Mozgó Világ, 2019. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 5. szám - ESSZÉ - Majtényi László: A magyar állam kiszáll tenger fájdalma ellen - A szlovén karikatúraaffér
Kossuth viszont tényleg mondta, hogy „...egy constitutionális országban, hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerint uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra mint ellenségre talál a kormány, mert egy constitutionális kormány csak úgy lehet erős, állandó és biztos, ha czélzásaiban a népnek közakaratját, közkivonatját követi, ezt azonban a sajtó szabadsága nélkül a kormány tudni és esmérni soha sem fogja, s mintegy örökös ködbe borítva, alattvalóit nem látva, véleményeket nem sejdítve, óhajtásaikat nem esmérve, gyakran a legbecsületesebb, legtisztább igyekezettel is alattvalóira szerencsétlenséget áraszt s trónusának oszlopait ingadozásba hozza. Nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait oly magas régióba helyheztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson, — amely pillanatban egyes személyek bálványai kezdenek lenni az uralkodók, megszűnnek a népnek kedveltjei lenni. Ha valamely kormányszék a sajtószabadságot eltörli, cselekedeteit a közönséges ítélet alá ereszteni fél, s aki ettől fél, annak cselekedései igazságtalanok.”* 3 Ma a civilizált világban teljes konszenzus van abban a tekintetben, hogy a demokratikus rendszer alappillére a szabad sajtó. Ha nincsen szabad sajtó és nincsen független bíróság, akkor semmi nincsen. Hogy hol vannak a határok, az pedig nem oly egyszerű kérdés, mert a válasz például függ a médium jellegétől is. Az általános megközelítés szerint viszont a korlátokat a közlés következményei, hatása, esetleg intenciója, illetve tartalma jelöli ki (ez utóbbi iskolapéldája pedig a náci beszéd tilalma). Az Egyesült Államokban és például Magyarországon a Sólyombíróság korai joggyakorlata az elsőre, a német (és a strasbourgi) pedig a másodikra példa. Abban viszont a két iskola között nincs vita, hogy a korlátozásnak mindig kivételesnek kell lennie. De mondjuk szabad-e a nyomtatott, az online vagy a tudományos sajtóban a NER-t a fasiszta, a náci vagy a kommunista rendszerekhez hasonlítani? Természetesen erre a kérdésre az alkotmányosság követelményét kielégítő válasz csakis igenlő lehet. Ahogy John Milton és John Stuart Mill helyesen rámutattak, hogyha nincs szabad vita, nincsen igazság sem. Az másik kérdés, hogy ezeket a rendszerhasonlító analógiákat helyesnek tartjuk-e. E sorok írója történetesen nem tartja helyesnek. Szerintem ugyanis nem tekinthetünk el olyan apróságoktól, mint amilyen az, hogy míg a fasiszta, a náci és a kommunista rendszerek kivétel nélkül terrorrendszerek voltak, addig a NER eddigi történetében nem így volt. Az államnak a gondolatbűnökkel szembeni bűnüldöző tevékenysége terén az eltérések ugyancsak fontosak. A totalitárius rendszerek igazságszolgáltatása - ha gyakorta hamis köztörvényes vádakat állított is - nyíltan lesújtott a nép vagy a nemzet, illetve az Eszme ellenségeire. A NER még nem totális, de autoriter rendszere máig másként jár el, hatóságai a magyar történelem legkorruptabb intézményhalma- elejtett mondat, akár konfabuláció is lehet. A haza bölcse ezt, legalábbis nyilvános fórumon, soha nem mondta. Amúgy jó mondat, mondhatta volna. Kossuth még zempléni követként elmondott 1832. szeptember 5-i beszéde.