Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 12. szám - ESSZÉ - Lengyel László: A félelemmentes élet - Konrád György

Lengyel László A félelemmentes élet - Konrád György A haza nem akarta az ő sírjukat ápolni és eltakarni „Ezerkilencszáznegyvenöt március 15-én változások voltak észlelhetők az ünnepi beszédben, a szónok 1848. március 15-ét fölidézve nemcsak a sza­badságharcot, hanem forradalmat is emlegetett. Az én helyemet az osztály­ban már tartózkodó, udvarias kívülállás jellemezte, és ez a továbbiakban is így maradt, mindig valami másért, nem mondom, hogy gyógyíthatatlanul, mert nincsen szó betegségről. A közösség, amely azt énekelte, hogy hazád­nak rendületlenül légy híve, ó magyar, bölcsőd az, s majdan sírod is, mely ápol s eltakar, a közösség, amely szereti a pátoszt, az én szellemalakban jelenlévő, zsidó elemi iskolai osztálytársaimtól már nem várhatta el, hogy ezt énekeljék, mert ez a haza nem akarta az ő sírjukat ápolni és eltakar­ni, mivelhogy egy lengyel kisvárosban hamuvá alakították át őket. Azt a kétszáz többi gyereket, akik helyett élek...” - írta Konrád az Elutazás és hazatérésben. A tizenegy éves, halálra ítélt berettyóújfalui fiú, aki az utolsók közt kime­nekült Újfaluból, gyerekkori csodavilágából, hogy Pesten bujkálva, váratla­nul felnőtt legyen, úgy lett azonos magával, hogy éppen önazonosságát ta­gadták meg. Kik? Az újfaluiak, akik részvétlen vagy kegyetlen kárörömmel nézték a zsidók deportálását, és kirabolták elhagyott otthonaikat? „A Fel­támadás téren sok ismerősöm van. Egész városra, egész deportálóvonatra való.” A pestiek? Akik vagy öltek, vagy mentettek, vagy leginkább nem tet­tek semmit. „A haza ott van, ahol gyermekkorunkat és ifjúságunkat töltöt­tük. Aki elveszítette, elveszett marad...” — írta Jean Améry a Mennyi haza kell egy embernek? című kisesszéjében. „Azt beszélik, hogy a regényíró Erich Maria Remarque-ot 1933 után újra és újra felkeresték tessini lakhelyén a Goebbels-minisztérium küldöttei, hogy hazatérésre, megtérésre bírják az »árja« és ezért mégsem egészen a gonosz hatalmába került emigráns írót” - írja Améry. „Amikor Remarque nem adta be a derekát, a birodalmi küldött végül megkérdezte tőle: Na de, az istenért, nincsen magának honvágya? Már miért volna - válaszolta állí­tólag Remarque. — Nem vagyok én zsidó!” Konrád György nagyon is zsidó. Neki erős honvágya van. Újfalu mindig visszavonzza. Budapest nélkül tud, de nem akar élni. Újfaluban még min­den a helyén, s mindenki önmaga volt. Csak a vész óráiban és perceiben derült ki, hogy semmi sincs a helyén, és senki se az, akinek látszik. Ahhoz, hogy ez vagy az lehessünk, így apánk Újfalu jómódú és öntudatos polgára, fia elkényeztetett és kiszolgált kisfiú, a társadalom, a nemzet láthatatlan hozzájárulása kellett. Egyik évről, egyik hónapról, egyik hétről, egyik napról a másikra, sőt, egyik óráról a másikra, nemcsak az államhatalom, de a helyi

Next