Mozgó Világ, 1996. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Egyedül leszünk? A Fővárosi Képtárról
F. Dózsa Katalin Egyedül leszünk? A Fővárosi Képtárról 1995. szeptember 13-án a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága elvi döntést hozott a Budapesti Történeti Múzeum és a Fővárosi Képtár szétválasztásáról. Egyidejűleg megbízta Schiffer János főpolgármester-helyettest, hogy dolgozza ki a Képtár működési koncepcióját, önálló pénzügyi hátterének és megfelelő elhelyezésének feltételeit. A szétválasztást elsősorban az indokolja, hogy a Képtár már évtizedek óta nem csupán szorosan vett várostörténeti vonatkozású műveket vásárol, hanem jeles képzőművészeti alkotásokat is. Az elmúlt másfél évtizedben, de különösen 1988 után, amikor a romos 70 templomteret felújítva egy egészen különleges hangulatú kiállítótér jött létre, a kiscelli épületegyüttes a kortárs magyar képzőművészet egyik centrumává vált, s a gyűjtemény a főváros és a Művelődési Minisztérium segítségével főművekkel gyarapodott. Úgy tűnik, a múzeumoknak, műgyűjteményeknek sorsuk van, s a Képtár (ha tudna) akár fel is kiálthatna, „déjá vu” - ezt már láttam, megéltem. A Fővárosi Képtár ugyanis 1933-ban vált először önállóvá, majd a II. világháború után szétosztották különböző gyűjtemények között. A várostörténeti anyagok a Budapesti Történeti Múzeumba (a továbbiakban BTM) kerültek, a többit beolvasztották először 1953- ban a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó Országos Képtárba, majd 1957- ben a Nemzeti Galéria gyűjteményébe. A profiltisztítás után a magyar művészet megőrzése a Nemzeti Galéria feladatköre lett, a BTM számára csupán a várostörténeti vonatkozású anyagok gyűjtése maradt. A koncepció a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnokáéval lett párhuzamos, ott a nemzet történetének bemutatását, itt a fővárosét szolgálja. Felvetődhet a kérdés: ha ez már így történt, akkor miért beszélhetünk ismét olyan képzőművészeti anyagról, amelyet önállósítani kell, amely már nem fér bele egy történeti gyűjtési koncepció keretébe? A látszólagos ellentmondás abban áll, hogy bár 1953-tól a tisztán esztétikai szempontoktól vezérelt gyűjtés megszűnt, a képtárnak mégis kiváló képzőművészeti anyaga van. A múlt század végétől szinte napjainkig a legjobb művészek kitűnő műveivel találkozhatunk (Mednyánszky, Rippl-Rónai, Tihanyi Lajos, Nemes Lampért József, Bernáth Aurél, Farkas István, Derkovits Gyula, Vedres Márk: Furulyázó fiú