Mozgó Világ, 2000. január-június (26. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 1. szám - KONZERVATIVIZMUS ÉS JOBBOLDALISÁG - Lengyel László: Az ifjú király és a Dagadt lovag
az egész utca látja őket. Dehogy akartam én védelmembe venni az átkozott elődöket, netán a Krisztus-ölősidókat. Oly ravaszok voltak, hogy magukat is becsapták. De tudhatod, hogy nem néznek napi dologra, számításaik évtizedekre és az egész világra szólnak. Fontosabb nekik, hogy a szegény dánok görnyedezzenek, mintsem azon elvük, hogy az adósnak becsületesnek, dolgosnak kell lennie. Bevallom, jó dán és jó keresztény vagyok, de alacsony százalékra pénzt én se adhatok senkinek, ki dologtalan vagy rossz hajós, mert kolostorunk maradna éhen. Fiatalon megtanultam, hogy a hitel olyan, mint a ló, ledobja hátáról, ki rosszul üli meg, s nem nézi, király vagy istállógyerek vagy-e. Húzódtam az ajtó felé, nehogy valaki azt kiáltsa, én és kolostorom ugyancsak benne van az uzsorakörben, nem beszélve a kocsmárosról, ki ingyét nem mér. De baj nem esett. Erősen gondolkodtak. Mindnek eszébe juthatott saját adóssága, mely gyakran nyekkentette őket a kocsma elé a sárba. Végül az egyik homályos sarokból egy hang kérdezi illő nyájassággal: - Barátom, lehet, hogy királyunk tanácsnoka, s tán maga a király őfelsége se szereti a hajóval külhonból érkezőket? Lehet, hogy az a tanácsuk, talán parancsolatuk mindenkinek, hogy senki ne vegyen föl hitelt, de ha fölvette, ne fizesse vissza, senki ne tartson kapcsolatot idegennel, de ha mégis, azt jelentse? Mindenki odafordult. Nem válaszolhattam, mert Marcellus a pultra dobott egy rézpénzt, majd a méltatlankodó, a pénzt keveslő kocsmáros elől elsodorva kivitt a sötét utcára. Mentünk néhány lépést a loccsanó szennyes lében, ő erősen fogta lapickám, majd megállt a sarkon. - Jobb, ha megtérsz celládba, barát! Nincs okod félelemre, azért még nem ölnek meg, amit eddig mondtál. Szerencsédre Dagadt lovag egyetlen mészároslegénye se 124 hallott, hogy sidóként vagy sidók pénzelre árulóként megfuttasson. Sovány uram emberei még csak ismerkednek az arcoddal és a hangoddal. Királyunk kegyes. Kolostorotok nincs elöl a bosszúja listáján. Tudod, hogy még előbb vetünk csóvát az vörös szalagos bárók kastélyaira, előbb törjük be a sidók és a genuaiak ablakait, csak azután jöttök ti sorra. Megköszöntem figyelmességét. Vonásait nem tudtam kivenni, így fel mertem tenni neki a kérdést: - Nem tart-e az ifjú király az öböl túlpartján sereget gyűjtő vörös szalagos báróktól? Nem akarom hinni, de mintha a nép reménykedve pillantana a túlpartra, rablásaikat feledné, s visszavárja őket. Apát urunk nemrég kapott levelet szerzetes testvéreinktől a túlpartról, és abban igen nagy seregről beszélnek. - Úgy látom, hogy mindenképpen fejedet kívánod veszíteni, hagyod, hogy az ördög pajzánkodjék veled - válaszolta érdes hangon. - Te is hallottad tán, hogy az égő tekintetű Sovány, a testőrzők kapitánya, a minden falnak füle van ura, bajsza alatt odaköpte, hogyan jár az, aki hazaárulókkal tárgyal. A hazaárulók elei, mint mondja, körmöket téptek, az ő emberei majd a nyelvedet szaggatják ki. Előbb olvasta az Isten áldotta úr azon levelet, mint a te apátod, tud is mindent, amit tudni kell. Öreg katona vagyok, három királyt szolgáltam. Emlékszel-e, mi történt más királyok alatt, ha erősb csapatokat láttunk feltűnni a látóhatáron? Őrjöngtek, alkudoztak és loptak - Őrjöngtek, alkudoztak és loptak - idéztem fel apát urunkat. - Okos ember az apátod, még ha pápista is. Bizony vesztésre állva ezt szokta tenni minden udvar, minden királyhű, derék nemes. Ordít és bosszul, ki tudja, kegyelme nem lesz. Vérben és könnyben akar átmenni a másvilágra. Vigyázz Le-