Mozgó Világ, 1977. február-december (3. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - INTERJÚ - Ember Marianne: Mit ír a táblára? - Beszélgetés Sándor Pállal
- Ez bántotta ? - Mind a mai napig érezhető, hogy a magyar filmről szóló tanulmányok Sándor Pállal nem foglalkoztak. Bántana? Nem nagyon érdekel a dolog, meg nem is igen figyel ma már az ilyesmire senki. Az nagyon nagy szerencse, hogy engem nem kötnek a csoportérdekek művészi elvárásai, vagy az önmagam termelte formai sablonok. Csinálom magamat, alakítom a készségeimet, és ma már boldog vagyok, hogy nem tudok a besorolásokra alkalmassá válni. A Régi idők focija arról szól, hogy nem túl boldog állapot a magányosság, meg hogy „kell egy csapat", jó a közönségsiker, fontos a munka. Hát persze, sok mindenről szól a film. De egyáltalán nem a filmes szakmai bajaimról, amelyek ma már nincsenek is. Emberi együvétartozásról akartam szólni, egy ember létéről, és egy ember hiányáról, Minarik Edéről készítettem azt a filmet. Öt filmet forgattam már, tíz éve dolgozom, hát miért izgatna különösebben a filmszakmában elfoglalt helyem? Van munkám, van tervem, és remélem, hogy megcsinálhatom. Egy a lényeg, hogy holnap reggel kilenckor dolgozhassak, más nem izgat. - A Régi idők fociját hogyan fogadta a kritika ? - Utolsó filmemnél tudtam meg, hogy egy film élete a bemutatását követő két éven belül dől csak el. Addig, amíg ez az idő le nem telt, nem biztos semmi. Briliáns kritikákat kaptam, olyan fogadtatása volt a filmnek, amilyent minden tíz évben kap csak egy magyar film, utoljára az Apa vagy a Szegénylegények esetében volt ilyen egyöntetű az elismerés: nagy film, remek film, csak éppen azt nem mondták ki, hogy zseniális. Aztán két hónap, és a film meghalt. - Egy nagy bukás és egy „nagy siker" között született a Sárika, drágám. Ott igazságosnak tartotta a fogadtatást ? - A kritikára már nem emlékszem, de az emberek többsége azt mondta, hogy nagyot váltottam, mert most konformista lettem. Én nem hiszem, hogy változtam volna, még nyugtalanabb voltam, mint az Odor Emíliában, és olyan témáról készítettem filmet, ami abban az időben „nem kellett”, nem volt divat, hiszen csak öt évvel később forgatták a Végük meg az Egy kis hely a nap alattot. Öreg kommunistákról csináltam filmet, pontosabban egy öregasszonyról, Sárikáról. Ismerek embereket, akik ilyenek, és akikről érdemes egy vagy több filmet készíteni, ők a század történelmét átélő nagy és boldog generáció. - Miért nem szólt róluk még egyszer ? - Lenne még mit mondani, nem kétséges, hogy nagy a téma. De túl a tiszteletadáson, olyan élmények és konfliktusok húzódnak, amelyekről csak a teljes igazságot szabad kimondani, még a konformizmus vádjával is, nem pedig azt, ami a pillanatnyi divatigény. Ezer dolog van, amin egy következő film megszületése múlik, munkában, játékban, életben kell tartanom magamat. A film lehet, hogy tükör, de amikor elkészült, letörlöm. A Sárika után nem jöhetett még egy film a Sárikákról. Akkor született a Foci. Nem volt nagy film, tudom... - Nem hiszem el, hogy így gondolja! - Nem bírok, értse már meg végre, képtelen vagyok azzal a tudattal filmet csinálni, hogy mit érek és hol vagyok, vagy hány csillaggal, és melyik versenylistán jegyeznek. Tudok filmet készíteni, és nem csináltam meg még azt, ami a kezemben van, vagy az agyamban, vagy a szívemben. .. Fogalmazza úgy, ahogyan akarja, nem érdekel. Csak és kizárólag a következő filmem érdekel, meg az azután következő, hogy összejöjjön az, ami a teljes, a legjobb, amelyben én magam lehetek. - Ez min múlik ? - Azon az ezer dolgon és az ezeregyediken. Egy konkrét témáról lehet csak beszélni. Arra, hogy általában mi van, nem érdemes egy szót sem vesztegetni. Mert általában nincsen semmi! Általában nem merítek sehonnan, általában nem gondolok semmire, általában nincsen bennem semmi. .. Általában nem érdemes foglalkozni a dolgokkal. Ritkák az összegző remekművek. Hol van ma egy Szegénylegények vagy egy Nyolc és fél. . . Nem tudom összehúzott homlokkal nézni a világot és azt a tükröt, benne önmagammal. Amikor az Odor Emíliát forgattuk, és leültünk a stábfotósnak, megkérdeztem: „Még nincs itt mindenki?”, valaki azt mondta: „Még nincs." Ezt nem hittem el, és előrementem a lépcsőhöz meg a parkhoz, ahol telis-tele volt zsibongó emberrel a terep. Ültek egymás nyakában, a korlátokon, a földön, és akkor megijedtem, hogy kitaláltam valamit, kitaláltam egy lányt, egy ötletet, és most tessék, miattam emberek hada van itt... Értse meg, semmi értelme ebbe belegondolni. Ezt nem szabad tudnia az embernek! 91