Mozgó Világ, 2020. január-június (46. évfolyam, 1-6. szám)

2020 / 1. szám - REFLEX - Lengyel László: Orosz táj magyar ecsettel - Sz. Bíró Zoltán: Putyin Oroszországa

meket és szenvedéseket helyén ke­zeli, csak személyes és nem közös­ségi nosztalgiái vannak. Együttérez az orosz néppel. Antropológusi és tolsztoji csodálattal figyeli Orosz­ország népeit, az üzbég pincérlányt Krasznoje Szelóban, a palacsinta­­sütőt, a tádzsik munkásokat, akik karatajevi türelemmel állnak vagy üldögélnek a hivatal elő­tt. És kö­nyörtelenül leplezi le az orosz egyed­uralom hatalomgépezeteit. Végtelen szeretettel és kíváncsisággal nézi és éli az orosz tájat, s mutatja meg benne mindazt is, amit a hatalma­sok és a tudatlanságban, vadságban tartott nép tönkretettek. Elkötele­zetten elfogulatlan. Ennél többet se Oroszország nem várhat egy magyar megfigyelőtől, se mi, akik olvassuk és hallgatjuk Oroszországról. Oroszország Putyinjától Putyin Oroszországáig Sz. Bíró Zoltán régen várt könyve most jelent meg Putyin Oroszorszá­ga címmel. Régen várt, hiszen Sz. Bíró Zoltán már számtalan cikkben és előadásban kalauzolta a magyar olvasót Putyin Oroszországában, ideje volt egy könyvben átfogó és összefoglaló képet adnia. A könyv kiválóan megjeleníti, hogyan műkö­dött a gyakorlatias és pragmatikus, ideológia- és erőszakmentes első Putyin-korban Oroszország, majd hogyan született meg az önkény­­uralom, az ideológiára és erőszakra alapozott Putyin Oroszországa. Az első időszakban, vagyis a kétezres években, Vlagyimir Putyinnak sike­rült a jelcini intézményes politikai káoszt és gazdasági válságot először stabilizálnia, majd konszolidálnia. A stabilizáció eredetileg a Jelcintől örökölt kamarilla, a titkosszolgála­tok és a hatalmas oligarchák közöt­ti megállapodásokon nyugodott, és Sz. Bíró Zoltán kiválóan ábrázolja, hogyan állította vissza Putyin az intézményekbe és a szabályokba vetett bizalmat, hogyan volt képes a mindennapi szolgáltatások, bérek és nyugdíjak szabályszerű fizetésé­vel, az áruellátás normalizálásával békés fejlődést és a rendszer legiti­mációját előidézni. Putyin ebben az időben hatékonyan használta fel az orosz liberális reformerek, Anatolij Csubajsz, Alekszej Kudrin, Herman Gref és mások tehetségét és tudását. Oroszország Putyinja még egyál­talán nem egyeduralkodó, és hatal­ma a nagy csoportok általi elfoga­dottságból, a kölcsönös érdekekből fakad, nem valamiféle osztály- vagy nemzeti ideológiából, nem elnyomás­ból és erőszakból. Putyin és a vele együttműködő csapat ekkor nem konfliktust keres a társadalom kü­lönböző csoportjaival, hanem igyek­szik megbékíteni őket, nem akar se forradalmat, se ellenforradalmat, se reformot, se ellenreformot, hanem békés evolúciót. Mindez egybeesik a társadalom többségének igényei­vel. Egy szilárd, államközpontú és központosított rendszert hoz létre — vagy annak igénye szüli a szervező- és tárgyalóképes Putyint —, amely­ben immár egységes a közigazgatási bürokrácia, és ahonnan fokról fokra kiszorítja az oligarchákat. A kétezres évek Oroszországa nem egy pártelvű vagy vezérelvű autokrácia, hanem egy államközpontú kormányzás. Ennek az Oroszországnak egyszer­re volt modernizációs, az európai fel­zárkózást kínáló és demokratikus esélye. Itt álljunk meg egy pillanat­ra. Sz. Bíró Zoltán világossá teszi előttünk, hogy a jelcini Oroszország 127

Next