Mozgó Világ, 1979. január-december (5. évfolyam, 1-6. szám)

1979 / 2. szám - ELBESZÉLÉS - Sarusi Mihály: A kutyakántor

Szellet. Mert ami természetes, nem bűn, nem lehet pokolra való. Neked is ked­vedre volt. Meglehet. De engem vár otthon Ursulyám. Ha klastromba zárták is. Ládd, csak szét kell verni a kolostorokat. Hazamegyünk, s a kövek otthon is énekelni fognak. Mi legyen a Magyar írással? Hogy folytatjuk, ki folytatja? Míg Szerémbe érünk, a pápa kopói ezerszer megtalálják nálunk! Még máglyára vetnek. Dö­gölni mégse kéne. Nem is fogunk. Visszük haza a Vulgatát, s olvassuk abból hangosan magya­rul ! Bármerre járunk! Hisz betéve tudjuk már a fordítást, a deák írás csak sza­márvezető. S a nép velünk tart. Megmarad-e a fejben, mi írva vagyon? Az írással mi lesz? Hagyjuk itt a testvéreknél. Valaki majd csak utánunk hozza. Vagy itt ma­rad, hogy legyen mit olvasni a tábori magyaroknak. Mi visszük tovább, ma­gunkban, a Magyar írást. Tán meg se állunk Konstantinápolyig. Őrült. De most már menni kell. Ez a kehely már nem a mi kelyhünk. Mutas­suk föl otthon az oltáriszentség frigyládáját! Hát akkor: irány a Morva Határ! Haza, testvér, csak haza. Hadakat kerül­getve, lángoló falakat méregetve, ország határán átlépve, Magyar Országba! Határ. Ez nem is igazi határ. Csak úgy átkelsz rajta. Ha előbb nem állítottak meg a gyülevész hadak, kutya se vesz észre. De ha a papokon múlik, lesz még itten olyan határ, hogy arról kódulsz! Olyan kerítés. Körbe Magyarországot! Madár se ki, se bé. Honnan veszed. Nem vagy ki. Legföljebb húznak egy vonalat. Hogy ez a határ! Se ki, se be! Ne röhögtess. Kerítést húznak! Fából, franc­karikából, miegymásból. Hát az lehetetlen, ez a nyolcadik csuda lenne. Akkora kerítést! Akkorát. Sőt vasból lesz. Vasból? Nincsen Magyarországnak annyi bányája. Majd lesz, mert Magyarország nem volt, hanem lesz. Akkor az írást se lehet csak úgy átvinni. Nem biz­a, elfújja a szél. Miért, hozod?! Magamban. Prágában hagytam. Féltem. Belőlem tán nem tudják kiolvasni. Hiszed. Kiolvassák. Addig ütnek, csigáznak, míg magad kiadod. Azt, mi ír­va sincs. Ilyenek a térítő nyomozók. S még amolyanabbak lesznek. Míg vannak újítók, térítők is kerülnek: vissza, csak vissza, cselő-hajsz! Haza, Szerémbe. Nem mocsaras, pusztás Alföldön, csak dimbes, dombos Dunán túl. Végig a Duna mellett. Mutatja az utat. A vaknak is. Hát még a Magyar írás tudóinak. Csak meg ne tudják. Csak csöndben, csak csöndben, hogy meg ne hallja senki. Csak átsurrannak sarujukban az országon, mint akik mukkanni se tud­nak. Vár bennünket Kamanc! Kamonci Balázs. Igazabb az Zsigmond fejede­lemnél is. Hí, hát jelünk. Dúdolhatjuk mindhazáig. Mondj igazat mindhalálig! Szegények istene Mekkora sokadalom! Kamanc­sán sose látott ennyi embert. Idegent. Kóbor diák, idevetett huszita, kódis sereg, tálján kereskedő, rác ökörhajcsár, csak pap nincs sehol. A nyomozó cseh­ barátok se mernek idejönni. Csuda pogány világ, hejehuja, káromkodás, meg pénz, pénz, pénz! Ördöng sokadalma. 45

Next