Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 7-8. szám - PÓDIUMBESZÉLGETÉS - Pikó András: Szobrok az emlékezetben - Beszélgetés Bauer Tamással, Mélyi Józseffel és Pótó Jánossal
rőt, miután nem lehet a Szabadság térre visszaállítani. Mi történjen? Oldja-e békévé az emlékezés húsz év múlva úgy, ahogy a Halászbástyát, a Vajdahunyad-várat vagy a többit, vagy pedig szereljünk kerekeket az emlékművekre, és úgy, ahogy a Kossuth-szobrot, a Tisza-szobrot, hol le, hol föltologassuk, mit csináljunk? Kérdezem én, és kérdezem magukat, benneteket, hogy van-e olyan koncepció, ami ebben az esetben valami irányzékot ad, hogy mi történjen a megkövült, ércbe öntött hazugságokkal? Pótó Valamikor régen megpróbáltam válaszolni egy ilyen kérdésre.’92- ben volt, az akkor még olvasható Magyar Hírlapban megkérdezték tőlem egy egész kolumnás riportban, hogy mi legyen. Az volt a cikk szalagcíme hogy A szoborbontás pótcselekvés. Akkor ez volt a véleményem. Tényleg ott hagytam volna a régi szobrokat. Van erre Bécsben egy jó megoldás, a Schwarzenberg Platzon, ott az oroszok csináltak egy hatalmas szovjet emlékművet egy 12 méteres szovjet katonával, aranyozott pajzzsal. ’55- ben az oroszok kivonultak Bécsből. Ezt a szovjet emlékművet többször megpróbálták fölrobbantani, ugyanolyan gyűlölt volt a bécsieknek, mint a budapestieknek a 19. század második felében a Hentzi-emlékmű. A bécsit sokáig rendőr őrizte, mint ahogy a Hentzi-emlékműről sincs olyan fénykép, ahol ne lenne ott egy rendőr mellette. A bécsi szovjet emlékmű helyszíne olyan, hogy a Ring felől nyitott a Schwarzenberg Platz, az a fő nézete, maga az emlékmű a tér mélyén áll. A bécsiek pedig építettek egy hochstrallrunnert, egy magasra lövő szökőkutat a Ring felől az emlékmű elé, és a bécsi szóbeszéd azt mondja, hogy tavasszal, amikor az időjárás megengedi, ez az első szökőkút a városban, amit bekapcsolnak, ősszel meg az utolsó, amit kikapcsolnak. Tehát egyszerűen föllőttek egy hatalmas vízfüggönyt az emlékmű előtt, és így nem látszik, mi van mögötte. Lehetne például fákat ültetni vagy bármi ilyesmit. Ezért felháborító az egész Kossuth téri történet, mert nem szabadna a város múltjából kiszakítani részeket. Higygyék el, ha nincs körülöttük évente ismétlődő csinnadratta, teljesen eltűnnek ezek az emlékművek, beleszürkülnek a környezetükbe, észre sem vesztk őket. De sajnos nem nagyon hagyjuk, hogy a múlt megtűrt rekvizítumaivá válhassanak. Mélyi Én is bajban vagyok ezzel, mert nem sejtem, hogy mi lesz húsz év múlva az akkori emberek legnagyobb problémája. Lehet, hogy az lenne a jó, ha körbeültetnék fákkal ezeket az emlékműveket, egy ilyen zöld bozótost lehetne teremteni mindenütt, ami nem akadályozna meg senkit abban, hogy megnézzen egy-egy szobrot. Ez például egy megoldás. A másik az, amit egyébként 1979 után alkalmaztak Nicaraguában, amikor a Somoza-rezsimet megdöntötték. Ledöntöttek egy csomó szobrot, meg hát elég nagy zűrzavar támadt, és azt csinálták, hogy mindent ott hagytak, éppen csak kis fehér kerítéssel körbekerítették. Tehát ott voltak a romok, mondjuk, a ledöntött Somoza-szobor, ami egyébként Mussolininak a lovas szobra volt eredetileg, csak Somoza lecseréltette a sajátjára a fejét, ledöntötték, bekerítették. Ott hagyták a kilőtt tankot is, bebetonozták