Mozgó Világ, 2012. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Révész Sándor: Mindenki puccsa mindenki ellen - Spanyolország
volt a Franco-rendszer ősellensége, melyet évtizedeken át a legszörnyűbb démonként jelenített meg a diktatúra sajtója. Az SKP megjelenése nem hasonlítható ahhoz, mint amikor nálunk a demokratikus átmenet jegyében demokratikusnak ismert pártok jelentek meg, demokratikus ellenzék vált legálissá. A kommunista párt nem a demokrácia, hanem a másik diktatúralehetőség pártja volt. A balra tolódó és háborút viselő köztársaság legrosszabb arcára, a moszkovitára emlékeztetett. Carrillo már a második köztársaság idején is volt politikai fogoly, mert balról próbálta megpuccsolni a demokratikus kormányt. A polgárháború idején kommunistaként természetesen elszántan szovjetbarát volt, s az ostromlott Madridban a közrendért felelős vezetőként tette félelmetessé a nevét. A polgárháború idején elkövetett kommunista vérengzésekhez valószínűleg nem volt köze, de Franco sajtója évtizedeken át ezzel vádolta, ez élt róla a köztudatban. A Francodiktatúra igazán komoly, kitartó, kockázatvállaló ellenzéke bizony nem demokratikus ellenzék volt, hanem kommunista vagy militáns (leginkább baszk) nacionalista. Carrillo még a királyt is „Kurta” János Károlynak becézte, utalva arra, hogy a többi francoista csökevénnyel együtt hamarosan a monarchia is el lesz söpörve. Ráadásul az SKP nem a legális politikai élet perifériáján jelent meg, hanem kulcsszerepben. Carrillo és Suárez között szoros stratégiai együttműködés alakult ki. Carrillónak kezdeményező szerepe volt a parlamenti pártok 1977-es gazdasági és társadalmi megállapodásának, a Moncloa-paktumnak a létrejöttében. A kommunisták feltűnésének a sokkja azonban semmi sem volt az ország egységét fenyegető autonómiákhoz képest. Egy szigorúan központosított ország egyik pillanatról a másikra autonómiák hálózata lett. Megjelent tizennégy autonóm tartomány, tizennégy autonóm kormányzattal, tizennégy alaptörvénnyel. És természetesen az autonómiák körüli vad vitákkal, heves helyi politikai harcokkal, szenvedélyesen kampányoló, jelentős szakadár erőkkel. Széles körű autonómiát kaptak olyan országrészek is, ahol ezt a világon senki sem kérte, ahol viszont fontos volt, ott ez sem volt elég. A baszk terrorszervezetnek, az ETA- nak kifejezetten az volt a célja, hogy a demokratikus átmenet konszolidációját megakadályozza és puccsba hajszolja az országot. Véresebbnél véresebb terrorista akciók követték egymást. 1980-ban egyetlen év alatt több mint négyszázötven terrorista akciót hajtottak végre, több mint négyszáz sebesült és több mint 130 halálos áldozattal. A legteljesebb mértékben igazolva érezhették magukat azok, akik úgy vélték, a francoista rendszerrel eltűnt a rend, a biztonság. Szétdarabolják, szétszedik az országot, Spanyolország menthetetlenül szétesik, ha a hadsereg meg nem menti. Nálunk a gazdasági, egzisztenciális sokkhatás úgy érte az embereket, hogy folytathatatlan, megbukott gazdasági rendszert tudtak maguk mögött. És a sokkhatás így is erős volt. Spanyolországban azonban hatalmas, látványos gazdasági fejlődés zajlott le Franco uralkodásának utolsó másfél évtizedében, amit éppen csak a diktátor halála előtt szakított meg az első olajválság. Ez a válság persze így is a demokratikus átmenethez kötődött, de még inkább hozzátapadt.