Mozgó Világ, 2006. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
2006 / 8. szám - ESSZÉ - Hegyi Gyula: A jeruzsálemi papírhíd
parkolóba. Mindez néhány méterre van tőlünk, de a fal mégis távolságot teremt köztünk. Ők igyekeznek tudomást sem venni rólunk, falon mászkáló idegenekről, mi annál gátlástalanabbal lesünk be az életükbe. Aztán arab otthonok következnek. Egymásra zsúfolódó kőházak, zsebkendőnyi kertek pálmafákkal és műanyag székekkel, ruhát teregető asszonyok és örökmozgó gyerkőcök. A Damaszkuszi kapu fölött - de a várfalon vezető „gyilokjáró” alatt - izraeli katona figyeli az alant áramló és batározó tömeget, kezében géppisztollyal. Tovább sétálva egyre kopottasabb házak és utcák következnek, az Óváros arab szegénynegyede. Errefelé ritkán téved turista, pedig a helyiek barátságosabbak, mint a turistavonzó látványosságok környékén. Nem akarnak semmit sem ránk sózni, s ha egy szatyrot véletlenül a kávézójukban felejtünk, akkor meszsze a falon túl is utánunk futnak a széken hagyott jószágunkkal. Az Oroszlán (más néven Szent István) kapunál egy forgóajtón keresztül sétálhatunk le a falról. De itt már olyan alacsony a fal, hogy akár fel is mászhatnánk rá, belépődíj nélkül. A másik, a feljárótól balra eső szakaszra ugyancsak a Jaffa kapunál juthatunk fel. Az út nagyobbik része az örmény negyed fölött vezet. Az Óváros területének jelentős része a létszámban egyre fogyatkozó örmény közösségé. Övéké Jeruzsálem legszebb, de legalábbis leggazdagabban berendezett keresztény temploma, a Szent Jakab, amelyről azt írta egy angol szerző, hogy ünnepi szertartásának fényeitől, dallamaitól, illataitól és liturgiájától a legelszántabb ateista is megrendül a hitetlenségében. De az örményeknek van iskolájuk, éttermük, sportpályájuk, s ami csak fentről, a falról látható, nagy, beépítetlen területük is, parkoló autókkal és szeméthalmokkal. Az üres grundok a Szent Városban, melynek minden négyzetméteréért annyi vér folyt el évezredeken át, különösen hatnak. De Jeruzsálem az a város, amelyre semmilyen szabály és másutt érvényes prekoncepció sem érvényes. A túlzsúfolt Óváros város a városon belül, s az örmény negyed beépítetlen grundjaival ezen belül is önálló városnak számít. A jeruzsálemi örmények egy része itt nőtt fel, mások a nyugati diaszpórából érkeztek, több fiatal pedig Örményországból jött a Szentföldre. Az előbbiek, ahogy egy idős pappal beszélgetve magam is tapasztalhattam, szánakozással vegyes leereszkedéssel beszélnek az „elmaradt óhazából” érkezett ifjú kollégákra. De a legszegényebb örmények is gazdag emberek az Óváros legalázatosabb lakóihoz, a Szent Sír-templom etióp szerzeteseihez képest. Az etiópoknak még a nevük sem a sajátjuk, mert a világ - egy vallástörténeti félreértés okán - „koptoknak” nevezi őket, holott semmi közük az egyiptomi kopt felekezethez. Sőt hajdani templomukból is a koptok rakták ki őket. Egy jeruzsálemi pestisjárvány során az összes etióp szerzetes elpusztult, a koptok pedig - legalábbis az etiópok kollektív emlékezete szerint - ellopták az összes iratot, amely az etióp egyház tulajdonjogát bizonyíthatta volna, így a szegény szerzetesek a Szent Sír templom tetejére, a kupola külső fala köré emelt, fecskefészekszerű cellákba vették be magukat. Egyikük nekem is megmutatta az alig két négyzetméteres, telente csontrepesztően hideg lyukat, melyben nincs se víz, se villany, se - a keskeny ágyat leszámítva - bármiféle kényelmi berendezés. S ezt is bármikor elvehetik tőlük, mert jogcím nélkül” használják őket. A pár kőkunyhóból álló afrikai minifalu a Krisztus sírja fölé emelkedő kupola tetején az ezerarcú város egyik legsajátosabb részlete. Templomként az etiópok egy átjáró folyosó kis kiszögellését használják, amelyen istentisztelet közben is zajos turistahadak vonulnak át. A szűk kis liturgikus teret csak egy fémrács választja el a sor.