Mozgó Világ, 2012. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 4. szám - -RÓL, -RŐL - Csengery Kristóf: Nem mind arany, ami fénylik - Garrett, D.: Legacy
mánk Beethoven Hegedűversenye és Fritz Kreisler néhány karakterdarabja. A Decca jelentősen invesztált Garrettbe: egyidejűleg két kiadványt, egy CD-t és egy DVD-t is megjelentetett nagyjából azonos külalakkal és műsorral. A fő menüpont mindkettőn a Beethoven-hegedűverseny, ehhez pedig a CD-n hét Kreisler-zsánerdarab, a DVD-n nyolc Kreisler-tétel és egy Paganini-caprice csatlakozik. A műsorszerkesztői logikát maga David Garrett tárja fel előttünk a kísérőfüzetekben: Fritz Kreisler (1875-1962), ez a korszakalkotó hegedűs, aki, bár élete jórészt a 20. században zajlott, játékstílusával még kétségkívül a 19.-et képviselte, Beethoven Hegedűversenyének egyik legjelentősebb előadója és egyben újkori felfedezője volt. (A mű máig legtöbbet játszott és leginkább elfogadott cadenzáját is ő írta.) Szólaljanak meg tehát a Beethoven-koncert társaságában Kreisler-tételek, részben régies stílusimitációk Pugnani, Corelli, Tartini, Weber modorában, részben olyan jellegzetes, bécsi századfordulós hangulatdarabok, mint a Caprice Viennoise, a Tambourin Chinois, a Liebesleid és a Liebesfreud. Papírról olvasva elfogadhatónak tűnik ez a koncepció: lám, van összefüggés Beethoven és Kreisler között! A két hangulatvilág és főként a két zenei nagyságrend azonban, közös bécsi gyökerek ide, közös bécsi gyökerek oda, nem kommunikál egymással. Beethoven zenéje maga a tiszta, sallangtalan nagyság, Kreisler azonban, bár előadóként nagy volt, zeneszerző gyanánt mégiscsak afféle csinos csecsebecsék, hatásos ráadásdarabok alkotója. Nem passzol egymáshoz a játékidő két fele. És az előadás? Először is jelezni kell: a két kiadvány, bár megközelítőleg azonos műsort mutat be, nem azonos felvételeket tartalmaz. Volt pénz és áldozatkészség arra, hogy mindent kétszer vegyenek fel Garrett-tel. A CD-n stúdióbejátszásokat hallunk, a londoni Royal Philharmonic Orchestrát Ion Marin vezényli, a DVD-n látható és hallható teljesítmény azonban egy badenbadeni koncertet örökít meg - itt az Orosz Nemzeti Zenekar működött közre, Vlagyimir Szpivakov, illetve Lorenzo Coladonato vezényletével. Sok különbség éppenséggel nincs az azonos tételek kétféle megszólaltatása között, sőt megkockáztatható, hogy a különbség elenyésző. Beethoven Hegedűversenye mind a CD-n, mind a DVD-n nélkülözi a koncepció eredetiségét: a mű előadói konvencióit ismétlő tempóvételek, dinamikák, hangsúlyok és hangzásarányok sorjáznak, de a szokottnál kissé halványabb szólistaszemélyiség közvetítésével. A hegedűhang sűrű, zengő - de hát ennyit el is várunk egy Stradivari használójától. Ami viszont kijózanító: David Garrett újra és újra hamiskásan intonál. Nem feltűnően hamis, de annyira mindenképpen, hogy a hallgató kellemetlenül érezze magát, és megkérdezze: hát ez is megfelelt a felvételek készítőinek? Különösen a CD esetében meglepő az igénytelenség, hiszen a DVD koncerten készült, a stúdiófelvétel azonban módot adott volna a korrekciókra. (Megkockáztatom: érdekes és ellentmondásos módon a koncerten jobb benyomást kelt a Beethoven-versenyműben nyújtott teljesítmény, mint a stúdióban.) De hát erről van szó: a hírneves sztártól csak ennyi telik. Van hajviselő- 127