Mozgó Világ, 1995. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)

1995 / 11. szám - SZOCIOGRÁFIA - Tábori Zoltán: Gengszterregény

penge, és innen, a neonból veszem le az áramot. Mint a régi szép időkben! Van hagymahéj is, nem akarsz hagymateát dunsztosüvegbe? - Ha már választani lehet, inkább egy kis kávét kérnék. - Semmi akadálya! De csak kávéfőzőből tudom adni, nem baj? A Nescafém, sajnos, elfogyott. Emlékszel odabenn a nagy kávéválságra? Amikor 25 doboz Symphonián állt az egy kanál Nescafé árfolyama...? Ültek, itták a kávét, és beszélgettek a régi időkről. Ali Székesfehérvárt, a KÖFÉM-et, a kocsit és a 20-25 milliót meg sem említette. Miután mind a három-négy szóba jöhető személy kiesett a rostán, Laci felve­tette, hogy ő vállalja az őrködést odakinn, Ali egyedül is bemehetne az épületbe. - Végül is, miért ne? - vonogatta a vállát Ali, és a szeme egy pillanatra össze­szűkült. - Ennyi erővel bemehetnék a Nemzeti Bank páncéltermébe is, te meg majd vársz rám valahol a Batthyány-örökmécsesnél, hogy az aranytéglákat megfelezzük. - Ha nem, hát nem - Laci a vállát vonogatta. - Kiállhatunk a Videoton ellen is, lerohanjuk őket, kettő-nullra biztos jók vagyunk. - A Videoton dögrováson van! Onnan már nincs mit elhozni, szponzorálni meg nincs kedvem. - Jól van, akkor megcsináljuk a kincsesbányai mikrobuszt. - Na végre! Gyöngygolyó mindkét puskába? - Azt még eldöntjük! Hétfőn megyünk, megnézzük, van-e valami változás a szállításban. Ali mindent elkövetett, hogy a társa kedvében járjon. Kocsit is tőle vett, Volvo és BMW helyett beérte egy fekete, levetett Ladával, csak hogy bizonyítsa kész­ 56­ségét a hasonulásra. De bárhogy igyekezett, bárhogy noszogatta, provokálta. Laci úgy viselkedett, mint egy nyugdíjas főtanácsos, aki minden pluszmunkát százszor is meggondol, nehogy elvigye a hasznot az adó. - A jó istenit hát! - Ali dühében már gyakran káromkodott. - Addig faragjuk, farigcsáljuk ezt a ceruzát, amíg semmi se lesz belőle! Még mindig nem elég hegyes?! - A visszavonulás útvonalán finomítani kell - közölte Bene Laci. - Nem sze­retnék úgy járni, mint a Sanyi haverod, aki menekülés közben egyszer csak felbukfencezett. Vitáik többnyire az Ibolya utcai ház kisszobájában folytak. Laci az ágyon fe­küdt, Ali egy puffon ült az ablak előtt, és Zsuzsi is sokszor jelen volt, ott aludt kettejük között az ágyon, vagy legalábbis úgy tett, mintha aludna. A karcsú kis fekete nő felnézett erre a két veszedelmes hímre, élvezte, hogy jelen lehet vadá­szat előtti rituáléikon, és a hátborzongató kódszavak zsivajában, kezét a combjai közé szorítva, néha valóban el is aludt. Passzív szerepe mellett afféle kettős ügynök is volt, Donászinak Benéről, Be­­nének Donásziról tudósított. - A Szalmás Piroskában teljes a krach - újságolta például Lacinak. - Sok az adósság, bevétel sehol, a Zsuzsa sír, és azért könyörög Alinak, szerezzen fegyvert valahonnan, lője agyon, mert ezt már nem búja tovább. - Teljesen kikészült - pletykálkodott, mondjuk, egy óra múlva Alinak. - Azon idegeskedik, hogy neked már nincs vesztenivalód. Rettenetesen fél, egyfolytában veszekszik velünk, már a szexhez sincs kedve, peep show-kba jár. Ali nyomására Bene Laci végül is beadta a derekát. A kincsesbányai pénzszál­lító mikrobusz elleni támadásban állapodtak meg. Az időpontot is kitűzték: áp­rilis 8.

Next