Mozgó Világ, 2007. július-december (33. évfolyam, 7-12. szám)

2007 / 9. szám - -RÓL, -RŐL - Molnár Gál Péter: Az is bolond, aki ... - Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői; Karnyóné

szó. A személyiség és a szaktudás igaz­sága. Igaza a színpadon annak van, aki el tudja játszani. Figyelmen csípi a né­zőt, magával vonszolja. Tanulhattad az iskolában, hogy itt a vadon termő, árok­parti mese és a magas irodalom vetélke­dése folly. Bodrogi - mint „bohó­calefak­­tor”, vagyis kályhafűtő - megkontrázza Csokonait, és viszi a bankot. Régen nyáron folyt az instantszíné­szet. Könnyű limonádéban oldott téli játékelemek. Most egész évben por alakban hordják a kiszikkadt jellemáb­rázolást. Készen szórja ki-ki kupájába, kupicájába, kriglijébe, poharába, itató­edényébe. Nyáron - esztétikai terhek nélkül - örömmel vetik magukat a klasszikusokba. Fekete Ernő színpadi neve mellől jog­gal levették a „méla” jelzőt. Egyszerre játssza a szerep színét-fonákját. Kívülről­­belülről játssza a játszandókat. Nem egy­más után rakva fel az ellentétes színeket, hanem egyidejűleg. Önmaga ellen ját­szik, hogy több oldalról megvilágítsa a szerepét. Az a bravúr, hogy azonosul Tempefőivel, de kritikájával is. Egyszerre mutatja fel a 19. századi poétát, és a róla alkotandó mai véleményét is. Sorstól ül­dözött költő, nyomuló szépséggyártó. Hollósi Frigyes ferences barátként úgy néz ki, mint tréfás égetett kerámia­­butykos. Tonzúrásan, kigömbölyödött, álnépművészeti szesztartó. Bezerédi Zoltán felfrissült jellemző erejével régi, nagy formáját mutatja. Komoly viccek­kel él. Előkelő tréfákkal. Epres Attila szakítva Betrieger könyvnyomtató szín­padi ellenszenvessé tételének hagyomá­nyával komoly méltósággal képviseli igazát. Mészáros Tamásból kezd előbúj­ni a képesség a finom szarkazmushoz, a bújtatott karikírozáshoz. Marton Ró­bert Múzsafi: Hálátlan rossz szerep. „A költő barátja” eleven ember helyett ki­zárólag dramaturgiai csavar. A francia drámák bizalmasának megfelelő, kibo­­nyolódási segédeszköz. Eljátszani csak­is szerepéhes színész tudja, ha kellő frissességgel és kedvvel elszerepelt. Botos Éva harsány szubrett. Horváth Ákos több szerepben jeleskedik. A Tempefői úgynevezett „korhű” elő­adás. Ennek jelentése, hogy forradalmi módon nem farmerben jó Tempefői, hangsúlyozandó a darab korának és a mának összerímelését. Modernítés he­lyett antikizál. Díszlet-jelmez egyidejű igyekszik lenni Csokonai korával. Miért is Tempefői fején valami iszonytató pa­róka éktelenkedik, megmagyarázhatat­lanul. Spindler Béla Fegyvernekijének fején erősen karakterizáló, fonatba font jellemhaj van. Újvári Zoltán Serteperti báróján a sárga, eltúlzott bécsi rokokó annyira tréfás, amennyit csak megen­ged magának egy bohóságra mindig kész kedvű színi ripacs. A ruhák úgy néznek ki, mintha a Bécsi utcai jelmez­kölcsönzőben válogatták volna össze a legkevésbé tönkrement ócska ruhák kö­zül. Valószínű, azért érezzük így, mert valóban naftalinos ládákból kotorták volna elő a csóró­ Csokonaihoz. A nyári színház valamikor zenés víg­­ság volt. Bolondos bohózat színes színészi szikrákkal. Komoly prózai intézmények, közeledvén a nyár, zenés vidámsággal zárták az évadot. Megváltozott a szín­házi klíma. Évad közben cintányéros darabok dívnak. Nyaranta Shakes­­peare-ciklusokat adnak hűsítőül kertek alján. Irodalomtörténészek egybehangzón úgy ítélik, a Tempefői torzóban megrekedé­sének oka Csokonai gyakorlatlansága a színműirodalomban. Azt ugyan nem magyarázzák meg, miként egyesítette mesterien a megmagyarított osztrák népkomédia eszköztárát hat évvel ké­sőbb a Karnyónéban. Mint hozott létre időtálló mélységű tragikummal átita­tott vígjátékot, amihez egyesült erők­nek kell összefognia az operában, hogy kritikáktól ajnározott, balsikerű, hu­morát veszített, anyagszerűtlen, sóta­­lan daljáték legyen. Vajda János minden adottsággal ren­delkezik zeneszerzéshez. Nem éri be ez­zel. Modern zenét akar. Belekezd egy Petrovics Emil-frázisba, megszakítja, a folytatás zenetörténelmien rétegzett rakott palacsinta. Patchwork-opera.

Next