Mozgó Világ, 2016. január-június (42. évfolyam, 1-6. szám)
2016 / 2. szám - REFLEX - Kéri László: "A rendszerváltásnak vége, én vagyok a rendszer" - Lengyel László: Új magyar bestiárium
amiről/akiről hallgat, amit csak félmosollyal intéz el. A hazai médiát fogyasztó közönségnek időnként az az érzése, mintha csak az létezne e hazában, csak az lehet fontos és említésre érdemes, ami vele kapcsolatba hozható. Az elmúlt negyedszázad során Orbán Viktorról egyértelműen többet írtak, beszéltek, nyilatkoztak, mint ugyanezen időszak összes többi magyar miniszterelnökéről együttvéve. Az talán nem ennyire közismert, de az újkori politikai elemzői irodalomban jártasak jól tudják, hogy ugyanezen negyedszázad során Lengyel László publikálta a legtöbb politikusi portrét hazánkban. Cikkekben, tanulmányokban, könyvek tucatjában. E két kijelentés egyik kézenfekvően közös következtetése, hogy akkor Orbán Viktorról Lengyel László írhatta a legtöbb elemzést. Nézzük ennek igazolására legfrissebb könyvét. _ A 2015 decemberében megjelent Új magyar bestiárium című vaskos - négyszáz oldalas - kötete mintegy másfél tucatnyi politikus különböző terjedelmű és mélységű portréját nyújtja át az olvasónak. Ám Orbán Viktor ötször kerül terítékre e könyvben, s az általa meghonosítandó rendszer leírásával együtt még további három írásban. Az első elemzés 1994 januárjában, azaz a második parlamenti választás előtti időkben született. A legutolsó keltezése pedig 2014. június 30., vagyis több mint két évtizednyi a különbség. Ez idő alatt Orbán is, Lengyel is, Magyarország és az olvasók is elmondhatatlanul sokat változtak. Orbánról a többség soraiban lassan, de feltartóztathatatlanul elterjedt az a vélekedés, hogy csak az aktuális, az éppen adott hatalmi játszmának megfelelő személyisége fontos, s domináns szerepeinek előállításakor nincs semmi értelme szembesíteni őt egykori képmásaival. Valamikori véleményét is fölösleges idézgetni, mert számára manapság már nincs semmiféle jelentősége a leginkább személyes politikai múltjának sem. Lengyel portréit olvasva éppen ezért külön is izgalmas kérdés, hogy vajon találhatunk-e leírásaiban olyan elemeket, megfigyeléseket, észrevételeket, amelyek segítségével a bevezetőnkben vázolt dilemmán túlléphetnénk. Vannak-e Orbán portréinak olyan összetevői, amelyekből politikai személyiségének évtizedeken át meghatározó, netán tartós szerkezeti elemei is kiolvashatók? Lehetséges-e olyan vezérelveket, motívumokat, mintákat találni, amelyek a szembetűnő és látványos változékonyság hátterében az állandóságot jelentik? Lengyel Lászlónak a kötetbéli - s időközben másutt is megjelent - leírásai alapján ez a feltáró munka nem reménytelen vállalkozás. Csak éppen úgy kell kihámozni ezeket az elemeket. Lengyel László nagyobb terjedelmű elemzéseiben rendre megpróbálja betájolni és értelmezni Orbán Viktor legfontosabb fordulatait. A negyedszázados cikcakkokban az alábbi lényeges állomásokat lehet azonosítani: A nyolcvanas évek végén, a Fidesz formálódó éveiben a radikális-liberális, antikommunista attitűd volt Orbán Viktor legfontosabb karaktervonása. Ez egyszerre építkezett a szakkollégiumi-generációs ellenkultúra hagyományaiból, valamint a nyolcvanas évek tarka ellenzékiségének sokszínű gyakorlatából. Az új, első parlamentben, a legfiatalabb frakció vezéralak-