Mozgó Világ, 1996. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)

1996 / 8. szám - TANULMÁNYOK - Révész Sándor: Aczél György - Vidéken

Révész Sándor Aczél György Vidéken* Vége a háborúnak és Aczél színészi pályájának. 1945 márciusában szaval utoljára a nyilvánosság előtt, mégpe­dig Ady-verseket egy pártaktívan Cse­pelen a deményistáknak, akiket Köböl József próbál ott beépíteni a reguláris kommunista pártba. Májusban lép életében utoljára szín­padra, először és utoljára egy eredeti­leg is rá osztott főszerepben, egyetlen napon két alkalmi előadásban. Az al­kalom a háború utáni első eufórikus május elseje. A nagygyűlés után a Vá­rosligetben a félmilliós felszabadult tö­megből minden alkalmi produkciónak jut nagy és lelkes közönség. A nagy produkció a Nemzeti Színház Kamyó­­né-előadása Major Tamással, de elfér mellettük a Jókai Színház színpadán a Duda Gyuri is. Moliére Dandin Györ­gyének az az átfordítása, amelyet Ma­jor Tamás és Hont Ferenc a Független Színpad híres 1942-es népligeti elő­adására készített. Aczél statisztált azon a híres előadáson, most Duda Gyuri szerepét játszotta. Két Aczélhoz közel álló szemtanúnk­ beszámolója alapján túlzott bátorság volna ré­szünkről megállapítani, hogyan. A na­pilapok az alkalmi Duda Gyurit nem tekintették professzionális előadás­nak; említik, hogy előadatott a mű, de a szereplők nevét egyik sem hozza, a Szabad Nép is csak annyit árul el, hogy „szocialista színészek Moliére Duda Gyuriját játszották el”.­ Mindeh­hez hozzátartozik, hogy a budapesti pártbizottságon ekkor Aczél volt a má­jus elsejei műsor felelőse, a Duda Gyu­ri próbái is - részben - a Tisza Kálmán téri pártházban zajlottak. Nem biztos tehát, hogy Aczél politikai funkciója nélkül akár ez az egyetlen „első szán­dékú” főszerep is összejött volna. Aczélról elterjedt a tehetségtelen szí­nészből lett tehetséges politikus képe. Ez a kép vagy valós, vagy sem, de min­denesetre nem empirikus tapasztalatok alapján terjedt el. Akiktől a szerző hal­lotta, azok közül senki sem látta Aczélt játszani és szavalni. Igaz viszont, hogy akik látták, azok is inkább versmondó­ként, mint színészként becsülték. A pá­lyán egy évtized alatt nem jutott messzire, de ebben az évtizedben kirob­banó tehetséggel sem juthatott volna sokkal tovább. Azt megállapíthatjuk, hogy Aczél rendelkezett a pályát meg­könnyítő külső adottságokkal, jó megje­lenéssel, szép orgánummal, és azt is tudjuk, hogy a személyes kommuniká­cióban szükség esetén kiváló „színészi” teljesítményre volt képes, de a legfonto­sabbról, Aczél művészi képességeiről nem tudunk semmit. Maradjunk tehát annyiban, hogy nem tudjuk, milyen szí­nész volt, és mire jutott volna azon a pályán. (Olyan hosszú, ütemes taps, él­jenzés, lábdobogás aligha köszöntötte volna másfél éven belül, mint amilyent 1947 februárjában a zempléni pártkon­ferencián kapott.) A politikai pálya mindenesetre töb­bet ígért, ígérte mindenekelőtt azt a közeget, az életnek azt a dimenzióját, amelyben Aczél 1944-re fontossá vált. A színészi pályával és az értelmiségi társasággal szemben a mozgalom biz­tosította Aczél fontosságérzetét, még­pedig egy erkölcsileg kikezdhetetlen, * Fejezet a készülő könyvből, amely előreláthatólag az év­­ Keresztes Tibor személyes közlése­ végén jelenik meg a Sik Kiadó gondozásában. 2 Szabad Nép, 1945. május 3.

Next