Mozgó Világ, 1998. január-június (24. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 3. szám - -RÓL, -RŐL - Berkes Erzsébet: A vicetanár álma - Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak, Új Színház
mesterség manuálisan pedig könnyen elsajátítható. Megalapította a XVIII. század zenekara nevet viselő együttest, turnéznak szerte a világon, készítik a lemezeket. Csakhogy ezeken a lemezeken mindig abszolút és jól bevált remekművek vannak, a legnagyobb komponisták legismertebb alkotásai. Késői Haydn, közismert Mozart, Beethoven összes szimfóniája, Schubert, legutóbb pedig Bach Mátépassiója. Mit jelent ez? A furulyaművészként felfedezőnek számító Brüggen karmesterként miért nyúl az alapokhoz? A hetvenes évek végén, csaknem húsz év után Frans Brüggen abbahagyta a tanítást az amszterdami főiskolán. Azt mondta akkor, hogy most már csak a legnagyobb mesterekkel akar foglalkozni. Állja a szavát. The Frans Brüggen Edition, Vols 1-12. Teldec, Das Alte Werk, 1995 Berkes Erzsébet A vicetanár álma Utóbb mindenre fény derül. Tudjuk, hogy a pozsonyi diétán nem akadt verspártoló maecenásra Csokonai uram; azt is tudjuk, hogy a módos komáromi kő- 100 reskedő lánya közül hiába tette a szépet, az sem kétséges - maga elbeszéli hogy Somogyban sem csinált nagy karriert, előbb sorkoszton volt a jobb családoknál, utóbb Csurgón tanító alig esztendeig, s bizony köszönhette a szerencséjének, hogy visszavergődhetett a metropolis fényességű, pallérozott elmékkel gazdag Debrecenbe, ahol - tudjuk - szintén nehezen élt, viszont könnyebb volt meghalnia. „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” - tőle ered a keserves szállóige, amit azóta sem cáfolt senki - tudjuk. Csakhogy! Bármennyire szomorú ez az életrajz, mégis teli hatalmas életkedvvel, vígsággal, amit ekkoriban írt. Ne csak hivatkozzuk, olvassuk is el a Dorottyát, s menten kiderül: a csurgói tanító hari hahoták közepette szerzette a kaposvári fársangot elbeszélő vitézi éneket, s jó oka van a szemérmetes tankönyvíróknak, hogy csak szemelvényeket prezentálnak belőle a serdülő ifjúság épülésére. Kiesne a világ feneke, ha a koszorús költőről kiderülne, csiklandos célzásokat is, vaskos kiszólásokat is megengedett magának. Tisztára olyan volt, mint egy vékonypénzű huszonéves vándortanító, nem pedig dolmányos úr, mint szülővárosának emlékszobra mutatja. Hová lenne a magyar rokokó és a népiség magasztos eszméje, ha olvasnánk. A szívem is majd meghasad, Kedves Katóm! Hogy képedet még csak nem is Csókolhatom. Szegény legény vagyok, de csak Egy csókot adj: Ihon van a szűröm, nesze, Gatyában hagyj. Ne legyünk igazságtalanok. A szertelen költő konformista fésülgetését már összes munkái első kiadója, Toldy Ferenc elkezdte: kihagyogatta a rebellis fejtegetéseket; a csak másolatokban megmaradt szövegek közül a szentlébbeket tartotta meg, s inkább döntött a tanulságos laposság javára, mint a mulatságos, ragyogó, de nem épületes tréfákéra. Csoda-e hát, ha a tanuló ifjúság fejjel előrebukva belehortyog a kötelező (ám kipiperézett) olvasmányokba, vizsgán elszajkózza, hogy villám így, a reményhez úgy meg Konstancinápoly, aztán esze ágában sincs, hogy egyszer is