Mozgó Világ, 2019. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 5. szám - -RÓL, -RŐL - Radics Viktória: Önismeretkönyv - Szilasi László: Luther kutyái
10- as bukása után a hatalommániás, már valódi hatalom nélküli Mussolini a valóság részleges felismerése és illúziói katyvaszában kavarog. Ormos Mária műve új kiadásának előszavában, rögtön az első mondatban azt írja: Mussolini jóindulattal is legfeljebb közepes kaliberűnek tekinthető. Kihez, mihez képest? — merül fel a kérdés. Maga a mű persze árnyalt képet ad, kitűnik például, hogy a Duce iskolázottabb, olvasottabb volt, mint Hitler, ugyanakkor az utóbbi katonai stratégiai intuícióihoz képest nevetségesen laikus maradt, de szinte korlátlan hatalmával élve ilyen ügyekben is döntéseket hozott fatálisakat. Továbbá megismerheti az olvasó, hogy Mussolini politikai felemelkedésében például milyen szerepet játszott kivételes képessége helyzetek felismerésében, kiaknázásában, egyáltalán, a hatalomra kerüléséhez szükséges lépésekben, sőt hosszabb ideig a hatalom gyakorlásában is. A bukás felől nézve minden diktátor és autokrata képességeinek korlátjai kerülnek előtérbe, hiszen éppen a korlátlan hatalom, a kontroll, a hatalmi ellensúlyok hiánya vezet a végzetes döntésekhez. De Mussolini a maga erejéből emelkedett a társadalmi hierarchia aljáról a csúcsokra, vált nem is olyan rövid időre világpolitikai léptékű tényezővé. Bizonyos aspektusból lehet nevetséges paprikajancsinak látni, nem kétséges, emberiség elleni vétségekre is használta hatalmát, valódi háborús bűnös, bűnöző volt. Ezek azonban más dimenziók, mint a képesség. Már csak az Ormos Mária által is világosan látott autokraták mai veszélye miatt is érdemes az ilyen distinkciókat számon tartani. Ormos Mária: Mussolini. Budapest, 2019, Kossuth Kiadó, 544 oldal, 3990 forint. Radics Viktória • •Önismeretkönyv Nincs kétely: az elbeszélő, az író, az irodalomtörténész, az egyetemi tanár, a beteg és Szilasi László egyek, egy testben több lélek. Csakhogy amikor az ember - az elbeszélő, az irodalomtörténész, a tanár, a beteg - ír, akkor máris komponál, szerkeszt, stilizál, retorikai és egyéb irodalmi eljárásokat alkalmaz; a híres „ipszeitás”, az önmagasság olyasmi, mint egy repedezett, stilizált, üreges dolog, mint egy héj, és benne lakozik a láthatatlan, megfoghatatlan szubjektivitás, az artikulált és dezartikulált hangok, a lelkek és szellemek. Akkor hát mégsem üres. Bepillantást nyert-e Szilasi László önmagába, amikor meglékelték a koponyáját, és kimetszették a tumorját? Vagy miután mindezt átgondolta. Mit tudott meg az énszerkezetről, magamagáról, a test-lélek összebonyolódásról? Átvészelte a betegséget, és közben megismerte a teljes kiszolgáltatottságot. Az orvosoknak, az ápolónőknek, a testének, mely ellene fordult (mondhatni: a teste a saját feje után ment), a saját gondolatainak és a tudattalanjának, nem utolsósorban