Múltunk – politikatörténeti folyóirat 53. (Budapest, 2008)
2. szám - A nő és a politikai - Kaba Eszter: „...nagyjából és általánosan harcoltunk mindenért". Munkásnőegylet a századforduló Magyarországán
nők munkához juttatása, a női érdekek érvényesítése. A tipizálást tovább árnyalja, hogy míg az 1890 előtti szerveződések inkább passzívan próbáltak segíteni a rászorulókon (árvaellátás, ápolás, jótékonykodás), addig később létrejött társaik már az önellátásra való képességet igyekeztek megteremteni, aminek legfőbb eszközéül a nőképzést, valamint a nők munkához juttatását tekintették. Az egyletek „célközönségében" is voltak eltérések. Ezek részben a felekezeti különbségekből, részben a kiemelt, azaz támogatni gondolt társadalmi csoportok eltéréséből származtak. A szellemi foglalkozást űző, képzett nők jóval könnyebb helyzetben voltak, mint a fizikai munkát végző (sok esetben az analfabetizmussal is küzdő) társaik. A Lujza Egylet, valamint a Művészet és Művelődés Magyar Nők Egyesülete is csak a művelt osztály nőtagjainak munkához jutását tűzte ki célul - az utóbbi el is határolta magát a jogokért viaskodó, a női munka egyenlőségéért harcoló asszonytársaktól. Az egyesületek közül hárman biztosítottak az idős, keresőképtelen nők számára otthont, de itt is feltétel volt a „tisztesség" és a „műveltség". A művelt, képzett nők (elsősorban tanítónők!) kizárólagos támogatása azt eredményezte, hogy az egyletek jelentős része eleve elfordult a nem arisztokrata vagy polgári származású nőktől. A századfordulón a nőmozgalom szervezetei és irányzatai differenciálódtak. A nők érdekeit képviselő polgári típusú nőegyletek mellett megjelentek azok a politikai pártok, amelyek programjaiban a nők egyenjogúsága célként szerepelt. E pártok és a mellettük létrejött szerveződések kapcsolata különböző volt annak megfelelően, hogy a pártok a sajátos és elkülönült női érdekeket elismerték-e, vagy háttérbe szorították a nemi meghatározottságot, és helyette a társadalmi hovatartozást, a kulturális vagy vallási identitást tartották elsődlegesnek. Az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt is ez utóbbi csoportba tartozott. A decemberben tartott pártkongresszuson megfogalmazta a nemek egyenjogúsításának követelményét - ami ebben az esetben a férfiak és a nők érdekazonosságának elismerését jelentette, tegyük hozzá: a speciálisan . Ebben a felosztásban nem szerepel a Magyar Országos Segélyező Nőegylet, amelynek célja („mindenirányú emberi és közhasznú tevékenység") túl általános volt a kategorizáláshoz, valamint a Frőbel Nőegylet, amely kisdedóvó intézetet tartott fent. A Pesti Izraelita Nőegylet - ahogy nevében is szerepel - az izraelita felekezethez tartozókat támogatta elsősorban, a Lorántffy Zsuzsanna Egylet protestáns szellemben fejtette ki működését, míg az Országos Katolikus Nővédő Egyesület a katolikus nőtársaknak nyújtott anyagi, szellemi segítséget. A különbségtétel oka részben az, hogy minden önszerveződés elsősorban saját érdekcsoportjának problémáira próbált orvoslást találni. Másrészt a polgári nőegyletek tagjai és a munkásnők között a társas érintkezés felülete hiányzott, kapcsolatuk mint úr-szolga viszony jelentkezett (cselédség). A munkásnők támogatása egy formában jelentkezhetett csak, és ez a jótékonykodás volt.