Reggeli Hirlap, 1928. július (37. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-17 / 160. szám

4 KÖNYVESHÁZ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦ ♦❖♦¥♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ AZ ÍRÓ KIHAL? ELFOGYTAK A TÉMÁK Egy német író sötét jóslatot, vagy inkább panaszt tett közé az egyik legelterjedtebb lapban és fájdalomtól megtört szívvel álla­pítja meg, hogy az irodalom hama­rosan meg fog szűnni, még­pedig a témahiány miatt. Csakugyan elfogyta­k a témák? A német író szerint: igen. Csak itt-ott lézeng még egy-két árva, végelgyengülésben szenvedő téma­lehetőség, a többit megölte, elpusz­tította az idők szelleme. A háború előtt valóban gyöngy­élete volt az írónak, nyüzsögtek a témák, ahová csak nézett, minde­nütt talált anyagot az elbeszéléshez drámához, költeményhez. Kellett-e hatásosabb téma, mint az „Alt Heidelberg“-motívum: az ifjú her­ceg beleszeret az egyszerű polgár leányba, de el kell szakad­ni­uik egy­mástól, mert a trón megüresedik és az ország érdeke nem engedi meg, hogy az új király szive szerint nő­süljön. Ügyes regénygyáros és drámaexportőr bármikor fel tudta frissíteni és érdekessé tenni ezt a mesét valami új variációval. Az 1918-as események a német uralko­dókkal együtt deronizálták ezt a halhatatlannak látszó témát is: ki­derült, hogy a kis doudec-államocs­­kák egész jól meg vannak az ural­kodó nélkül is és ma már senki sem találna abban semmit, ha Karl Heinz herceg tényleg oltárhoz ve­zetné szive Katiját. A katonatiszti kaszt letűnésével szintén megszűnt egy egész tárnakör. Ma már nem dűl össze a világ, ha a becsületére kényes öreg ezredes lánya kapja magát és elmegy szí­nésznőnek. Mások az idők és má­­saik lettek az ezredesek. Egy pesti színésznő hagyatékáért a legna­gyobb nyilvánosság előtt folytatja a harcot egy nyugalmazott ezredes, a színésznő testvérbátyja, noha köztudomású, hogy az elhunyt mű­vésznő nem a színpadon szerezte a nagyvagyont, hanem a hálószobá­ban. Amikor ilyesmi lehetséges, ak­kor a híres „Heimat“-dráma motí­vumát kénytelenek az Írók lomtá­rába tenni. A katonatiszt-drámák és regények általában háromféle konfliktuson épülte­k fel: 1. A ka­tonatiszt menyasszonya nem „stan­­desgemäss“, mert a papája sajtot árul saját fűszer kereskedésében. 2. Az altábornagy lánya nem mehet hozzá választottjához, mert annak a papája hordár, ő maga pedig egyszerű festőművész lett. 3. Mind­ketten „standesgemäss“-ek ugyan, de hiányzik a kaució. Ennek a három lehetőségnek a permutálá­­sából többezer irodalmi alkotás született az időik folyamán. Ma már, a múzsák legmélyebb bánatá­ra, nem törődnek az emberek ilyen ostobaságokkal,­­ egy témával ke­vesebb. Általában baj van az egész sze­relmi témakörrel is. Az erotika ugyan érdekli még az embereket, de nem nehéz megjósolni, hogy a szerelmi élet leegyeszerűsödése ami kétségtelen ikertünet — sok konfliktus lehetőségtől fosztja meg az irodalmat. Az előítéletek, az irodalom legfőbb udvari szállítói, rohamosan szűnnek meg a leg­­kiadósabb témakörök. Ilyen volt a zord apa, aki útjában állt leánya boldogságának és hozzákény­szerí­­tette a gazdag kérőhöz. Hogy va­gyunk ma ezzel? Először is a mai lányok nem hallgatnak az apjukra, másodszor maguknak is van annyi eszük ,hogy jó partit akarnak csi­nálni; ami a szerelmet illeti, az ideálhoz titokban is fel lehet sur­ranni a legénylakására. A házas­ságtörés is kimegy lassan, mint irodalmi probléma a divatból. Aki nyitvatartja szemét, megfigyelheti, hogy a megcsalt férjek­ legnagyobb része nem csinál házast belőle, ha megtudja, hogy a felesége ballé­pett. A válópörö­k kilencven száza­léka nem is ilyen, hanem anyagi okokból keletkezik. A férj, aki vér­rel mossa le a becsületén esett fol­tot, ma már komikus figura és ha­marosan múzeumba való ritkasága lesz. A házasságtörés ma még téma, de csak abban az értelemben, hogy egy csomó regény és színdarab fog­lalkozik a közvélemény megválto­­­­zott felfogásával, mihelyt azonban­­ ez nem lesz többé újság, m­ég a ku­­­­tya sem fog többé házasságtörésről , beszélni. Valamikor az is probléma volt,­­ hogy el lehet-e venni feleségül egy elvált asszonyt. Vagy pedig egy leányt akinek a múltja nem egé­szen szeplőtelen. Az értelmes ember túlteszi ma­gát az ilyen előítéleteken. Az em­berek türelmesebbek lettek a mo­rál kérdéseiben és az erkölcsi problémák, a­melyek körül forgott pár évtizeddel ezelőtt is még úgy­szólván az egész irodalom, meg-­­ szűnnek lassan problémák lenni. A nemi kérdést ma már nyíl­tabban és őszintébben lehet tár­gyalni, mint akár ’csak egy évtized­del ezelőtt is. Mi ennek a következ­ménye? Az, hogy lassan kint ki fog szorulni az irodalomból, amely mindig a kényes és nyomasztó problémák levezető csatornája. — Amit az emberek nyíltan meg­tehetnek, amiről az emberek szé­gyenkezés nélkül beszélhetnek ar­ról nem írnak és nem olvasnak. A házasságban való szerelmi boldog-­­ ságról nem írtak soha könyveket. Minél bevettebb dolog lesz a há­zaságon kívül való szerelmi bol­dogság, annál kevesebbet fog vele az irodalom foglalkozni. Az átme­net természetesen érdekes és még jó ideig témául szolgál majd az íróknak, de a szerelmi irodalom napjai is meg vannak számlálva. Csaknem elfogytak a témák? A régi témák, körülbelül, igen. Az élet azonban sohasem lesz egy­­ismeretlen, egyenletté egyszerűsít­hető, mindig akadni fognak új problémák, új konfliktusok. A szo- ■ ciális problémák már dörömbölnek­­ a kapun. A katonatiszti drámák iparosai szinvakok az új fények­kel és árnyékcsóvákkal szemben s azt hiszik, hogy az irodalom kihal, ha ők egyszer kihalnak. Pedig az irodalom akkor fog csak megint feltámadni és új virágzásnak in­dulni. (y). ti vezetők, a társadalmi életben te­vékenykedő, lelkes és önzetlen ma­gyar polgárok közérdekű, sok fá­radságot igénylő munkáját akarja megkönnyíteni, amikor gondosan összeválogatott közleményeiben az egyesületi élet legkülönbözőbb terü­letein felmerülő kérdésekben rész­letes, gyakorlati tanácsokat és út­baigazításokat ad. A magyar társa­dalmi élet kiválóságai és gyakorlati szakemberek fogják inni e könyv cikkeit, amelyek felölelik a legkü­lönbözőbb társadalmi szervek kul­turális, társadalmi, gazdasági és szociális tevékenységét. A társadal­mi munka jelentősége, az egyesüle­tek szervezése, vezetése, a gazda, az iparos, a kereskedő szervezkedése, az érdekképviseletek, a szövetkezet­­­tek jelentősége, egyesületi székház­­ létesítése, műkedvelői előadások­­és ünnepségeik rendezése, a magyar tánc, a népviselet, a magyar dal, a magyar zászló, az egyesületi élet a megszállt területeiken, a jó és hasz­nos könyvek stb. nagy vonásokban ezek a főbb témái a Magyar Egye­sületek Könyvének, mely az utóbbi években nagy mértékben fellendült társadalmi munka egységesítését, a nemzeti céloknak az egyesületi élet útján való szolgálását, a magyar­­nép társadalmi nevelését fogja nagy mértékben elősegíteni. A Magyar Egyesülete­k­ Könyve ezenkívül tartalmazni fogja az ösz­­szes Magyarországon működő , or­szágos intézmények és szövetségek ismertetését, azonkívül pedig az alapszabályokkal működő egyesüle­tek címtárát. A Magyar Egyesületek Könyvé­nek szerkesztő bizottsága ezúton is felkéri az összes egyesületek, körök, társadalmi szervek vezetőit, hogy egyesületüknek e könyvben való megörökítése céljából és az egyesü­leti címtár teljessége érdekében mi­nél hamarabb jelentsék be egyesüle­tük működési adatait a Magyar­ Egyesületek Könyve szerkesztőségé­nek a címére: Budapest, IX., Ba­­káts-utm 8. III., 17. REGGELI HÍRLAP Magyar Egyesületek Könyve Egy rendkívül érdekes, újszerű könyv fog az ősz folyamán az összes­­ magyar országos intézmény­ek és­­ szövetségek támogatásával és köz-­­­reműködésével megjelenni. A Ma­­­­gyar Egyesületek Könyve lesz ez a h­atalmias munka, mely az egyes­ül­e­ 1928 VII. 17. ) Minden Velencejárónak meg kell fizetni, a tandíjat a „magyar" hoteleknek és penzióknak nincs magyarul beszélő személyzete . Rendszeresítik a szabad opera­­előadásokat Velencében Velence, július 13. (A B.H. kiküldött munkatársától.) Az, hogy a jámbor utas megérkezve Velencébe, a hajóról a hordárok, gondolások és vizitaxisok sorfalán keresztül ér partra — meg- és ki­fosztva, rászedve és becsapva a ta­rifa fizetésnél — rendben van. Sőt így van rendjén, hiszen ez hozzátar­tozik Velencéhez. A kapzsi gondolá­sok a mohó vizittaxisok és a hor­dár-hadsereg kiegészítő részei a le­nyűgöző keretnek és mindennek, ami a Velencét jelenti és karakte­rét jelenti. Ne sajnálja tehát senki azt a 10—15 órát, mellyel a hajótól a partig szállítási és hordárköltség címén becsapják Velence megpil­lantásától kezdve szépségének és nagyszerűségének kincseivel fizet a tandíjért, hiszen egy különös sajá­tos tündérvilág kellős közepébe pot­­­tyan az ember a 14 órás külön élményt és élvezetet jelentő tengeri út után, melyet Fiumétól Velencéig megtett az Adrián, érintve az egykori osztrák Polát a monarchia volt ha­dikikötőjét, Brionit, amelyet az an­golok és németek gazdagítanak, mint Velencét a magyarok, h­otelbalesetek és egyebek . Mert bizony magyar pengők száz­ezrei, talán milliói vándorolnak a velencei és lidói hotel- és penziótulaj­donosok zsebébe. És mégis a folyto­nos rászedés, becsapás és félreveze­tés veszélye kisérti a magyarokat Velencében. A hotelek és penziók egy része nem tartja magát a közké­zen forgó prospektusok zsebbevágó számadataihoz. Akad hotel, amely 25 líráért hirdet napi teljes ellátást és mégis legalább 50—60 lírába ke­rül a naiv magyarnak. Miért? Az­­ért, mert ha a 25 Óráért hirdetett el­látásra vendég jelentkezik, akkor a 25 Órához járó szoba „foglalt“. És ilyenkor boldog a gyanútlan ma­gyar, hogy 25—30 líráért egyágyas szobához jut. Vannak nagyon megbízható, egé­szen olcsó polgári szállodák és pen­ziók Velencében éppúgy, mint a Li­­dón. — ezek azonban nem ütik a reklám nagydobját és nem áraszt­ják el érkezéskor a hajó- és vasút­állomást „magyar“ felhívásokkal, a­kik vagyont keresnek a vendégfo­gásból származó jutalékból. Csodá­latos különben, hogy a tiszteletre­méltó kevés kivétellel a „magyar“ hoteleknek és penzióknak nincs ma­gyarul beszélő személyzete. Ezek a hotelek és penziók csak addig „ma­­gyar“-ok, míg léprecsalják a ma­gyar vendéget. Alkik téliszalámival élnek Hiszen ha csak a tehetőseket ér­né a baj, az még nem volna na­gyobb baj. Az ő erszényük elég tö­mött ahhoz, hogy az ilyen anyagi baleseteket meg ne érezzék. Csak­hogy... Csakhogy Velencének nem­­cs­upán a gazdagok és szerelmesek a szerelmesei, hanem azok is, akik ra­jonganak a szépért, imádják a mű­vészetet és mindazt a harmóniát, a­melyet Velencében fellelhetnek min­den tekintetükkel és lépésükkel. Lá­togatják ezt a várost olyanok is, kik magukkal hozott téli szalámival táplálkoznak és az eléggé olcsó ut­cai kávémérésekben hajtják fel vagy be reggeli és vacsorakávéju­kat. Ezeknek minden Ura és centesi­­mo számít. — ők tehát elsősorban a rászedés áldozatai. Csak el kell menni a Márkus-térre vagy a S. Formosa termeibe meg­megütik az ember fülét a panasz­szavait, melyek az olasz mesterek remekműveinek bámulása közben pattannak le az ajkakról. És ezeken a bajokon aligha lehet-­­ ne segíteni. Velejár a tandíjjal, me­lyet Velence megnézéséért meg kell fizetni. Azonfelül — tudvalévően — Ve­lence idegenforgalmából él és így minden második velencei be van rendezve az idegenszipolyozásra. — Most például, hogy az idei szezon „beütött“, az a gondolat merült fel, hogy megismétlik szezononként a szabadopera-előadásokat, hogy ez­zel is jobban vonzza és csábítsa Ve­lence az idegent. A magyart, a né­metet, az angolt és mindenfajta ná­ciót, amelyből él , és élni és gazda­godni akar ezután is Velence. Lőcsei Elemér„ ! Van szerencsém a nb. vásárlóközön­­s­ség szives tudomására adni, hogy­­Fábián József­­ Széchenyi-utca 54. szám­­ alatti áruraktárát átvettem és azt a julius hó 15-től kezdve­­Barna Sándor­­ név alatt Széchenyi­ u. 103. A szám alá (Magyar Olasz Bank mel­­­­lett) helyezem át, hol az átvett árukat s mélyen leszállított árban­­ árusítom. f Dúsan felszerelt raktárammal igyekezni fogok a legkényesebb igé­­­ nyékét is kielégíteni. További szives pártfogásukat kérve, maradtam­­ teljes tisztelettel.­­Barna Sándor

Next