Mozgó Világ, 1981. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1981 / 2. szám - BEMUTATÁS - KÉPZŐ - Bocz Gyula szobrai

Bocz „A mostani háborúban Rubensnek is szerepe van, de nemcsak Rubensnek, hanem a többi utánérző utánzó­nak, aki kenyérkeresetből, vagy hiúságból festett va­lótlanságot. ” ( Csont­váry) Bocz Gyula tizenhárom éves pécs-gyárvárosi suttyó 1950-ben váratlanul nemzetközi gyermekrajzver­senyt nyert Guatemalában. Utána rendesen csavar­gott, kerülte az iskolát, tengelyt akasztott a zsaruk­kal - szóval tette azt, amit a többi kültelki haver. Már elmúlt húszéves, és látszólag szépen beintegrá­lódott az uralkodó osztályba­, amikor agyagfejeket kezdett gyúrni, otthon meg a porcelángyári kultúr­­ház műtermében - amúgy klasszikus dilettáns mód­ra. Hallott valamit a rajzolás fontosságáról, rajzol­ni kezdett: sok H-s ceruzával gyufaszálat, pattoga­tott kukoricát. Napokig egyazon modellt - hátbor­zongatóan pontosan, 1963-ban némi protekcióval bejutott a pécsi Doktor Sándor Művelődési Ház férfivécéje fölötti üres mozigépházba, ahol követ fa­raghatott. Legelső szobrászpróbálkozásai „sikert” hoztak: kiállított, vásárolt tőle múzeum, és a körze­ti orvos könnyebben vette betegállományba. Szóval szobrásznak számított Pécsett. Ő ugyan azt állítja, hogy „minden esemény - de nem ami megtörténik velünk, hanem amit átélünk! - egyenrangúan fontos, kitüntetett pillanatok, sors­fordulók nincsenek”, mégis fontosnak tűnik az élet­rajzában, hogy 1968-ban egy kisebb pécsi művész­­csoporttal kiköltözött Villányba, a Szársomlyó ke­leti kőbányájába. Pontosabban a bányába és a szomszédos, addig üresen állott villába. Ekkor ala­­píttatott a villányi szobrásztelep, azóta nemzetközi hírűvé vált, és természetesen komoly hivatali appa­rátus is épült reá. A kezdet természetesen romanti­kus volt. A művészek nem kaptak, csak kosztot­­kvártélyt, néhány egyszerű szerszámot és gyönyörű köveket. Bocz ekkor fogott a magyar szobrászat történeté­nek legnagyobb arányú vállalkozásába: elkezdte a négyalakosra tervezett Élet című kompozícióját. A sajtó persze ügyeletes zsenit­ kiáltott, és minden­féle csacsiságot írt róla. Az MTI például ilyen kép­aláírással jelentette meg a vállalati faliújságokra szánt fényképét: „Bocz Gyula fiatal pécsi szobrász­­művész a Villány és Nagyharsány közti Szársomlyó szikláinak kifaragásához kezdett. Munkája időtar­tamát öt évre tervezi.” (A szöveg kortörténetileg is érdekes: a vállalkozói energiákat fölszabadítani óhajtó új mechanizmus hajnalán vagyunk, de fél lábbal még a tervgazdálkodás korában. ..) A szak­ma nyitottabb része érdeklődéssel figyelte Bocz mű­ködését, némelyek óvatosan hallgattak, ismét má­sok legyintettek: „amatőr”3. Bizony, profi nem bolond olyan szobrot faragni, amiért nem remélhet pénzt, ami nem szállítható el az Isten háta mögül valami forgalmasabb városba. A legyintők pontosan rámutattak arra a mezsgyére, ami századunk művészeit két élesen elhatárolódó csoportra osztja. Az egyik kizárólag belső késztetés­ből dolgozik, a másik nem kizárólag. A kizárólag pedig nem virág a mondat füzérén, és véletlenül sem cserélhető mondjuk egy kevésbé tövises w-re. Pedig - magunkba tekintve - lenne hajlamunk rá! Persze a békesség kedvéért. A békesség kedvéért finoman félre is érthetjük a mondat szigorát, hisz a nagy ki­zárólagos, Csontváry Tivadar is (ez az!) engedel­meskedett külső hatásoknak, nevezetesen az iglói Hangnak, a nagy cél, a Napút-festés hívásának... És egyáltalán. Emberek vagyunk, nem szentek, az . A kulturális fogalom. Közös értékeket már el nem ismerő, sőt ilyeneket tagadó konzumcivilizációk­­ban a „művész" egyetlen, olykor kizárólagos ismérve, hogy végzett-e bizonyos tanfolyamot. A Patyomkin­­diplomával nem rendelkezők az ún. amatőrök. 1 Lakatos lett a pécsi Sopianae Gépgyárban. 2 Prekulturális jelenség, több szellemi érték együttes hatását még elviselni képtelen primitív hor­dák eszménye. Vö.: Majmok népe a Dzsungel Köny­vében, vagy óvodások fociznak a játszótéren.

Next