Mozgó Világ, 1997. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 4. szám - -RÓL, -RŐL - Berkes Erzsébet: Bella, avagy a libából lett csalogány - Szomory Dezső: Bella, Nemzeti Színház

pán egyszeri, túláradó értelmezése mindannak, ami a többi képen fegyel­­mezetten-tapasztaltan visszahúzódik, e kérdésre látnoki becsvágyó műbírá­lókon kívül mások nem szívesen vála­szolnak. Az ugyancsak idei dátumot viselő Műterem annyi adalékkal szolgál, hogy a negyvennégy esztendős Vojnich festé­szetünk egyik fontos alakítója. Erős egyéniség, aki - soroljuk csak a tanul­ságokat röviden - ábrázolás és nem áb­rázolás dilemmáját vagy áldilemmáját meghaladva, a neo-, poszt- és transz­áramlatok kihívásait felfogva és a ma­ga számára elrendezve, a társadalmi kríziseket meg- és túlélve, meggyőzően dolgozik. A Műterem az immár ismert népte­­lenségével, a groteszk dobogólépcsőjével és az olajosan vasfekete, súlyos és ural­kodó drapériájával monumentális mű. Vojnich Erzsébet kiállítása. Kiscelli Múzeum Templomtér, Budapest, 1997. február 14.-március 9. Berkes Erzsébet Bella - avagy a libából lett csalogány Miután tizenhat évig dekkolt Párizs­ban, végre lemondott róla a hadsereg, és Szomory Dezső hazatér Budapestre. Ez a város ugyan nem a világ közepe, Szomory azonban világfiként kíván mo­zogni benne. Nem is kéne más hozzá, mint pénz és hírnév. Mindkettővel gyengén áll: néhány extravagáns ruha­darabbal és a hajdani szerelmi viszony aurájával (Jászai Mari) dicsekedhet. Amiből tőkét kovácsolhatna, az írói te­hetsége. Akar is írni, várják is, hogy megtegye, az egész új nemzedék készen áll a világjárt, modern új vezérré nyil­vánítására, a szerveződő Nyugatban fő­helyen számítanak rá, csakhogy ez a nemzedék már nem az ő évjárata. Esz­ményeik, világismeretük merőben más, mint az övé. Szomorú érzékeli helyzetét - talán inkább ösztönével, mint az agyával­­, és abból építkezik, ami a sa­játja: a valóságmorzsákat szenvedélyes látásmódjával duzzasztja föl, és áradó, ötletgazdag, olykor hajmeresztő nyelvi indázással adja elő. Sikeres lesz, de mű­ködése nem válik meghatározóvá. Ma már tudjuk, ő a hazai szecesszió szép és meddő hajtása. Első színpadi sikerét a Nemzeti színpadán aratja A nagy­asszonnyal (1910), de igazi otthona a Víg lesz. 1912-ben itt mutatják be a Györgyike drága gyermek­et, s ez már nemcsak művészi, de hatalmas kassza­siker is. Egy év múlva ugyanitt kel élet­re a Bella, ami lényegesen haloványabb színmű, a rajongás azonban megállít­hatatlan: a polgári publikum kész olyannak elfogadni magát, mint ami­lyen képet Szomory fest róla. Erkölcsei­ben nem makulátlan, de botlásai köze­pette is érdekes; könnyes és kacagtató, romlott és szűzi vágyakkal teli - épp annyi benne a rothadás, amennyit a de­kadens érzékenység megenged, s ami­ből nem lehet társadalmi hanyatlásra következtetni. Ráadásul és mindenek­­felett: benne a kor nagy világizgalma­­ a nőkérdés. A nő, aki már nem anya­­és­ feleség, és nem is csak szerető, ha­nem mindezek kombinációja; igényt tart arra, hogy sorsát maga irányítsa, megjelenik értelmiségi pályákon (mert

Next