Múlt és Jövő, 2002 (11. [13.] évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2-3. szám

• Egri Mária • ÁMOS IMRE ..MEGBÍZÁSAI־ Egri Ai ária Anioé Imre ״ meg bízásai” Dr. ROSENTHAL LÁSZLÓ - Dr. WEINBERGER JÓZSEF IZRAELITA MAGYAR IRODALMI TÁRSULAT olyasmit, amivel ő is közelebb engedett magá­­hoz. A régi szekrények, ládák, levelek, fényké­­pék átbogarászása után mindig gazdagabb let­­tem vagy egy frissen talált levéllel, eddig még nem fényképezett rajzzal, festménnyel, vagy számomra ismeretlen fotóval. így kerültek elő vázlatkönyvek, rajzok, levelek és közel másfél év különbséggel az a két füzet, amelyből nyil­­vánvalóvá vált: Amos a festés, rajzolás mellett rendszeresen fel is jegyezte gondolatait. Hu­­szonnyolc éves korától 1944 áprilisáig vezetett naplóját több publikációból ismerhetjük. De az a tény, hogy a ritmus, a rím lehetősége is foglal­­koztatta, sokkal erősebb közléskényszert sejtet. Amos nemcsak akkor írt, amikor nem állt mód­­jában festeni. Ezt bizonyítják az azonos idő­­pontban készült rajzok és írások. Akkor fogott Magyar Nemzeti Galéria 1958-ban ren­­dezte meg Amos Imre emlékkiállítását. Az anyag összeállítása és a katalógus előszava Haulisch Lenke munkája volt, aki 1966-ban ki­­adta a művész első monográfiáját is. Én egyete­­mista koromban találkoztam a könyvvel, vala­­mint a művész NaplóyÁ.v1ú, amelynek részleteit a Magvető 1964/1. Almanachja jelentette meg Németh Lajos válogatásában. Olyan mértékig a hatása alá kerültem, hogy egyetemi szakdolgo­­zatomat A XX. dzázad ״Deoaotrod de la Guerra '-ja címen Amos Imre 1939M4 közötti művészeté­­ről írtam. Múzeumi gyakorlatom a Nemzeti Ga­­lériában végeztem, ahol első feladataim egyike volt Amos letétben lévő festményeinek leírása. Ekkor kerültem személyes kontaktusba a mű­­vekkel. Végzésem után megkaptam a szolnoki múzeum művészettörténészi állását, de nem maradtam hűtlen Amoshoz. 1969-ben megren­­deztem az 1936-os Ernst Múzeum-i tárlat után az első közös Anna Margit—Amos Imre-kiállí­­tást. A megyei tanács külön keretéből akkor vá­­sárolta meg a múzeum a bemutatott tusrajzok­­ból a legszebb 28 lapot, valamint a Szolnoki váz­­latkönyvet. Ez a kiállítás hozott olyan közel An­­na Margithoz, hogy engedett betekinteni az Amos-anyagba. 25 évvel ezelőtt leírtam tíz esz­­tendeig tartó, ״múltidéző” találkozásaink törté­­netét, melynek kapcsán megnyíltak előttem az addig elzárt források. ״A szolnoki múzeum 1969-es Ámos Imre—An­­na Margit-kiállításának előkészületei kapcsán volt bátorságom megkérni Anna Margitot, hogy engedjen belenézni az Amos-hagyatékba. Ak­­kor kezdődött közöttünk az a különös barátság, ami Amossal töltött éveinek újból és újbóli felelevenítésén edződött. A boldog pillanatok újraélésében, de a sebek felvakarásában is. S ezek a furcsa, szellemidéző beszélgetések, Amos arcának, szemének, mozdulatainak újrarajzolá­­sa, jellemének boncolgatása egy idő után szinte körülöttem élővé, napjaim részesévé tette Amost. Ráadásul mindig úgy éreztem, Anna Margit révén tőle is kaptam valamit. Valami A • 138 •

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék