Múltunk – politikatörténeti folyóirat 54. (Budapest, 2009)
4. szám - Történetírás Közép-Kelet Európában - Mitrovits Miklós: Lengyel történetírás 1989 után
1121 00. 123 ítéleteinktől". Ezt azzal egészíteném ki, hogy a történész feladata mindenkor az kell hogy legyen, hogy az elbeszélt múlton keresztül valami mára érvényes dolgot tudjon mondani. Ilyet természetesen legfőképpen úgy mondhat, ha a jelen diskurzusainak megfelelően tematizálja a múltat. S éppen a két megközelítés közötti feszültség feloldása az igazi történész ismérve. Vagyis: legyen távolságtartó és „objektív" úgy, hogy közben a jelen számára is tudjon érvényeset mondani. A jelenkori lengyel történetírásban mind a történész feladatát (motivációját), mind pedig az alkalmazott módszertanát illetően két alapvető irányzat figyelhető meg. A történészek egyik csoportja a „tudományosság" és az „objektivizmus" talaján állva harcol mind a „kommunista rezsim", mind az „antikommunista ellenzék" mítoszával. Módszertan szempontjából e történészek általában a „teóriaabsztinenciát" (teóriamentességet) képviselik, amelyet posztpozitivista irányzatként is felfoghatunk. Andrzej Paczkowski - aki egyébként az államszocialista rendszer ellenzékéhez tartozott - egy interjúban elmondta, hogy ő a „hogyan" kérdésre keresi a választ és nem a „miért"-re. Az írott dokumentumok e felfogásban spiritualizálódnak, s az egyedüli igazságot tartalmazzák. Forrás nélkül nincs történelem. Sokszor interpretációra sincs szükség, hiszen a források „önmagukért beszélnek". Ide sorolhatjuk a lengyel történészek többségét (például Jerzy Eisler, Andrzej Friszke, Lukasz Kaminski), világnézeti meggyőződésétől függetlenül. A „teóriaabsztinenciának" köszönhető az államszocialista rendszer levéltári dokumentumainak szinte válogatás nélküli közlése. Meglepő módon e csoporthoz tartozónak tekintik önmagukat a régi rendszerhez kötődő kutatók is, mint Antoni Czubinski, Andrzej Werblan vagy Jerzy Wiatr. A történész feladatát illetően a másik tábor az úgynevezett „aksziológiát", vagyis az értékek teóriáját képviseli. Eszerint fő feladatuk a társadalom erkölcsi tanítása. Az irányzat első számú képviselői Antoni Dudek és Tomasz Strzembosz, illetve a krakkói konzervatív-jobboldali Arcana folyóirat köré csoportosuló kutatók. Tizenkilencedik századi előzménye a Joachim Lelewel által képviselt irányzat, amely a történészt a nép tanítójaként fogta fel, akinek fő feladata a nemzeti és az általános emberi . Eric HOBSBAWM: Mit mondhat el nekünk a történelem a jelenkori társadalomról? In: Eric HOBSBAWM: A történelemről. I. m. 42-43. 3 Lelewel (1786-1861) polonizált porosz nemesi családból származó történész és politikus. Az 1830. novemberi felkelés alatt a Nemzeti Kormány tagja volt, demonstrációt szervezett a dekabristák tiszteletére és fundamentális társadalmi reformokat követelt. A nevéhez köthető erősen republikánus historiográfiai irányzat fő célja a társadalom tanítása, a társadalmi tudat alakítása. Lelewel bírálói közé tartoztak az úgynevezett „krakkói iskola"képviselői, akik szerint írásai átpolitizáltak és a lengyel társadalom apológiáját