Móser Zoltán: „De szeretnék csillag lenni az égen…” - Népdallá vált Petőfi versek (2012)
Barsi Ernő: Petőfiről és a népdallá vált Petőfi versekről
PETŐFIRŐL ÉS A NÉPDALLÁ VÁLT PETŐFI VERSEKRŐL Utószó Hogyan él Petőfi népünk tudatában, kultúrájában, gondolkodását, megnyilvánulásait alakító belső világában? Küzdelmes, a népéért lobogó és hamar ellobbanó életéről mit tud ma a magyarság? Tudják, hogy nagy költő volt. Mindenki tudja róla, hogy szép verseket írt. Olyan verseket, amelyeket könnyen meg lehet érteni. Megható hallani, mikor idős emberek kérésünkre azonnal szavalják a 60-70 évvel azelőtt tanult Petőfi verseket. Tudnak katonaságáról, hősi haláláról. De az életrajzi adatok, versek mellett őriznek szájhagyomány által őrzött történeteket is Petőfiről. Lőrinczi Sándor (sz.:1900) Ásványrárón mondta el a következő történetet: „Gyermekkoromban hallottam Petőfiről ezt a beszédet, ami vele történt meg. Egyszer Petőfi ment az útján, s találkozott nagyon szomorú emberekkel. Szóba vegyült velük, s kérdezgette őket. Ők őt nem ismerték, s elkezdtek neki panaszkodni, hogy milyen szegények, hogy milyen rosszul bánnak velük, az uraság mindent elvesz tőlük. Az ismeretlen mondta, hogy ad nekik egy jó tanácsot, de előbb, ami pénzük van, tegyék a markába. Mindenki odaadta. S az ismeretlen mondta: többet még, nem elég! Van ott még, többet még! Erre haragba jöttek az emberek, s mondták, hogy nincs több, értse meg! A jó tanács is elmaradhat, de nincsen több pénz. Akkor az ismeretlen adta a jó tanácsot, ha az urak is kérik, a minél több pénzt, ami nincs is, mondjátok, nincs több! S egyszer abbahagyja kérni. Hát, Magyarországon ez lassacskán elterjedt. Petőfi járta az országot, s adta a jó tanácsot. Ez a jó tanács a lassú forradalmi hangulatot indította meg. Az emberek tagadtak, egyre tagadtak, s egyszerre csak mindenki tagadta a pénzadást. Hát így robbant ki a forradalom!” Petőfi egyéniségének jellegzetes vonásaként különösen forradalmiságát tartja számon a nép. Téten Varga Lászlóné Simon Mária (sz.:1905) úgy hallotta gyermekkorában a nagyapjától, hogy „amikor Petőfi elszavalta a Talpra Magyart, akkor lett Magyarországon szabad sajtó. Addig a betű, az olvasás csak a nemes ember kiváltsága volt. A Talpra Magyarral jutott el az újság a falusi néphez. A nagyapám is akkor tudott már újságot járatni.” Petőfi azonban a dalokon keresztül kapcsolódott igazán a néphez. Sok Petőfi verset énekelve tanultak és őriztek meg. A nép sok esetben nem is tudja, kinek a versét énekli, mert nemcsak a dallam, hanem a szöveg is annyira népi, hogy hallatán még csak fel sem merül az irodalmi fogantatás gondolata. Mivel nem egy közülük az egész magyar nyelvterületen megtalálható, sőt, több versszakkal is, mint Petőfi verse, felmerül az a gondolat, hogy maga a költő is régi népdalokból kiindulva írta versüket. Kallós Zoltán meg az Utunk 1973. január 5-i számában valószínűnek tartja ezt a feltevést, és ezt írja: „...sok esetben igen nehéz pontos feleletet adni arra, melyik volt előbb: a vers, vagy a népdal. Bizonyára kölcsönös a hatás.” Sárközi Pál (sz. 1886.) Péren különösen sokat tudott Petőfi dalokból. Ezeket nem is az iskolában tanulta, hanem a kocsmában a dalolgató emberektől. „Volt egy Horváth