Mozgó Világ, 1976. február-december (2. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - ESSZÉ - Báron György: Régi és új sablonok - Jegyzetek a pécsi játékfilmszemléről
alapvető technikai-szakmai hibákat is elkövet, s filmje az utóbbi évek legkisebb műgonddal, szakmai figyelemmel elkészített alkotásai közé tartozik. Kevésbé elrémisztően, és sokkal jobb technikai szinten, de hasonló sémák köszönnek viszsza Lugossy László Azonosításában is. Hogy Lugossy kitűnően érti a szakmáját, arról már a film hatásos bevezető képsorai meggyőznek. A filmben azonban két - egészen más előadásmódot igénylő - történet fércelődött egybe, egymás fényét kioltva. Az egyik - a nevét és személyiségét kereső ember - a groteszk irodalom alaphelyzetei közé tartozik. A másik - a hatalmi pozíció követelte eszközöket elutasító párttitkárnak a forradalmi apparátussal szemben vállalt küzdelme - egészen más, alapvetően fontos probléma, s feltétlenül megér egy önálló filmet. Az Azonosításban azonban ez a kérdés - egy hallatlanul izgalmas beszélgetés után - a levegőben marad, s a hangsúly a nevét kereső fiúra tolódik át; az ábrázolásmód pedig a kezdeti groteszk stílust követően végképp kiköt a fiú történetéhez csak nehézkesen idomuló vaskos naturalizmusnál. Kár ezért, mert Lugossy, a Madaras játszotta párttitkárral, az utóbbi évek magyar filmjeinek egyik legérdekesebb figuráját teremtette meg; az etikus és politikus magatartás között egyensúlyozó filmhős még így, torzóként is sokáig emlékezetes marad. Lugossyhoz hasonlóan Kézdi Kovács Zsolt is számos részletében figyelemreméltó, erős tehetséget mutató, egészében azonban halvány filmmel jelentkezett. Míg az Azonosításban két filmre is elegendő konfliktust zsúfoltak össze, addig a Ha megjön József vékony szálú cselekménye csak egy bergmanian erős gondolatiság kereteként tölthetne ki egy nagyjátékfilmet. A film ennek ellenére a nyereségrovatba könyvelendő, s néhány felejthetetlenül szép képsorral ajándékozza meg nézőit. Kézdi Kovács erős atmoszférateremtő erővel bír. Úgy ábrázol lakásokat, felvillanó helyzeteket, életmódtöredékeket, ahogy azt manapság csak kevesen tudják. Számos külsőséges sablon után végre valóságos - tökéletesen kispolgárivá reinkarnálódott - munkáslakás és nagypolgár-otthon enteriőrt nyújt, érzékletesen jeleníti meg a különböző rétegek eltérő életkörülményeit. A mindennapi szokások - a tévézés, a vacsora, a sofőr- és alkalmazotttartás - ábrázolása: telitalálat. Képi környezet tehát van - nem is akármilyen - már csak történet kellene, hogy mindez megelevenedjék és filmmé váljék. Más típusú sablonokat tálal fel a tavalyi év három társadalmi szatírája, a Jutalomutazás, az Ereszd el a szakállamat és a Holnap lesz fácán. Közülük Dárday István Jutalomutazása elnyerte a kritikusok díját, s egyértelműen kedvező szakmai visszhangjával kissé megdicsőült Pécsett. Feltételezhető, hogy a díjjal nemcsak a filmet, de az egész balázsbélás szociofilmirányzatot kívánták jutalmazni. Dárday Jutalomutazása is sablonokból építkezik, csak éppen kevésbé meguntakból, hiszen a Stúdió legjobb alkotásai - köztük Gazdag, Mihályfy, Rózsa filmjei - nem kerültek moziüzemi forgalmazásra, s ezért a Jutalomutazás a reveláció erejével hathatott. Szomorú látni, hogy egy nemrég még erővel teli irányzat milyen gyorsan alakította ki a maga sablonjait. Dárday tucatnyi hasonló - néhány kitűnő - kisfilm tipikus kockáiból rakta össze a Jutalomutazást.. A film első húsz perce, amely az úttörőapparátus működését mutatja, még se nem jobb, se nem rosszabb, mint az irányzat többi közepes alkotása. Ekkor azonban a hangsúly a parasztcsalád vonakodására tolódik át, s a „tudati elmaradottság” ismert sémáját tálalja fel. Dárday itt mélyen a lehetőségei alá száll, megmarad a felszíni jelenségek bírálatánál, legrosszabb pillanataiban pedig már egyenesen a falvédőkön, nippeken, s az úttörővezető kövérségén évődik, a könnyebb ellenállás irányában elégítve ki a néző kritikai igényeit. Összevetve ezt a Stúdió korábbi filmjeivel - köztük is elsősorban Gazdag Határozatának a lényegi folyamatokat kutató radikális kritikájával - nyilvánvaló, hogy itt is egy ígéretes irányzat kiürülését, kommercializálódását követhetjük végig. A Jutalomutazás is alapvető technikai hibákkal zsúfolt, ez azonban - szemben Gábor Pál lárványával - nemcsak szűken szakmai, hanem etikai probléma is. Dárday ugyanis a konstruált történettel a dokumentumfilm hitelességét kívánja megteremteni. Egy dokumentumfilmnél a kimaradozó, rosszul felvett hang, a gyönge megvilágítás éppen az ábrázolt helyzet egyszeriségét, megismételhetetlenségét támasztja alá, s növeli a filmbeli feszültséget. Dárday játékfilmes módszerekkel készült alkotásában, ahol a felvételek megismételhetők, semmi sem menti azt, hogy a dialógusok jó része zörejjé torzul, s egyes jelenetek - például a ház udvarán történő beszélgetés - megvilágítása a filmművészet őskorát idézi. (Lehetséges persze, hogy az amatőrszereplőkkel felvett jelenetek, akárcsak egy dokumentumfilmnél, itt sem voltak újrajátszathatók. Ez viszont azt jelenti, hogy