Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 10. szám - -RÓL, -RŐL - Vadas József: Zsinagóga hidraulikus bimával - A felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga
114 Kallina Mór (főműve a Budai Vigadó), kivitelezőként Buzzi Bódog személyében. Nem öncélú ez az akkor általános - Förster művei által is közvetített - romantikus előadásmóddal szemben érvényesített, majdhogynem történészi hitelességre való törekvés. Elvégre Wagner egy olyan közösség szakrális központjának megalkotására vállalkozott, amely a Magyarországon domináns neológus irányzatnál jobban ragaszkodott a zsidó örökséghez. Míg a Dohány utcai neológ zsinagóga a városra nyitott előudvaros konstrukció, a Rumbach egy zárt utcasorba illeszkedő (eredetileg rabbilakást, később iskolát is magában foglaló) többszintes épület mögött, annak udvarán helyezkedik el, a homlokzat (mózesi tízparancsolatot idéző) kőtáblái és a minaretszerű tornyok dacára is láthatatlanul. Abban a templomban a nők és a férfiak egyaránt a földszinten, legfeljebb más-más szektorban ülnek, ebben viszont amiknek a mellvéd mögötti emeleti karzaton van a helyük. A neológban orgona szól, a status quo antében kizárólag kántor és kórus szolgáltatja a zenét, hogy még egy olyan karakteres mozzanatot említsek, aminek szintén szerepe volt az enteriőrök eltérő kialakításában. S akkor még nem esett szó arról, hogy a tervezőnek a szakralitás szempontjából alapvető tóraszekrény, illetve a felolvasóemelvény (bima) térbe komponálásával is igazodnia kellett a hagyományokhoz. Az ortodoxia értelmében annak a keleti oldalon, ennek középen van a helye. Közel másfél évszázad távlatából nem csupán a két mór zsinagóga közti különbség világos számunkra; azt is jól látjuk ma már, az építész kilencvenes évektől kiteljesedő — abban tizenöt (köztük három megvalósult) templomot felvonultató — életművének ismeretében, hogy ebben a hiteles historizálásban melyek a jövő ígéretét előlegező megoldások. A nyolcszögletű csarnok önmagában is lenyűgöző benyomást kelt — és nem azért, mert az oktogonális alaprajz egészen kivételes, hiszen a nem feltétlenül monumentális győri zsinagógában (1867-70, építésze Benkó Károly) szintén ilyennel találkozunk. Meggyőző ereje — nemes arányai mellett — inkább az egységes összképből fakad, amely a trikolór (piros-kék-sárga/arany) és a kalligrafikus motívumkincs következetes alkalmazásából fakad. Mögötte pedig abból a szilárd konstrukcióból, amelynek bázisát - szemben az utcai szárny téglaarchitektúrájával — nyolc vasoszlop képezi. S amelyhez a magasban - ez sem kevésbé újszerű megoldás - a fémvázas kupola palástjaként amolyan könnyűszerkezetes faépítmény kapcsolódik. Hogy aztán idővel — Wagner legérettebb alkotásaiban — szerepet cseréljenek egymással, és az itt még háttérként szolgáló funkcionális elemek váljanak a fokozatosan áttetszővé váló szőnyegszerű felületen a mind konstruktívabb látvány karakteres tényezőivé. Nincs itt terünk arra, nem is az a feladatunk, hogy a modernség rögös útján tovább kísérjük Wagnert. Érjük be csupán korai budapesti munkáival: mai szemnek is különleges vonalú sarokházat (1871/72) tervezett a Bajcsy-Zsilinszky út 21. sz. alá, és indult az Országház pályázatán 1882-ben. Amíg Komor Marcell és Jakab Dezső szecessziós zsidó temploma 1902-ben meg nem épült