Múlt és Jövő, 1994 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 4. szám

Vörös Éva KUNMADARAS Újabb adatok a pogrom történetéhez reskedelemmel 158 fő foglalkozott.7 A világháborút megelőzően négy országos és egy hetivására volt. A zsidó lakosság beilleszkedett a község életébe: or­­vos; ügyvéd, több kereskedő és iparos, valamint bol­­tos, gyáros és egyéb foglalkozású került ki közülük. Létszámuk 1830 és 1863 között növekedett meg jelen­­tősen. Ebben az időszakban épült fel a község zsidó temploma, és 1925-től a hitközségben működött egy háromtantermes, egytanerős iskola is.8 A harmincas évek második felében és a második vi­lágháború alatt megváltozott a zsidóság helyzete Ma­darason csakúgy, mint az egész országban minden­hol. A terület deportálási központja Karcag volt, ahol 1944. április 24-én hozták létre a gettót. A város gettó­ja csaknem 1300 zsidót fogadott be. Közülük mintegy 800-an helybeliek voltak, a többieket a szomszédos te­lepülésekről vitték be. Június 18-án a gettó lakosságát átszállították a szolnoki cukorgyárba, melyet a szom­szédos települések ״bevagonírozási" központjaként is használtak. A deportálásokra 1944. június 29-én került sor. Egy transzportot Strasshofba (Ausztria) irányítót­tak, a többieket pedig Auschwitzba.9 A Strasshofba szállítottak mintegy háromnegyed része életben ma­radt. Közülük Kunmadarasra 1945 végéig hetvenegy­néhányan tértek vissza.10 > Az újrakezdés nehézségei A hazatérés nemcsak Kunmadarason, hanem az or­­szág többi vidékén is komoly súrlódásokat hozott, hi­­szén köztudott volt, hogy az elhurcolt zsidók javait és in­­góságait a hátramaradt lakosság igyekezett kisajátítani. Ezzel kapcsolatban mindenhol vagyoni viták zajlottak, de vidéken és főképp a falvakban a konfliktusok igen élesek voltak." A kérdés megoldása foglalkoztatta a zsidóság or­­szágos vezetőségét is. Rendre javaslatokkal fordultak az illetékes kormányzati szervekhez, és sürgős intéz­­kedéseket kértek. A kéréseket mindig előzékenyen meghallgatták, érdemben azonban nagyon kevés tör­­tént. 1945 márciusától ugyan működött az elhagyott javak kormánybiztossága, ez azonban nemcsak a zsi­­dóság ingóságaival foglalkozott. A zsidóság és az ál­­lám egyetértett abban, hogy a hazatérteket segíteni kell ellopott ingóságaik visszaszerzésében, illetve ki­­sajátított ingatlanaik visszaadásában. A konkrét in­­tézkedések azonban továbbra is késtek. A zsidóság vezetősége hiába kérte, hogy ״az elhagyott zsidó java­­kát megfelelő intézkedéssel az elrabolt zsidó javakkal együtt össze kell gyűjteni és vissza kell juttatni a jogos tulajdonosnak. Ha pedig a jogos tulajdonos nem je­­lentkeznék, akkor az összegyűjtött javakat a zsidó kö­­zösség rendelkezésére kell bocsájtani."12 Hogy a gyakorlatban mi volt a helyzet ezzel kap­k.Magyarország történeti kronológiája 1946. május 21-ről a következőket írja: ״Pro­­vokált tömegverekedés, amely anti­­szemita pogromba torkollik Kunma­­darason (Szolnok vm.), 2 embert meg­­ölnek, 18 megsebesül. (Július 25: a Népbíróság a három felbujtót halálra, négy társukat életfogytiglani kényszermunkára ítéli.)"1 A korszakkal foglalkozó munkák szinte alig említik ezt az akkoriban igen nagy port felvert eseményt. Pedig mindenképpen elgondolkodtató tény, hogy másfél év­­vei a második világháború befejezése után vajon miért kerül az esemény kereszttüzébe ismét a haláltáborokat megjárt zsidóság. A korabeli sajtó szerint nemcsak Kunmadaras volt antiszemita megmozdulás színhelye. Az Új Elet, az idő­­szak egyetlen országos izraelita felekezetű hetilapja a következőket írja: ״Ebben a naptári évben tizenkét vé­­rés és vértelen pogrom volt Magyarországon... Ózd, Kunmadaras, Pécs, Celldömölk, Szegvár, Hajdú­­hadház, Makó, Tiszaladány, Karcag, Mezőkovácsháza, Sajószentpéter, Eger."2 További helységneveket, illetve az előbb felsoroltak közül néhányat találunk a Szabad Nép cikkeiben, kibővítve olyan helyszínekkel, ahol a középkori vérvád is felbukkant.3 Tegyük fel, hogy eze­­ken a helyszíneken nem feltétlenül került sor pogro­­mokra, hiszen nehéz megállapítani, mi is történt való­­jában. Az is kérdéses, ki mit nevez pogromnak, illetve ki mit ért azon. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ne­­héz felkutatni az írott forrásokat. Kunmadarassal kapcsolatban szerencsére több do­­kumentum maradt ránk. Feljegyzések találhatók az Új Magyar Központi Levéltárban, a Politikatörténeti In­­tézet Levéltárában. A Belügyminisztérium Történeti Irattárában is őriznek az eseményekkel foglalkozó do­­kumentumokat, ez utóbbiak nagy része azonban ku­­tatási korlátozás alá esik. További hiteles kordoku­­mentum a Nemzetgyűlési Napló. Néhány adat Kunmadaras hétköznapi életéről Kunmadaras lakosainak száma 1941-ben 8231 fő, magyar nemzetiségű falu. A lakosság vallás szerinti megoszlása hűen tükrözi az átlagos alföldi falvakét: többségében reformátusok (6901 fő) és római katoliku­­sok (1015 fő), az izraeliták száma pedig 273 fő.4 A köz­­ség területe 1936-ban 26 536 kát. hold, legelő 7779 kát. hold, erdő 124 kát. hold, rét 1458 kát. hold, kert, szőlő és nádas együtt 475 kát. holdat tesz ki.5 A községben 15 birtok volt 500 és 1000 hold között, a kis- és középbir­­tokok nagysága együtt érte el a 483 kát. holdat.6 Terű­­leti adottságának megfelelően jelentős volt az állatié­­nyésztés. A lakosság nagyobb része: 2776 fő a mező­­gazdaságban tevékenykedett, míg iparral 368 fő és ke­69

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék