Múltunk – politikatörténeti folyóirat 48. (Budapest, 2003)
3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyarmati Gyöngyi Nők, filmek, hatalom Magyarországon az 1950-es években
elemzése több szempont figyelembevételét igényeli. A film ugyanis csak áttételes képet ad a megszületése keretéül szolgáló társadalmi viszonyokról, az adott korszakban - az 1950-es évek kezdetén - pedig „az agitáció egyik tömeghatású fegyvere lévén, primér szinten a valósággal vajmi kevéssé kapcsolatos célképzeteket tartalmazott".13 A film tehát nem dokumentál közvetlenül, hanem ábrázol, megjelenít jelenségcsoportokat, szituációkat esetleg folyamatokat mutat be művészi eszközökkel. Ebből fakadóan a filmszövegek elemzése is erősebb kritikát igényel, mint a hagyományos történeti forrásoké. Ráadásul nem is elég, egyes esetekben pedig egyenesen másodlagos jelentőségű a szöveg vizsgálata, hiszen alkalmanként többet mond az elhangzott szónál a filmes eszközökkel megjelenített szituáció (a helyszín, a dekoráció, a viselet a megvilágítás stb.) és a színészi ábrázolás (például a mimika és más metakommunikatív elemek, a hangsúly, a hanglejtés, az érzelmi megnyilvánulások) vagy akár a film egészének hangulata. A filmművészet a politikai hatalom „szolgálólányává" vált az ötvenes évek elejére, a dogmatikus kultúrpolitika „mindent le kell fordítanunk a politika nyelvére"14 irányelve a sztálini művészetpolitikához igazodott Az „átpolitizált" szovjet film mércévé merevedett, a Szovjetunióban alkalmazott módszereket nemcsak helyesnek, hanem egyedül célravezetőnek és üdvözítőnek tartották. A filmekkel szemben elsőrendű követelmény volt a marxizmus-leninizmus sztálini változatának művészeti alkotásokra érvényes megfelelője, a szocialista realizmus, ami azt jelentette, hogy az alkotóknak - Standeisky Éva szavaival „közérthető formában, optimista szellemben, forradalmi pátosztól áthatva" kellett ábrázolniuk a valóságot.15 Az ábrázolt „valóság" valójában nem egyszerűen tudatosan meghamisított volt, hanem jóval inkább egy, a mindennapi élet díszleteivel illusztrált idealizált jövőkép, ezért a „legyen világának" is nevezhetjük. A politikai tartalommal-szempontokkal telezsúfolt filmekben a forma, a jellemek, a konfliktus és a cselekmény egyaránt olyan sémáknak felelt meg, amelyekben a propaganda tartalma testet ölthetett. A negyvenes évek végén kialakuló új magyar filmtípust, a sematikus filmet már teljes egészében a politikai akarat szabályozta ugyanis, ennek alávetve alakultak műfaji jegyei, igényei szerint formálták cse- 13 Rainer M. János-Kresalek Gábor: i. m. 14 Révai József: i. m. 52. o. 15 Standeisky Éva: A hatalom és az írók. Rubicon, 1993. 7. sz. 7. o.