Mozgó Világ, 2020. január-június (46. évfolyam, 1-6. szám)
2020 / 1. szám - REFLEX - Lengyel László: Orosz táj magyar ecsettel - Sz. Bíró Zoltán: Putyin Oroszországa
meket és szenvedéseket helyén kezeli, csak személyes és nem közösségi nosztalgiái vannak. Együttérez az orosz néppel. Antropológusi és tolsztoji csodálattal figyeli Oroszország népeit, az üzbég pincérlányt Krasznoje Szelóban, a palacsintasütőt, a tádzsik munkásokat, akik karatajevi türelemmel állnak vagy üldögélnek a hivatal előtt. És könyörtelenül leplezi le az orosz egyeduralom hatalomgépezeteit. Végtelen szeretettel és kíváncsisággal nézi és éli az orosz tájat, s mutatja meg benne mindazt is, amit a hatalmasok és a tudatlanságban, vadságban tartott nép tönkretettek. Elkötelezetten elfogulatlan. Ennél többet se Oroszország nem várhat egy magyar megfigyelőtől, se mi, akik olvassuk és hallgatjuk Oroszországról. Oroszország Putyinjától Putyin Oroszországáig Sz. Bíró Zoltán régen várt könyve most jelent meg Putyin Oroszországa címmel. Régen várt, hiszen Sz. Bíró Zoltán már számtalan cikkben és előadásban kalauzolta a magyar olvasót Putyin Oroszországában, ideje volt egy könyvben átfogó és összefoglaló képet adnia. A könyv kiválóan megjeleníti, hogyan működött a gyakorlatias és pragmatikus, ideológia- és erőszakmentes első Putyin-korban Oroszország, majd hogyan született meg az önkényuralom, az ideológiára és erőszakra alapozott Putyin Oroszországa. Az első időszakban, vagyis a kétezres években, Vlagyimir Putyinnak sikerült a jelcini intézményes politikai káoszt és gazdasági válságot először stabilizálnia, majd konszolidálnia. A stabilizáció eredetileg a Jelcintől örökölt kamarilla, a titkosszolgálatok és a hatalmas oligarchák közötti megállapodásokon nyugodott, és Sz. Bíró Zoltán kiválóan ábrázolja, hogyan állította vissza Putyin az intézményekbe és a szabályokba vetett bizalmat, hogyan volt képes a mindennapi szolgáltatások, bérek és nyugdíjak szabályszerű fizetésével, az áruellátás normalizálásával békés fejlődést és a rendszer legitimációját előidézni. Putyin ebben az időben hatékonyan használta fel az orosz liberális reformerek, Anatolij Csubajsz, Alekszej Kudrin, Herman Gref és mások tehetségét és tudását. Oroszország Putyinja még egyáltalán nem egyeduralkodó, és hatalma a nagy csoportok általi elfogadottságból, a kölcsönös érdekekből fakad, nem valamiféle osztály- vagy nemzeti ideológiából, nem elnyomásból és erőszakból. Putyin és a vele együttműködő csapat ekkor nem konfliktust keres a társadalom különböző csoportjaival, hanem igyekszik megbékíteni őket, nem akar se forradalmat, se ellenforradalmat, se reformot, se ellenreformot, hanem békés evolúciót. Mindez egybeesik a társadalom többségének igényeivel. Egy szilárd, államközpontú és központosított rendszert hoz létre — vagy annak igénye szüli a szervező- és tárgyalóképes Putyint —, amelyben immár egységes a közigazgatási bürokrácia, és ahonnan fokról fokra kiszorítja az oligarchákat. A kétezres évek Oroszországa nem egy pártelvű vagy vezérelvű autokrácia, hanem egy államközpontú kormányzás. Ennek az Oroszországnak egyszerre volt modernizációs, az európai felzárkózást kínáló és demokratikus esélye. Itt álljunk meg egy pillanatra. Sz. Bíró Zoltán világossá teszi előttünk, hogy a jelcini Oroszország 127