Múltunk – politikatörténeti folyóirat 53. (Budapest, 2008)

2. szám - A nő és a politikai - Jobst Ágnes: A női szerepek határátlépésének értelmezése az első magyar orvosnőről szóló narratívákban (Hugonnai Vilma, 1847-1922)

mére nézve nevezetes, hogy pirulékony, természeténél fogva került min­dent, ami pirulását magával vonta, innen magyarázható, hogy mellőzte a regényolvasást még akkor is, mikor édes­atyja megkövetelte tőle, hogy néhány regényt elolvasson, mert állítása szerint »a nő társadalmi művelt­sége megköveteli bizonyos regények ismeretét«."13 A pirulás ténye alkati különbséget jelez, előre vetítve a korábban már említett „testi, szellemi igények különbségét". Olvasási szokásai tartalmilag különböztek a ko­rabeli elvárástól, amely felsőbb osztálybeli nők számára a szépirodalmat, azon belül a házassággal végződő szerelmes regény műfaját tartotta meg­felelő olvasmánynak. A regényben megjelenő fikciós modell szerepe a szórakoztatáson és némi alapműveltség nyújtásán túl a korabeli társadal­mi szerepek fenntartásában és reprodukálásában jelölhető meg. Hugon­nait egyértelműen a valósághoz közvetlenül kapcsolódó tudományos és ismeretterjesztő, nem pedig a valóságot reprodukáló szépirodalom von­zotta, vagyis érdeklődési köre előre vetítette a társadalomban való pro­duktív szerepvállalás igényét. „Regényeket nem olvastam, bár régibb és újabb regény a könyvtárban rendelkezésemre állt, hanem szigorúan írt tudományos könyvekkel foglalkoztam."14 Érdeklődési körének kiala­kulására a távolságtartást jelölő harmadik személyt használva tekint vissza: „Eleinte könnyebben érthető népszerű stílusban írt szövegeket olvasgatott, aztán megértett nehezebbeket is, míg végre megérett benne az elhatározás az orvosi tudományos képzés megszerzésére."15 Hivatás­választását a gyakorlati segítségnyújtás sikere motiválta: „Miért vágyó­dott éppen az orvosi tudomány iránt, miért nem bölcsészet vagy természet­tudomány iránt? Azért, mert mint földbirtokos neje gyakran ellátogatott a cselédlakásokba, valamint a parasztházakba, és ha beteget talált, része­sítette azt első­segélyben úgy, ahogy tudta, míg megérkezett az orvos."16 Az elsősegélynyújtás módját szintén olvasmányaiból, két korabeli nép­szerű orvosi munkából autodidakta módon sajátította el. Az emberi test ápolása és gondozása az archaikus társadalmak korá­tól kezdve a nők feladatkörébe tartozott. Az agilis fiatal nő ráébredt ar­ra, hogy a társadalmi nemek szerinti munkamegosztás ezen a területen nyújt lehetőséget a nők nyilvános működésére. Noha a tágabb értelem­ben vett háznép gyógyítása a hagyományokkal nem ellenkezett, tevé­kenységével mégis kivívta férje és anyósa rosszallását. Érdeklődési kör 13 Uo. Önéletrajz-töredék, é. n. 14 Uo. Önéletrajz, 1915. 15 Uo. Önéletrajz-töredék, é. n. 16 Uo.

Next