Mozgó Világ, 1988. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)
1988 / 12. szám - TANULMÁNYOK - Lengyel László: A magyar gazdaságpolitika: fordulat vagy ingadozás
Lengyel László A magyar gazdaságpolitika: fordulat vagy ingadozás A 70-es évek második fele óta a magyar gazdaságpolitika több látványos átalakulást mutatott. 1978-ban a kormányzat megfordította a korábbi növekedési politikát, megpróbálkozott egy adminisztratív restrikciós gazdaságpolitikával. Majd 1985-ben a gazdaság dinamizálására tett kísérletet. 1987 szeptemberétől ismét visszafogással kénytelen a gazdasági folyamatokat befolyásolni. A gazdaságpolitika gyakorinak látszó váltásai mögött a döntési rendszer állandósága húzódik. Egy olyan döntési rendszeré, amely szervesen kötődik a politika és a gazdaság avult szerkezetéhez. A magyar döntési rendszer 1968 után egyértelműen ellökődött az egyetlen központból szervezett irányítás felől a nagy érdekcsoportok közötti alkudozás irányába. A nagyhatalmú párt- és állami apparátusok átitatódtak nagyvállalati, ágazati és regionális érdekekkel. Egyre kevésbé lehetett felismerni, hogy egy-egy gazdasági döntés mögött meddig terjed a központi érdek, és honnan a nagyvállalati vagy a területi érdek. A rendszer fokozatosan átment a direkt utasításos, ideologikus, adminisztratív döntési mechanizmusból egy indirekt jellegű, pragmatikus, érdekcsoportok alkuján alapuló rendszerbe. Ebben az államkorporatív rendszerben az államigazgatásban, a pártban, a hozzájuk csatolódó szakszervezetben, érdekképviseletekben megbúvó erős elit csoportok állandóan egyezkedtek és hatóságilag egyeztettek az egyes gazdaságpolitikai döntések, sőt az egész gazdaságpolitikai irányvonal felett. A gazdasági növekedés nekilendítése vagy visszafogása, a nagyberuházások szerkezete, építésük üteme legalább annyira függött az egyes ipari „báróságok”, nagyvállalatok, illetve ágazatok erejétől és beavatkozási képességeitől, mint a költségvetésért felelős pénzügyi hatóságtól, a tervek papíron való összehozásáért felelős Tervhivataltól, vagy a politikai nyugalomért biztosítékokat kívánó központi és területi pártszervezetektől. A nagy erőcsoportok alkudozása a közép- és rövid távú tervek, a pénzügyi szabályozók, a nagy beruházások, a vállalati összeolvasztások felett természetesen a nemzeti jövedelem többletének részei felett folyt. A gazdaságpolitika folyamatosan megpróbálta elérni, hogy egyensúlyba hozza a nagy érdekcsoportok, ágazatok, területek, vállalatok kívánalmait, hogy a többletekből előbb vagy utóbb minden erős csoportnak juttasson. A csoportok, a korporációk erejét az biztosította, hogy teljesítményük csökkentésével vagy megszüntetésével hatékonyan büntethették a hatalmat. Az államkorporatív rendszer gazdaságpolitikája mindenképpen igyekszik kívül helyezni magát a piaci szerkezeti kényszeren és a társadalmi ellenőrzésen, mert akkor felül kellene vizsgálni mind az érdekcsoport valóságos gazdasági pozícióit, mind pedig azt a pártot és államot, amelynek területén az alkuk folynak. Ha ez hiányzik, akkor óhatatlanul valamelyik - vagy valamennyi - erős csoportot meg kell sérteni. A magyar államkorporatív gazdaságpolitika a 70-es évek közepére felélte a belső többletjövedelmeket. Korábbi gazdasági és döntési szerkezete fenntartása érdekében elérte, hogy a külföldi forrásokat ne piaci, hanem erőviszony alapon osszák el. Ne társadalmi nyilvánosság előtt, hanem a háttérben folytatott egyezkedésekkel alakuljon ki a korábbi szerkezet megtartásának, sőt továbbfejlesztésének folyamata. Amikor az eladósodással a magyar gazdaságpolitika a fizetésképtelenség határára jutott, a kormányzat kénytelen volt visszafogásra gondolni. Az 1978 után követett általános adminisztratív jellegű restrikció arra volt jó, hogy időszakosan visszafogta a nagy alkucsoportok - önmaga - igényeit, továbbfejlesztési szándékait. Erőteljesen korlátozta az importot és nyomást gyakorolt az exportra az egyensúly helyreállítása érdekében. Ez az önkorlátozás nem jelentett szerkezeti változtatást. A kormányzat továbbra sem kívánta a hagyományos szerkezet egyik elemét sem kiiktatni. Amikor az erőteljes restrikció