták, hogy felkérik az iskolák igaz­gatóit és a tanfelügyelőséget, hogy a gyermeknap alkalmából minden miskolci iskolában tartsanak ünnep­ségeket­ és azok bevételeit adják át a Stefániának. Ugyancsak az anyagi siker érdekét fogja szolgálni az a terv is, hogy a gyermek­napi ünnepségeken részt vevő közönséget mozifilmre felveszik és úgy Amerikában, mint a miskolci mozikban a filmet be-,­lépti díj mellett le fogják vetíteni. Hogy a filmfelvétel Amerikában is érdeklődésre tarthasson számot, az Amerikában élők hozzátartozói is meghívást kapnak a községi elöljáró­ságok útján a gyermeknapi ünnep­ségekre. A megbeszélésen résztvevő Plank Miklós dr. tanácsnok bejelen­tette, hogy a gyermeknap sikere ér­dekében az Apolló-mozgószínházban egy vasárnap délelőtt propagandaelő­adást fognak tartani és ennek összes bevételét a Stefániának juttatják. | Vasárnap APOLLÓ Hétfő, kedd­­­i farsangi ram Láva­l (a karnevál hercege) Egy kalandor tragédiája 7 felv. Főszerepben : 1­5 Egy bolond farsangi éjszaka különös története MADGE BELLAMY és EDMUND LONE­Y 7 felv. Főszereplő:HARRY LIEDTKE LÜ10m a JÖVISEK kÖZött Ifj BeSSy szerencséje Bohózat 2 felvonás, f így árvalány története 7 felvonásban. ^ 1 A jövő hét szenzációja I­ntula hajósa | ___________ -háin | 1927 V 1 A szovjet is rész vesz a világgazdasági konferencián Genf, április 30. A népszövetség főtitkársága szomba­ton táviratot kapott Moszkvából, amelyben a szovjet külügyi népbiztossága bejelenti, hogy miután a svájci szövetségtanács és a szovjet kormány között felmerülő kon­fliktus békés elintézést nyert, a szovjet­­kormány megnevezheti delegátusait a világgazdasági konferenciára. Fontat­ja azonban magának a jogot, hogy a dele­gátusok névsora esetleg változást esz­közöljön. (Folytatás a harmadik oldalon.) ♦♦♦♦♦ Japán közvetít a Misában érdekelt nagyhatalmak között Sanghai, április 30. Félhivatalos japán forrásból származó pekingi jelentés megállapítja, hogy An­glia nem akarja megvárni Amerika el­határozását, hanem új jegyzéket szán­dékozik átnyújtani a nacionalista kor­mánynak. Ezzel kapcsolatban — folytat­ja a jelentés, — sok jel arra mutat, hogy Anglia gyakorlati együttműködést akar Japánnal a nankingi események meg­oldása tekintetében. Japán így azon igyekszik, hogy az öt nagyhatalom szá­mára megfelelő alapot tudjon találni a közös eljárásra. Csang-Kai-Sek két helyen átvágta a vasútvonalat Nankingtól délre és ilyen módon kelepcébe kerítette Csang-Csieng­­tábornok nemzeti seregének három had­osztályát. Csang-Kai-Sek a három had­osztályt rövid harc után lefegyverezte. Alig volt 30 halottja. Ugyanilyen manő­verrel Vu-Hunál és Kiu-Kiangnál is le­fegyverezte Csang-Csieng nagyobb csa­pattesteit, úgy, hogy Csang-C­siengnek most már alig van 2000 főnyi katonája. ♦♦♦♦♦­ ­ Újabb nyugtalanság Albániában Berlin, április 30. A Vosische Zeitung albániai külön tu­dósítójának jelentése szerint Albániában vihar előtti csend uralkodik. A lakosság elégületlen Ahmed Zogu bég önkényes­kedése miatt. A szkutari­i polgárok mind­egyike fel van fegyverezve, sőt több he­gyiül gépfegyvereket is tartanak a ház­ban. Az elégületlenek száma egyre nö­vekvőben van. A lakosság elégü­letlensége egy szerzetes kivégzése miatt is nő. ♦♦♦♦♦ Zágrábban letartóztatták a csekkcsaló banda egy tagját Budapest, április 30, (A B. H. tudósítása.) Megemlékeztünk arról, hogy a budapesti főkapitányság egy nemzetközi csekk­csaló társaságnak négy tagját letartóztatta. Ugyanakkor a különböző államokat táviratilag értesí­tette az esetről. A zágrábi rendőrség en­nek alapján letartóztatta Fernando Ceci­­lit, aki állítólag a csekk-csaló társaság­nak szellemi vezére. Cecili letartóztatása előtt a nála levő kompromittáló iratok nagy részét elégette, mégis a budapesti rendőrség sokat vár Fernando Cecili ki­­s hallgatásától. ♦♦♦♦♦ Arcképes igazolvánnyal ellátott­­ kőművesi m­esterek fogják ellenőrizni­­ az építkezéseknél az iparosokat ! Az új rendszerű ellenőrzéssel meg akarják akadályozni, hogy a vállalkozók napszá­mosokkal végeztessék a szakipari munkát (A B. H. tudósítása.) A kőműv­es iparo­sok már régen panaszkodnak amiatt, hogy egyes vállalkozók visszaélnek a kö­rülményeikkel és kőműves szakmába vá­gó munkát nem hozzáértő munkásokkal végeztetik. Előfordulnak olyan estek is, hogy egy kőművesi segéd mellett négy-öt tanomeot alkalmaznak és így épülnek fel sokszor emeletes épületeit is. Nehogy az ilyen esetek újból megis­métlődjenek az építőiparosok az ipartes­tület útján ellenőrző bizottság kiküldését kérték az elsőfokú iparhatóságtól, amely a kérelemhez hozzáá­­ is járult. Hétfőtől kezdve fényképes igazolványokkal ellá­tott kőművesmesterek fogják ellenőrizni az egész városban folyó építőipari mun­kát. Az ellenőrzés nem a munka teljesít­ményre fog kiterjedni, hanem az cantok, iparosok alkalmazására, mivel az az ellenőrzésnek az a célja, hogy szo­­­kát csakis szakmunkással végeztesse vállalkozó. Az ellenőrző közegek részére ír a­ fényképes igazolványokat a rendőrsé­ég el­látta láttam­ozással és az igazolvány­­ jogosítja az abban megjelölt tulajdont arra, hogy az építésvezetőktől fel­világ­­itásokat kérhessenek és azok köteles is a felvilágosítást megadni.

Next