Múltunk - politikatörténeti folyóirat 55. (Budapest, 2010)

2010 / 2. szám - Új világ, új iskola, új ember? - Licskó György: Az egykori Lenin Intézet és filozófia szakos diákjai az 1956-os forradalom időszakában

Nem jutottunk a Bem-szobor közelébe, a tömeg áthatolhatatlan volt. Lassan szétszéledtünk, indultunk vissza a pesti oldalra. Mivel mobiltele­fonok akkor még nem léteztek, az utcákon szájról szájra terjedtek a hírek. Arról is, hogy döntik a Sztálin-szobrot. Valahogy magától értetődően beleillett ez a hír is az akkori hangulatba, szinte természetesnek tűnt. Már sötétedni kezdett, amikor kiáltások hangzottak arról, hogy men­jünk a Parlament épületéhez. Úgy hírlett, Nagy Imre fog beszélni. A tér teljesen megtelt. A tömeg egyre türelmetlenebbül követelte Nagy Imrét. Az épületen belül érezhetően húzták az időt. Időnként az egyik erkélyről el-elhangzott néhány szó arról, hogy Nagy Imréért már elment a kocsi, hogy már úton is van, mindjárt megérkezik és így tovább - mindezzel csak ingerelték a tömeget. Nagy sokára végül így szólt a tájékoztatás (szó szerint emlékszem rá): „Történelmi pillanatok következnek, átadom a szót Nagy Imrének!" Leírhatatlan ováció közepette pillantottuk meg az erkélyen Nagy Imrét. Mondandója azonban abban a felfokozott han­gulatban nem volt megfelelő. Lényegében akkor csupán annyit mondott - mondhatott hogy az ifjúság követeléseit a kormány meg fogja vizs­gálni, s ha jogosak, teljesíteni is fogja azokat. Kellemetlen volt hallani, de végül is érthető volt, hogy a tömeg egy része fütyülni kezdett. Emlék­szem Nagy Imre megbántódott hangjára, amint belekiáltott a mikrofon­ba: „Azt kérdem tőletek, fiatal barátaim, kinek szól ez a füttykoncert?!" Jókedvünk megcsappant, kezdtük érezni, hogy a forradalom a továb­biakban már nem lesz olyan vidám, amilyennek délután indult. És további baljós hírek érkeztek: a rádiót ostromolják, mert ott nem akarják felolvasni a pontokba foglalt forradalmi követeléseket. Elindul­tunk néhányan a rádió épülete felé a Múzeum körúton. Éppen a Nemzeti Múzeum elé értünk, amikor nagy felhördülést hallottunk az úttestről. Láttuk, amint egy megállított mentőautó hátsó részéből „kiömlött" az úttestre a nagy mennyiségű lőszer, így szállítottak lőszerutánpótlást a rádiót védő fegyvereseknek. És hallottuk a lövéseket is a Puskin utca túlsó része felől. Két-három társunk a rádió épületének közvetlen közelé­ben volt, szerencsésen megúszták a lövöldözést, nem sérültek meg. Mind­ez már nem illett bele a délutáni hangulatba. Szomorúan ballagtunk haza a diákszállóba. Akik hallották, elmondták, hogy Gerő Ernő vérlázító hazugságokkal teli beszédet tartott a rádióban, fosztogató bandának ne­vezte a forradalmi tömeget. Másnap kijárási tilalom volt, innen-onnan lövéseket lehetett hallani. A rádióból csak zeneszó hallatszott, amit időnként megszakított egy-egy rövid közlemény, felszólítás a harcok feladására, a fegyverek átadására.

Next