Mozgó Világ, 2006. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

2006 / 5. szám - -RÓL, -RŐL - Molnár Gál Péter: Balkayról szólva

pesztően sokszínű hang, aki a sok színt mind hozza Lovett asszonyként. Az ere­deti Mrs. Lovett, az egyébként fantasz­tikus Angela Lansbury, nem áll meg mellette kedves, cockneyban beszélő öregasszonyként. LuPone buja, vesze­delmes, okos, majdnem hogy ő az irá­nyító, ami egyébként nem mond ellen a cselekménynek. Tényleg nem szívesen panaszkodom, és nagy tisztelője vagyok Lehoczky Zsuzsának, de amikor Patti LaPone-t hallgatom a szerepben, két­­ségbeesek. Miért van az, hogy minden jóról lemaradunk? Steven Sondheimnek meg nem kellett sokat mérlegelnie. Nyilván fontosabb volt, hogy egyáltalán játsszák a művét, mint az olyan finom meggondolások, hogy áthangszerelve vajon mennyit ve­szít a darab az erejéből. Mert veszít. Amit a virtuozitás okozta meglepetés hoz, az elismerő kalaplevétel, el is vész a szerényebb hangzással, nagy mű he­lyett okos kis zenés játék lesz Sweeney­­ből. Éveken át hajlamos voltam a Swee­ney Toddot a legjelentősebb 20. századi operák közé sorolni, de így nyilván más műfaj. Úgy érzem, a Kékszakállú herceg várát egyelőre nem lehet vonósnégyes­sel előadni. Ha majd mégis megpróbál­ják, talán újra kell tárgyalni a kérdést. Sondheim: Sweeney Todd Sweeney Todd - Michael Cerveris; Mrs. Lovett - Patti LuPone Nonesuch Records 2006 Molnár Gál Péter Balkayról szólva Az ELTE jogi kar esti tagozatának a hallgatója volt, fél szemmel az Egyetemi Színpadon. Huszonhat évesen elvégzi a főiskolát. Gaál Erzsi meghívja Szolnok­ra II. Fülöpöt eljátszani Schiller Don Carlosában. Itt még megrendezi szoba­színházi előadásként Ibsen Mi holtak feltámadunk című árnyékban felejtett­jét. Gyakorlatilag 42 évesen véget ér kő­színházi pályafutása. Tizenhat évnyi színészete alatt gyakorlatilag körbeját­­szotta a világ drámairodalmát. Tömén­telen szerepet oldott meg. Többnyire fő­szerepeket. Főszínész volt. Korának egyik legnagyobbja. Sajtképű volt, kedves, szabályos vo­násokkal, mégsem úgynevezett szépfiú. Jellegzetes színészarc. Formálható, cél­szerűen alakítható. Rárajzolható bárki jelleme. Nem volt jellegzetes arca. Üres papírnak hatott, ráfért a világirodalom. Nem tapadt egyetlen kor divatjához sem. Mindig korszerű arc. Zakós darab­ba ugyanúgy beleülő, mint rokokó ko­médiába. Nem kellett festékkel, orr hit­tel stilizálni az arcát: belülről sminkelt, lélekkel festett, azonosulással formálta át magát. Úgy volt mindig más, hogy önmaga maradt a szerep bőrében. Termete, hangja (orgánuma), kon­centráló képessége vezető férfiszínész­nek teremtették. Vezető szerelmesnek, drámai hősnek. Bár fiatalon eljátszotta Lucifertől Platonovon át Don Juanig, a Coriolanus Brutusától (1985) Kleist Amphitryonjáig a világirodalom nagy férfiszerepeit. Menten a színiiskola vé­geztével Gombrowicz Hamlet-paródiá­­ját Kaposváron, nem a hősi szerepkörön működött, sem a szerelmes szakmány­ban. Jellemszínész volt. Pethes Imre epés mondása szerint valaki vagy ka­rakterszínész­­ vagy nem színész. Első nagyszínházi szerepe, első sike­re (Kaposvár, 1978). Gombrowicz Hen­­rykje megtér vándorlásából, hasonlóan fölfordult állapotokra érkezik, mint a Wittenbergből szabadságolt királyi fiú. 125

Next