Múltunk – politikatörténeti folyóirat 38. (Budapest, 1993)
4. szám - Szemle - Pozsgay Imre: 1989 (Bolvári-Takács Gábor)
Ha pontosan akarnék fogalmazni, azt mondhatnám: Pozsgay jóvoltából feltárul ugyan az 1989-es esztendő kronológiája, de rejtve marad az anatómiája. Az esemény áradatból nem tűnik elő a rendszerváltás íve. Pozsgay saját cselekedeteit dokumentálja, sok adattal, de kevés kommentárral. S eközben elmulasztja megrajzolni azokat a kapcsokat, amelyek egységes egésszé fűznék össze gondolatait. Még két további benyomás a teljes kötettel kapcsolatban: 1. Nemcsak az 1989-es fejezeteknél, hanem a kötet többi részében is alapjában jellemző Pozsgayra, hogy kerüli az elmélkedő részeket. Eszmei fejlődésére a nagy eseményáradat közepette nem veszteget sok szót. Saját cselekedeteit utólag rendre értékeli, de akkori belső vívódásai nem tűnnek elő. S bármennyire úgy véli: "korainak érzem még a mögöttünk hagyott korszak, s a velem történtek részletes értékelését" (191. o.), az indoklás sántít. Hiszen pl. Berecz Frigyes képes volt "töprengő" könyvet írni, megvilágítva a vezető politikus mindennapi gyötrelmeit. Az ok sokkal inkább az lehet, hogy Pozsgay nem tartotta lényegesnek mindezeket kétségbevonhatatlan rendszerváltásbeli szerepéhez, még illusztrációként sem. 2. A másik jellemző a személynevek gyakori mellőzése. Amennyire pontosak a dátumok, annyira elnagyoltak a szereplők. Az olyan mondatok, mint "amikor a miniszter nyugdíjba ment" (36. o.), arra késztetik az olvasót, hogy segédkönyvekhez folyamodjon: ki is volt ekkor ennek annak a funkciónak a betöltője. De más mondatoknál, pl. "a fél Politikai Bizottság a nyakamra járt" (66. o.), ez nem járható út, hiszen személyes emlékekről van szó. Pedig talán éppen itt kellene pontosan megjelölni a körülményeket. A könyv végén, a Mellékletek fejezetében 17 dokumentum található, az 1981-1991 közötti időszak szemelvényei. A legérdekesebb közöttük kétségkívül az első és a második, azaz Pozsgay Aczélhoz írt tézisei, és beszédének szövege az 1981. decemberi KB-ülésen. Itt vannak aztán a "klasszikusok": a lakitelki MDF-alapítást publikussá tevő Magyar Nemzet-interjú, az 1956 átértékeléséről szóló, a 168 órában elhangzott rádiónyilatkozat. Nem érzem ugyanakkor idetartozóknak a választási harccal, az MSZP-vel és az NDSZ-szel kapcsolatos anyagokat, minthogy a visszaemlékezéseket Pozsgay csupán 1989 végéig vezette el. Az eddig elmondottakból kitűnik: Pozsgay Imre könyvét nehéz egyetlen jelzővel megítélni. Hogy mégis elolvasásra javaslom mindenkinek, annak oka az, hogy egy olyan politikus életútja és szereplése követhető benne végig, aki vesztese maradt a részben általa véghez vitt rendszerváltásnak, pedig vitathatatlanul a győztesek között lett volna a helye. Bolvári-Takács Gábor