Mozgó Világ, 2003. január-június (29. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1. szám - MÁTRIX - Lengyel László: Sohasemvolt, mindigigenlesz
MÁTRIX már ekkor hűvös semlegességet és függetlenséget tanúsított. Egyként bírálta a IV Köztársaság tehetetlenségét, és a kezdődő ötödik autokrata jellemzőit. Ma már nehéz megítélni, hogy mi történt volna De Gaulle és az új alkotmányos rend nélkül, de az is igaz, hogy ez vezetett az 1968-as diáklázadáshoz, majd a bukáshoz. — „A gloire, melyből a sauve qui peut s a merde marad” - írja Lowell. — Finom. — Domináns pártrendszer? Szuverenizmus? Ez lenne az átmenet szükségszerűsége? — Talán igen. Mindenütt így volt a kontinensen. Adenauer ugyancsak autokrata módon kormányzott. Itália? Ellenzék soha nem kerülhetett hatalomra. Görögország, Portugália, Spanyolország diktatúrák, majd jó másfél évtizedig illiberális parlamentarizmusok. — Nekünk is végig kell járnunk ezt az utat? Beszélgetésünket csendesen végighallgatta C., a krakkói professzor. Négyszemközt, a kelet-európaiak egymás közti mosolyával ennyit mondott: — A maguk embere Pilsudski. Dehogy De Gaulle. Ismerjük őket Pilsudskitól Gömbösig, Tudjmantól... Ismerjük fehérben, ismerjük vörösben. Magyarország nem Franciaország. Nekünk nincs módunk csak Párizsban vagy Londonban Raymond Aron módjára viselkedni. Maradjon Sartre vagy legyen Mauriac, kedves uram! 2002. 06. 22. A hatalmas győző két dolgot azonnal végrehajtott. Egyrészt világosan megüzente a maradék ellenzéki gazdasági és szellemi csoportoknak, hogy béketűrésének vége. Meghúzta a választóvonalat: vagy mi, vagy ők. De az „ők” mellett nem lehet dönteni, csak oda lehet kényszerülni. A másik üzenet a sajátjainak szól: aki tudta nélkül moccanni - lopni, beszélni, hatalmat gyakorolni - mer, annak vége. Magyarország kézben van tartva. 2002. 11. 22. La Nausée - írja Sartre. Undor. Undor az embertől mint fiziológiai lénytől, amely ki van téve az idő és a tér pusztító hatásainak. Miért ért el az undor e tavaszon? Kiderült, hogy az ember gondolatainak, eszméinek milyen kicsiny a jelentősége. Csak az anyag, a matéria nyers mozgása és tömege számít. Nem érzések és gondolatok vonzottak egymáshoz, vagy taszítottak egymástól embereket, hanem az anyag, az erő vonzása és taszítása. Az anyagcsata könyörtelensége undorral, szánalommal és szégyennel tölt el. Lemállasztott rólunk, szüleinkről és gyerekeinkről, barátainkról és ellenségeinkről mindent a tömeges döntés vonzása. Sanghajban megpróbáltam átmenni az úton - csak ezer és ezer ember fizikai közelségében, trappolásában tehettem. Immár nem egyedül sétáltam a budai utcákon, hanem hurcoltam magammal együtt érző, együtt lélegző fizikai lényeket és a szembejövő más százezreket. „»De Gaulle, Malraux, a romantika a hatalmon!« Mi azonban nem tartjuk megnyugtatónak, hogy a romantika összekeveredik a Történelemmel” - olvasom a könyvtárban előkeresett Francois Mauriac-cikkben, amely 1958. július 5-én jelent meg. „A dráma színre vitele megfélemlít bennünket, amint kiderül, hogy a kulisszahangok valódiak. Már-már úgy éreztük, megnyílik a lábunk alatt az a süllyesztő, amelybe Übü papa belelökte az atyafiakat. Az agyatlanítás már nem mulatságos. Mit tehet a hős az agyatlanítók ellen? Mit tehet az ember egyedül?” 2002. 10. 24. E-mail D.-től. Tegnap leköpték a 301-es parcellában. Azt ordították: hazaáruló, kommunista, ávós. Aki leköpte, szépen ondolált, ősz asszony. Akik kiabáltak, tizenhárom-tizennégy éves fiúk és leányok. D. három évet ült Rákosi, négy évet Kádár börtönében. Együtt voltunk Monoron. Szamizdatok, aláírt. Hiába minden, nincs már értelme semminek. Több reménnyel néztem a jó