Mozgó Világ, 2019. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 6. szám - INTERJÚ - Nagy József: Egy fekete játszhat sárga szerepet? - Beszélgetés Ókovács Szilveszterrel
mindenből kimaradtam, mert zenélni vitt Brüsszelbe a harsonám... Pedig a Tabuval dalt is írtunk akkor az egyetemistáknak Még egyszer címmel.Milyen stílusban nyomult a Tabu? — Volt egy csomó szerelmes nóta, hogyne lett volna, de áthallásos dalokkal is felléptünk, az egyik koncertünk meg a lemezprogramunk címe is Kelet-Zambia, a plakát egy fejet ábrázolt, a száján cipzár, ami Nyugat felé nyílik. „Rángatjuk a cipzárt a szánkon” — emlékszem, így nyilatkoztunk akkor az Ötödik sebességnek a Petőfin. — Az ma is aktuális lenne. — Hirtelen nem tudom, mire gondol, de persze, sokszor nem azt mondjuk, amit akarnánk. Viszont 1989-ben tényleg nem volt sajtószabadság. — Mikor lépett ki a Fideszből? — Nem kiléptem, csak eltűntem Győrbe. Nem vettek fel elsőre a zeneművészeti főiskolára, nem gyúrtam ki magam eléggé szolfézsből gimnazistaként, úgyhogy újságot hordtam, és portás lettem a veszprémi konziban. Ez lett az első zenei állásom, és az is vicces volt, hogy amikor a suli egyetlen telefonvonalán valaki „Szilvesztert” kereste, meg kellett kérdeznie a váltótársamnak, Terike néninek, hogy az igazgatót vagy a portást keresi-e, mert mindkettőnket így hívták. De aztán a következő tanévre bekerültem Győrbe, onnantól meg csak a zene számított, a politikával annyit foglalkoztam, hogy négyévente leszavaztam, semmi több. Illetve a Zeneakadémián a ’94- es szavazás előtti héten tüntetőleg felvettem az antik Fidesz-pólómat. És még az ugrik be, hogy ülök a Dohány utcai, második udvari, földszintes szoba-konyhában, és az ócskástól vett, ütögetésre színes Blaupunkt tévén meghatódva nézem, ahogy 1998 tavaszán Deutschék fülig érő szájjal ülnek le egy hosszú asztal mögé a választás éjjelén. - Szűk egy évtized múltán visszapördült a politikához: 1998-ban, az első Orbán-kormány idején fejlesztési tanácsadó lett az oktatási minisztériumban. Mi az a fejlesztési tanácsadó? - így hívják, amikor nem köztisztviselő vagy, hanem szerződéssel dolgozol a kormánynak. - Ki vitte be a minisztériumba? - Szájer József, aki szerencsémre szereti a barokk zenét. 1998 júniusában eljött egy Monteverdi-előadásunkra a kiscelli romtemplomba, utána beszélgettünk a fogadáson, meséltem neki a veszprémi kezdetekről, akkor ott vele is találkoztunk, mire megkérdezte, feltűnt-e nekem, hogy pár hónapja lezajlott egy választás, ahol nyert a Fidesz, és mivel káderhiány mutatkozik, számítanának rám művészeti vonalon. Ott rögtön megadta Prőhle Gergely, az új kulturális minisztérium új közigállamtitkárának a számát, hogy hívjam fel, de persze csak egy teljes hónap múlva hívtam, vacilláltam, még nem bírtam elengedni az éneklést. Gergő azzal kezdte, hogy basszus, minden hely betelt. Végül egy ismerős révén az oktatási tárcánál próbáltak ki: az európai ügyek főosztályán egy csodálatos intellektus, Kovács István Vilmos munkatársa lehettem, és a minisztert képviseltem az akkor divatos fejlesztési tanácsokban. Jegyzeteltem, tudósítottam, intéztem ügyeket, piciket. De már ekkor is mindent átszőtt az Opera: Gergő édesapja ikonikus első fuvolistája volt a Háznak, Kovács István Vilmosnak az öccse pedig ma