Mozgó Világ, 2019. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 6. szám - INTERJÚ - Nagy József: Egy fekete játszhat sárga szerepet? - Beszélgetés Ókovács Szilveszterrel

mindenből kimaradtam, mert zenél­ni vitt Brüsszelbe a harsonám... Pe­dig a Tabuval dalt is írtunk akkor az egyetemistáknak Még egyszer cím­mel.­­Milyen stílusban nyomult a Tabu? — Volt egy csomó szerelmes nóta, hogyne lett volna, de áthallásos da­lokkal is felléptünk, az egyik koncer­tünk meg a lemezprogramunk címe is Kelet-Zambia, a plakát egy fejet ábrázolt, a száján cipzár, ami Nyu­gat felé nyílik. „Rángatjuk a cipzárt a szánkon” — emlékszem, így nyilat­koztunk akkor az Ötödik sebességnek a Petőfin. — Az ma is aktuális lenne. — Hirtelen nem tudom, mire gondol, de persze, sokszor nem azt mondjuk, amit akarnánk. Viszont 1989-ben tényleg nem volt sajtószabadság. — Mikor lépett ki a Fideszből? — Nem kiléptem, csak eltűntem Győrbe. Nem vettek fel elsőre a zene­­művészeti főiskolára, nem gyúrtam ki magam eléggé szolfézsből gim­nazistaként, úgyhogy újságot hord­tam, és portás lettem a veszprémi konziban. Ez lett az első zenei állá­som, és az is vicces volt, hogy amikor a suli egyetlen telefonvonalán valaki „Szilvesztert” kereste, meg kellett kérdeznie a váltótársamnak, Terike néninek, hogy az igazgatót vagy a portást keresi-e, mert mindkettőn­ket így hívták. De aztán a következő tanévre bekerültem Győrbe, onnan­tól meg csak a zene számított, a po­litikával annyit foglalkoztam, hogy négyévente leszavaztam, semmi több. Illetve a Zeneakadémián a ’94- es szavazás előtti héten tüntetőleg felvettem az antik Fidesz-pólómat. És még az ugrik be, hogy ülök a Do­hány utcai, második udvari, földszin­tes szoba-konyhában, és az ócskástól vett, ütögetésre színes Blaupunkt té­vén meghatódva nézem, ahogy 1998 tavaszán Deutschék fülig érő szájjal ülnek le egy hosszú asztal mögé a vá­lasztás éjjelén. - Szűk egy évtized múltán vissza­­pördült a politikához: 1998-ban, az első Orbán-kormány idején fejlesztési tanácsadó lett az oktatási minisztéri­umban. Mi az a fejlesztési tanácsadó? - így hívják, amikor nem köztiszt­viselő vagy, hanem szerződéssel dol­gozol a kormánynak. - Ki vitte be a minisztériumba? - Szájer József, aki szerencsémre szereti a barokk zenét. 1998 júniu­sában eljött egy Monteverdi-előadá­­sunkra a kiscelli romtemplomba, utána beszélgettünk a fogadáson, meséltem neki a veszprémi kezde­tekről, akkor ott vele is találkoz­tunk, mire megkérdezte, feltűnt-e nekem, hogy pár hónapja lezajlott egy választás, ahol nyert a Fidesz, és mivel káderhiány mutatkozik, számítanának rám művészeti vona­lon. Ott rögtön megadta Prőhle Ger­gely, az új kulturális minisztérium új közigállamtitkárának a számát, hogy hívjam fel, de persze csak egy teljes hónap múlva hívtam, vacillál­­tam, még nem bírtam elengedni az éneklést. Gergő azzal kezdte, hogy basszus, minden hely betelt. Végül egy ismerős révén az oktatási tárcá­nál próbáltak ki: az európai ügyek főosztályán egy csodálatos intellek­tus, Kovács István Vilmos munka­társa lehettem, és a minisztert kép­viseltem az akkor divatos fejlesztési tanácsokban. Jegyzeteltem, tudósí­tottam, intéztem ügyeket, piciket. De már ekkor is mindent átszőtt az Opera: Gergő édesapja ikonikus első fuvolistája volt a Háznak, Kovács István Vilmosnak az öccse pedig ma

Next