Műemlékvédelem, 2000 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 5. szám - Koroknay Gyula: "Kakuk Imre átsmester tsinálta..."
Koroknay Gyula Ez a nem teljes felirat olvasható a szép formájú (nagy)lónyai fatoronyban, a bejárattal szemben lévő egyik keresztgerendán. A Felső-Tisza vidéke, amilyen gazdag - viszonylagosan - fatornyokban, olyan kevés ácsmester neve maradt ránk, ezért ez a felirat különösen értékes számunkra. De vajon ki is volt Kakuk Imre? Csiszár Árpádnak, a vásárosnaményi múzeum egykori igazgatójának az adatai szerint a Tisza túlsó partján, Vásárosnamény szomszédságában, Jándon született 1766-ban. „Paraszt” ácsként említik, ami talán annyit jelent, hogy magától, természettől kapott adottságainak köszönhetően lett ácsmester, két fiútestvére szintén ácsok voltak. Mikor 1781-ben Kakuk Imre Bán Péter legényével (és más segédmunkásokkal) ezt a remekét készítette, mindössze 26 éves volt. Hogy feltüntette a nevét a fatoronyban, abban alighanem inkább - mai szóval - a referenciát kell látnunk, mint a fiatal mester önérzetességét. Az évszám feltüntetése sem csak egyszerű keletkezési időpont. II. József türelmi rendelete előtt ez a fatorony nem épülhetett volna meg. A türelmi rendelet pedig a közhiedelemmel ellentétben nem egyszerre született, hanem részletekben adagolva. Lónya esetében az adott időpontban már nem kellett a fatorony építéséhez a helytartótanács engedélye, szabad lett anélkül is építkezniök a reformátusoknak, de azzal a megszorítással, hogy nem az utca sorában. Ahogy ez Lónyán is konkrétan megvalósult. A következő évben Vitkán emelt egy 12 öles - kb. 23 m magas - harangtornyot, mely a fennmaradt ábrázolás szerint szinte hasonmása a lónyainak. 1790-ben Matolcson a torony sisakját készítette. Ezt ugyan később levitte egy vihar, de a mezőváros jegyzője megörökítette a református parókián lévő jegyzőkönyvében a bokrétaünnep lefolyását, mikor is az utolsó sátorfa helyére illesztésekor Kakuk Imre a torony tetején, kezében egy pohár borral, verses köszöntőt mondott az alant álló közönségre. Mint csudát említik, hogy mikor a poharat a közönség közé dobta, a pohár nem tört el. 1791 -ben szülőfaluja, Jánd bízta rá a fatorony építését azzal, hogy Kancza József útmutatását követve készítse el ezt a 35 m magas építményt, mely impozáns méretein kívül főképp zárt kerengőjével tér el ismert műveitől. Értékes az itteni anyakönyvnek az a bejegyzése, hogy a munka április 15-től december 18-ig készült, vagyis a csapatnak egyévi munkája fekszik egyegy ilyen nagyméretű fatoronyban. A 90-es évekről a későbbiekben lesz szó. 1798-ban Hetén tolta tovább a fatornyot. 1808-ban halt meg 42 éves korában, viszonylag fiatalon. Egy ezelőtt 20 évvel írt korábbi tanulmányomban a fentieken kívül Kakuk Imrének tulajdonítottam a Nábrádon, Fehérgyarmat tőszomszédságában álló templom tornyán álló, sajnos bádoggal borított fiatornyos sisakot és a gemzsei fatornyot. Ma már ez utóbbi állításomat nem tudom vállalni, a nábrádi szerzőséget azonban most már bizonyítani is tudom a következőkben, egy észrevételt azonban előre kell bocsátani. Egy torony sisakja főleg ácsmunka. Olyan téma ez, mellyel általában senki sem törődik, holott csak a jelen megyében is csodálatos ácsmunkák találhatók. Akinek lehetősége volt, hogy felmenjen a nyírbátori református templom, vagy a vámosatyai templom padlására, annak eláll a lélegzete. Egy torony ácsszerkezete pedig olyan mélyen leér téglaépítményének a testébe, hogy a szoknyavész híján akár külön fatorony lehetne. Ami a nábrádi fiatornyos sisak szerzőségét illeti, bármennyire is át van alakítva külsőleg, kétségtelenül Kakuk Imre alkotása a fehérgyarmati refomátus templom sisakjával és a kárpátaljai Csetfalván álló fatoronnyal együtt. Ennek a legfontosabb bizonyítéka az ácsjelek egy csoportjának az egyezése. Kakuk Imre Lónyán meglehetősen szokatlanul jelölte meg gerendáit. Ennek megértéséhez szükséges tudni, hogy a késő ősszel kivágott fákat az erdőben faragták ki, s a munka közben összeállított darabokat egymás mellé fektetve megjelölték, hogy szállítás után ne keveredjenek össze. Ajándi mester sajátos egyéni jelölése abból állt, hogy az egyes összeillő darabokat az égtájak szerint három esetben nagy kezdőbetűvel, K-D-N jegyezte, észak felé azonban kis „e”-vel. Ez az eljárás annyira különös, hogy magában is döntőnek látszik Kakuk Imre szerzőségével kapcsolatosan. „KAKUK IMRE ÁTSMESTER CSINÁLTA...